Véget ért a VB, és érdemes írni róla, mert van mit. Nem gondolom, hogy különösebben nagy okosságokat mond(h)a(t)nék, főleg annak tükrében, hogy többen is megemlítették már a kommentsorban a poszt nem egy gondolatát. Inkább összegezni próbáltam, hogyan is nézett-nézhetett ki az utóbbi cirka egy hónap, Barça szemmel.
Szolgálati jellegű mondatok is idekívánkoznak, mert nem csak a VB ért véget, de a blog pályafutása is az nso-n. Történt, ami és ahogy történt, az biztos, hogy mi, bloggerek nagyon sokat köszönhetünk ennek a felületnek. Elsősorban azt, hogy ilyen remek kompánia csődülődött össze a blog alá, mint Ti. De tényleg! Őszinte hála és köszönet mindenkinek, aki itt volt, velünk volt és azoknak is, akik úgy gondolják, érdemes velünk bútorozni amoda.
A következő posztunk itt fog majd lenni: http://totelcamp.postr.hu/, hogy pontosan mikor, inkább nem ígérgetek, de hamarosan. Addig jöjjön az utolsó írás, ami a mieinkről és a VB-ről szól.
Véget ért a VB, és érdemes írni róla, mert van mit. Nem gondolom, hogy különösebben nagy okosságokat mond(h)a(t)nék, főleg annak tükrében, hogy többen is megemlítették már a kommentsorban a poszt nem egy gondolatát. Inkább összegezni próbáltam, hogyan is nézett-nézhetett ki az utóbbi cirka egy hónap, Barça szemmel.
Szolgálati jellegű mondatok is idekívánkoznak, mert nem csak a VB ért véget, de a blog pályafutása is az nso-n. Történt, ami és ahogy történt, az biztos, hogy mi, bloggerek nagyon sokat köszönhetünk ennek a felületnek. Elsősorban azt, hogy ilyen remek kompánia csődülődött össze a blog alá, mint Ti. De tényleg! Őszinte hála és köszönet mindenkinek, aki itt volt, velünk volt és azoknak is, akik úgy gondolják, érdemes velünk bútorozni amoda.
A következő posztunk itt fog majd lenni: http://totelcamp.postr.hu/, hogy pontosan mikor, inkább nem ígérgetek, de hamarosan. Addig jöjjön az utolsó írás, ami a mieinkről és a VB-ről szól.
A spanyolok
Azt hiszem, a VB, de főleg az utána tapasztaltak elég világosan megmutatták számunkra, hogy jó úton jártunk, amikor azt gondoltuk, ez a társaság bizony rendesen besokallt a focitól.
Egy dolog, hogy aki akarja csúfosnak minősítheti a spanyol válogatott harmatos szerepelését (másik meg az, hogy az utóbbi hat év után nem sok alap van bántani őket), számomra mégis az volt a leginkább árulkodó, mennyire csendesen vették tudomásul a buktát a játékosok. Szó nem volt különösebb magyarázkodásról, szó nem volt letargiáról, apátiáról, nemzeti gyászról. Lényegében mindenki tudomásul vette, hogy „ez van” és érdeklődve nézte tovább az egyenes kieséses szakaszt. A játékosok meg húztak mihamarabb valamilyen természetesen sós vízben pancsikolni. 
Én azt gondolom-érzem, hogy a spanyoloknak/spanyoljainknak a puttonya tele lett mindennel, ami foci, és ezt tulajdonképpen a pályán is leközvetítették felénk. Mivel pedig ez a „leközvetítés” nem korlátozódott csupán a nyárra, és mivel pedig a Barça gerincét (és javát) még mindig a spanyolok teszik ki, nem csoda, hogy az előző szezon közben egyre erőtlenebbek lettek a „mennünk kell tovább a győzelemért”, a „mindent meg kell tennünk”, a „keményebben kell dolgoznunk” frázisok.
Szerintem nincs ezzel semmi baj, kaptunk jót bőven rengeteget az utóbbi években ahhoz, hogy rugalmasan ítélhessük meg a játékosaink hozzáállását. Más kérdés, hogy azért a végtelenségig nem lehet a Pep-korszakra visszamutogatni, mint erkölcsi alapra, mert egy bizonyos ingerküszöbön túl elfogadhatatlanná válik ez a lepunnyadt állapot.
Song
Azt hiszem, különösebben nincs mit rugózni ezen a kérdésen. Jelenleg még nálunk van, a VB-n meg ott volt, hogy mi lesz vele, nem tudom. Az biztos, hogy Mascherano előrelépésével nemigen látom se a helyét, se a jövőjét.
Alves
Nem tudom, miért lett kezdőből egyszeriben pados, viszont sejtem: ha az edző négyvédős rendszerben játszik, akkor szereti, ha a négy védője akként is funkcionál. Fel kellene hagynia ezzel az indokolatlan támadószellemiséggel, mert arra a brazil válogatott is ráfaragott, nem csak mi. Nem igazán szeretném látni a jövőben, hogy folyamatosan fenn bóklászik. Haszna nem sok, hátránya annál inkább.
Neymar
Többen felvetették már – én pedig egyet is értek ezzel -, hogy eljött az idő Messi elé helyezni őt. Vagy helyesebb inkább úgy fogalmazni: nagyon jó lenne egyensúlyba hozni kettejük szerepvállalását. A válogatottban már bizonyította, hogy elbírja a felelősség súlyát, Messi különböző okok miatt talán már nem (lesz) képes tartani a korábbi színvonalat, akkor pedig ésszerű választásnak/változtatásnak tűnik, ha megadjuk Neymarnak a lehetőséget kihozni magából azt a maximumot, ami benne (bizonyítottan meg)van. Ha Sánchez még lenne, nagyon is el tudtam volna képzelni kettejüket a vonaltól bentebb játszani, mögöttük Messivel, mint irányítóval, most annyiban kell módosítanom, hogy Luis Enrique egyik legnagyobb feladata és legnagyobb húzása is az lesz, ha képes lesz mindhárom támadónknak ideális posztot és területet biztosítani az egyéni maximumhoz. Ha ezt sikerül megoldania (és miért ne?), azt gondolom, ismét jelentős tényező lehetünk a legmagasabb szinten is. 
Sánchez
Gyanítom, sokan megkedvelték őt, az is biztos, hogy a VB-n bizonyította, miért is, de túllépve az eladása miatti kezdeti bosszankodáson, már azt gondolom, ha sajnálom is, megértem a döntését.
Amíg nem volt biztos Suárez érkezése, mindenképpen el tudtam volna képzelni számára ideális pozíciót a csapaton belül, azóta viszont azt gondolom, ígéretesnek tűnik a jövőbeni támadósorunk. Sánchez nélkül is. Őszintén kívánok neki minden jót, ez a srác nagyon megküzdött azért, hogy ilyen szintű futballista legyen. Remélem, a jövőben sikerül többet kihoznia önmagából, mint ami nálunk megadatott neki!
Messi
Mindenképpen azzal kell kezdenem, hogy őszinte kalaplengetés kíséretében elismerjem azt, amit ezen a VB-n tett a nemzeti válogatottért. Nem gondolom, hogy bárki is egyetlen rossz szóval illethetné akár a csapatot, akár őt, mert jócskán erőn – és reális várakozáson – felül hozták ki a legtöbbet abból, ami ebben a keretben van/volt.
A VB ugyanakkor világossá tette azt is, hogy iszonyatosan túlterhelt (most már évek óta, ami idén végképp ki is jött), de azt is, hogy át kell értékelnie a saját lehetőségeit, a saját jövőjét. Nem egy olyan pályafutást láthattunk már, ahol egy játékos fokozatosan „hátracsúszik” a pályán, azt gondolom, eljött az idő (főleg Cesc és Xavi hiányában), hogy elsősorban játékszervezőként gondoljunk, vagy számítsunk rá.
Minden adottsága megvan ahhoz, hogy világklasszis szinten művelje ezt a műfajt, egy épkézláb védekező sorral a háta mögött (kínálat bőven: Busquets, Mascherano, Rakitic) pedig az sem kizárt, hogy ki lehetne kímélni őt a pályán is. Már persze a lehetőségekhez képest.
Ami viszont mindennél fontosabb lenne: levenni róla a terhet a pályán fizikális értelemben és levenni róla a terhet a pályán/a pályán kívül mentális értelemben is. Nem kell mindenáron minden meccsen játszania, és nem kell mindenáron megmaradnia a jelenlegi első számú játékos szerepében. Azt gondolom, ezzel mindenki jól járna.
Mascherano
Csak ámulok és bámulok, miközben tudom, hogy nem kellene, hisz volt ő már az év Barça játékosa nálam. Lényegében minden olyan mutatóban (passzok, előre irányuló passzok, szerelések) agyonverte a VB mezőnyét, ami a jó középpályást leírja, de ezen túl is hihetetlen melót vitt a pályára minden egyes meccsen.
Busquets-nek rendesen fel kell kötnie sokmindent, ha fel akarja venni vele a versenyt, mert jelen állás szerint Mascherano bizonyította, hogy brutális mélységi irányítóként is. De azt is, hogy nem ok nélkül gondoltuk már néhány éve: ő lehet a csapat mentális bástyája Puyol visszavonulása után.
A (közel)jövőnk
Akik értenek hozzá, azt mondják, a VB-k utat mutatnak a jövőre nézve. Egyfajta összegzései a világ futballjának, egyfajta iránymutatásai annak, merre tart a játék. Nagyjából és felületesen összegezve az általam látottakat: ugyanott tart, ahol most már évtizedek óta, leszámítva, hogy az utóbbi évek Barçája kiélezte a „harcot”. A harc pedig nem más, mint a támadófoci szembeállítva a védekezővel. Minket nyilván az előző érdekel inkább, pár gondolat erről. 
Először a németeket fogom „elővenni”, mert azt érzem, ők voltak azok, akiknek a leginkább sikerült megtalálniuk az egyensúlyt. Azt az egyensúlyt, amit a Pep-féle Barça a végletekig eltolt a támadóharmad felé, és amit azután a többi-féle Barça azóta sem lett képes kiegyensúlyozni.
A németeknek sikerült megoldaniuk azt, hogy mind elől, mind hátul folyamatosan többen legyenek, mint az ellenfél. Nekünk ezzel szemben tavaly már azt a hihetetlenül pocsék kombinációt is sikerült megvalósítanunk, hogy - szinte folyamatosan - a pálya egyetlen pontján sem sikerült többen lenni, mint az ellenfél. Próbáltam megfigyelni, mit és hogyan tesznek Argentína ellen, mert a döntő tipikus példája volt annak, amikor az ellenfél felhúzza a Barçával szemben a kétsoros védővonalat, aztán meg vár a kontrákra. Ahogy én láttam, a németek erre két húzással reagáltak.
Egyrészt bátran bementek többen is a vonalak közé, mi pedig ezt nem tesszük már jó ideje, mert (legjobb esetben is csak) az egyetlen középső támadónkat eszi meg ott a fene, a többiek meg a fal előtt labdázgatnak az említett támadótól húsz-harminc méterre. Azzal pedig, hogy a németek nem ritkán négyen is ott mozogtak a védők előtt, máris igaz lett, hogy volt ki(k)nek bejátszani a labdákat, indítani a figurákat. A másik, amit a németek tettek, hogy mozogtak. Marha egyszerűnek tűnik és értelemszerű is lenne, mi ezt mégse tettük mostanában túl gyakran. Talán kellene.
Mivel két játékosunk is érintett a kérdésben, látnék fantáziát abban is, hogy „lenyúljuk” a hollandok ötvédős rendszerét, mert minden adott ahhoz, hogy megcsináljuk és jól is csináljuk.
Mascherano ugyanis azt a középpályást játszotta, aki szűr a védelem előtt, de vissza is lép a két középső védő közé (ez utóbbinál hasonlíthatna a Barça talán leginkább a holland módihoz), Alves és Alba meg nagyon is tudna játszani felfutó szélső védőt, merthogy amúgy is azok. Hozzátéve, hogy elsősorban védők legyenek, és csak másodsorban támogassák a gólszerzést.
Túllépve a támadó foci kontra kontrafoci témakörön, a VB még egy fontos tanulsággal szolgált számunkra: lényegesen jobban kell figyelnünk a játék fizikai elemeire, mint tettük azt az utóbbi években. Pep Barçájának még lehetett az az egyik titka, hogy maximumra húzta a fizikai kontaktok kerülésének lehetőségét, azonban ahogy távolodunk (már pedig érezhetően távolodunk, mert nem tehetünk mást) attól a filozófiától, egyre inkább fel kell vállalnunk a fizikai elemeket. Készülnünk kell rájuk, és fejlődnünk kell ebben az értelemben. Ha tetszik, ha nem. 
Hogy ez mennyire igaz, láthatjuk abban, ahogy Mascherano a legjobbunk lehetett éppen egy állóképességet és gyakori fizikai kontaktokat követelő poszton, de abban is, hogy Messi(!) elkövetett nem egy taktikai szabálytalanságot az argentin válogatottban.
Állóképességre van szükségünk ahhoz, hogy a szezonok legélesebb időszakában ne fulladjunk ki, valamint fizikálisan bátor és határozott játékosokra van szükségünk, mert a jövőben nem építhetünk kizárólag a saját játékrendszerünkre. Ha pedig hibridet kell alkalmaznunk az érvényesüléshez, a hibrid kompromisszumokat fog magának követelni.
Fogadjuk el ezeket inkább önként és időben, mint hogy kínkeserves jövőbeni szezonok árán kelljen rákényszerülnünk.
