Dani Alves megítélésén lehetne vitatkozni, de klubszimpátiától függetlenül valószínűleg mindenki egyetért abban, hogy zseniális volt az a spontán reakció, amit a Villarreal ellen mutatott. Gondolom még mindenkiben él a kép, amikor Eto'o-t találták meg a Zaragoza drukkerei, aki ezután kis híján levonult a pályáról. A brazil azonban képes volt a dologból viccet csinálni, Neymar kiállása barátja mellett pedig óriási lavinát indított el. A FIFA és az UEFA is fontosnak tartja a rasszizmus elleni küzdelmet, a stadionokban molinókon és reklámtáblákon hívják fel rá a figyelmet, és feltehetőleg ismerős a reklámspot is, ahol a futballélet fontos alakjai szuperközeliken mondanak nemet a rasszizmusra. Ezeken nyilván szakemberek dolgoznak, akik szerint így lehet a legjobban megszólítani a célközönséget, de valljuk be, az emberek többségében mindig jobban megmarad egy-egy kreatív kampány. Vasárnap óta hírességek egész sora állt ki Alves mellett egy-egy banános képpel, a hírportálok szinte kivétel nélkül foglalkoztak az esettel, olyanokhoz is eljutott az üzenet, aki kevésbé foglalkoznak a focival. Biztos, hogy nem sikerült mindet összevadásznunk, de azért összegyűjtöttünk egy csokorral.

A katalizátor
Abidal és egyik lánya
Ahmed Hassan, egyiptomi labdarúgó. Senkit nem válogattak be annyiszor, mint őt (184).
Alex Song
Archie Thompson (Melbourne Victory)
Super Mario
Julian Baumgartlinger és Júnior Díaz (Mainz)
Lewandowski és Aubameyang (Dortmund)
Fabio Cannavaro
Carlo Costly, hondurasi válogatott
Fontás, Nolito, Charles, Rafinha (Celta Vigo)
Oscar, David Luiz, Willian (Chelsea)
Bodo Illgner és Cristian Vieri
Claudia Leitte, brazil énekesnő
Coutinho és Suárez (Liverpool)
Johann Djourou (Hamburg)
Domingos Alves, Dani apja
Ha kitakarnánk az arcát, akkor is ráismerne mindenki
Nehogy megijedjünk, hogy csak egy Rolls Royce-a van
Imran Mohamed és Akram Abdoul, Maldív-szigetekei válogatottak
Inter
John Ogu (Academia Coimbra)
Juve
Khalilou Fadiga, volt szenegáli válogatott
Vlagyimir Klicsko
Kevin-Prince Boateng (Schalke)
Agüero és Marta
Leandro Barbosa (Phoenix Suns)
Lucas Moura (PSG)
Luciano Huck, brazil tévés személyiség
Dries Mertens (Napoli)
Michel Telo, brazil popsztár
Rafaella, Neymar húga
Matteo Renzi, Olaszország miniszterelnöke, és Cesare Prandelli, olasz szövetségi kapitány
Bacary Sagna (Arsenal)
Paulinho, Kaboul, Capoué, Adebayor (Spurs)
Thaissa Carvalho, Alves barátnője a családjával
Werder Bremen
Xerdan Shaqiri (Bayern)
Yaya Touré (ManCity)