Ha kapásból kellene válaszolnom arra, vajon a Real Madridot, vagy az Espanyolt esik-e jobban legyőzni, az előzőre tippelnék. Ha viszont némi gondolkodási időt is kapnék, akkor már nem biztos, hogy ugyanaz lenne a válaszom.
Van ugyanis valami végtelenül visszataszító abban, ahogy az Espanyol és a szurkolótábora kezeli ezt az egész városi rivalizálás témakört. A Real néha legalább foglalkozik mással is, mint csak velünk (mondjuk a bíróval), de Barcelona kevésbé katalán oldalát gyakorlatilag semmi nem érdekli a „putabarcázáson” kívül.
Martino azt mondta a meccs előtt, hogy az Espanyol játéka nagyon hasonló az Atléticóhoz. De ha túllépünk azon, hogy valóban mindkét csapat előszeretettel fordítja fizikai párharcokra a meccseket, akad azért különbség is a felfogásukban.
Ha kapásból kellene válaszolnom arra, vajon a Real Madridot, vagy az Espanyolt esik-e jobban legyőzni, az előzőre tippelnék. Ha viszont némi gondolkodási időt is kapnék, akkor már nem biztos, hogy ugyanaz lenne a válaszom.
Van ugyanis valami végtelenül visszataszító abban, ahogy az Espanyol és a szurkolótábora kezeli ezt az egész városi rivalizálás témakört. A Real néha legalább foglalkozik mással is, mint csak velünk (mondjuk a bíróval), de Barcelona kevésbé katalán oldalát gyakorlatilag semmi nem érdekli a „putabarcázáson” kívül.
Martino azt mondta a meccs előtt, hogy az Espanyol játéka nagyon hasonló az Atléticóhoz. De ha túllépünk azon, hogy valóban mindkét csapat előszeretettel fordítja fizikai párharcokra a meccseket, akad azért különbség is a felfogásukban.
Persze az Atlético játékosokat se kell sokat győzködni arról, hogy a durvaságba forduló keménység voltaképpen elfogadható, bennük – az Espanyollal szemben - van annyi tisztesség, hogy ne kizárólag a megfélemlítésre törekedjenek. Vagy másképp: az Espanyol játékosokat ellenünk szinte soha nem érdekli a párharcok nyerése, szerintük abszolút normális az, hogy merő dacból odarúgnak-ütnek egyet-kettőt, ha már éppen úgyis elvesztették a szituációt. Sőt, néha konkrétan csak azt látom bennük, hogy más se hajtja őket, csak a kishitű sértettség, amit Barcelona nagyobbik csapata mellett kénytelenek megélni immár évtizedek óta.
A dolog másik oldala ugyanakkor az, hogy ha már előre tudjuk, mire számíthatunk és konkrétan a pályán is rá kell jönnünk, hogy bejöttek ez előzetes feltételezések, akkor ne legyünk annyira hülyék, hogy a legrosszabb módon reagálunk az alattomos belépőkre.
Egyrészt rendben van, ha nem vesszük fel a kesztyűt, és nem rúgunk öngólt azzal, hogy hasonlóan fogjuk fel a meccset, másrészt viszont ne menjünk át olyan szinten mimózába, ahogy azt a meccs bizonyos időszakában előadtuk. Tudomásul kell vennünk, hogy a bírói védelem nem jár automatikusan minden egyes párharcnál, egyben azt is fel kellene fognunk, hogy a csapatot hozhatjuk veszélybe, ha minden egyes szellőre összeesünk, hogy aztán a földön heverészve nézzük végig, a többiek vajon megbirkóznak-e a hirtelen jött fokozott nyomással, amit az éppen aláhulló játékosunk ajándékozott nekik, átmeneti emberelőnyös szituáció formájában.
Olyan jelentős számban voltak a meccsen kétes esetek, amikből sípszó hiányában végül rosszul jöhettünk volna ki, hogy szemet is szúrt, meg fontosnak is éreztem szóvá tenni. De azt is hozzá kell tennem, hogy a sportban-fociban ezt a kit, mennyire sértettek meg – ki mennyire sértette meg a másikat arányt mindig is vékony határ választja el, valamint nyilván klubszimpátia kérdése is a megítélése. Én azt gondolom, mi ezúttal még akkor is túl érzékenyen reagáltunk több alkalommal is, ha az Espanyol játéka közelebb állt a durvasághoz, mint a keménységhez.
Egyéni értékelő:
Pinto – az igazság az, hogy minden szentimentális culé-kötődés ellenére sem lettünk gyengébbek leghátul, viszont ez nem Pinto dicsérete, inkább kritika Valdés felé. Mindkét kapusunkban ugyanúgy benne van a váratlan hiba, mint a zseniális meccs, különbség mégis van. A legnagyobb az, hogy Pinto nagyon hajlamos felelőtlenség miatt bajba hozni a csapatot (most őszintén, kell az nekünk, hogy a kapusunk arcoskodva cselezgesse az ellen támadóit?), de egyelőre az is probléma, hogy a meccshiánya okán hamar kommunikációs félreértések adódhatnak a védelem és közte. Lényegében nem hozott különösebb kihívást számára a meccs, a szezont illetően azonban nem feltétlenül lehetünk minden tekintetben nyugodtak - 7
Alves – baj az, ha egy szélső esetében ki kell emelnünk, hogy ezúttal szokatlanul jó százalékkal sikerültek a beadásai, de ettől függetlenül is úgy néz ki, hogy a szezonja jobbik időszakát éli. A legjobbkor, mert akkor, amikor a legjobban kell. Róla is hallani híreket, hogy távozni készül, és az igazat megvallva, nem biztos, hogy mindenképpen bánnám, ha ez be is következne. Több összetevője van annak, hogy a Barça játéka sematikussá-kiismerhetővé vált, de az egyik ok mindenképpen ő. (Ancelotti se véletlenül hegyezte ki a Real játékát az ő oldalára.) Most már taktikailag sem feltétlenül indokolt a mindenáron való megtartása, mert Alba érkezésével képesek vagyunk megoldani, hogy a hiányában is maradjon felfutó támadópotenciálunk. Ami viszont Alves maradása mellett szól, hogy egyike azoknak, akik a legnagyobb bajban mutatnak példát a többieknek az elszántságukkal - 7
Piqué – kíváncsi lennék, mitől sikerült alig pár hét alatt ilyen összeszedetté válnia, de ha nem is tudjuk meg soha, akkor is nagy öröm, hogy (ő is) a hajrára kapta össze magát. Kiválóan vált ki Alves mögé, meglepő, de lassan már versenyfutást de veszít, végig koncentrált, végig hasznos, gyakran kulcspillanatokban állítja meg az ellenfeleket. Ha képes lesz így folytatni, nagyon jó szezont összegezhet, de még fontosabb, hogy a csapat is nagyon sokat profitálhat a játékából - 8
Mascherano – a távozásáról szóló pletykák eljutottak abba a fázisba, hogy elkezdhetjük komolyan venni őket, konkrétabban arról van szó, hogy előkerült a „nyolcvanhatodik” forrás is, amely ezt pedzegeti. Ezzel együtt azt gondolom, tulajdonképpen itt is az ideje, illetve különösebb veszteség sem ér minket, ha valóban Nápolyba költözik a nyáron. Egy dolog, hogy a meccs végén majdnem odaajándékozta az Espanyolnak az egyenlítés lehetőségét, viszont az a műbalhé, amit az első félidőben előadott a tizenegyes-gyanús eseténél, konkrétan gusztustalan, szánalmas és sportemberhez méltatlan jelenet volt. Önmagában a játéka nem feltétlenül volt lehangoló, de ilyen cselekedetek felett nem szabad határozott ítélet nélkül átlépnünk. Főleg azért nem, mert mi magunk kérjük először számon ezeket más csapatok játékosain - 3
Alba – talán támadásban lehetett volna karakteresebb, ugyanakkor ilyen meccsek közben-után érezhető, mennyivel könnyebb ez neki, ha Iniesta is a pályán van. Védekezésben összességében nem éreztem rossznak, inkább problémánk az, hogy a jobb és a baloldal pillanatnyi támadóegyensúlyára kellene jobban figyelnünk. Szerencsénkre az Espanyol szinte minden erejét lekötötte a védekezés, az abból indított konktrákat meg majdnem rendre elcseszték a túlzott óvatoskodással, de nyilván nem minden ellenfelünk lesz ilyen határozatlan - 7
Busquets – ezen a meccsen ismét alkalmunk volt látni azt a védekező középpályást, aki nem illeszthető a hagyományos kategóriákba, mert sikerült egyedit és önállót teremtenie. Az ellenfél pont az volt, akivel szemben elfért volna egy ütköző típus, mégis sikerült a játékintelligenciájával kiváltania azt, és megmutatni, miért is fontos számunkra a személye. Gyakorlatilag nem tudtak olyan körülményeket teremteni számára, amiből ne tudta volna magát kivágni egy kiváló meglátással és pontosan helyezett passzal, ez pedig kulcseleme lett annak, hogy az Espanyol letámadása lényegében hasztalan legyen - 8
Xavi – az elején abszolút sikerült kézben tartania a csapatot és a meccset, aztán az első félidő végén valahogy sikerült teljesen elvesztenünk a fonalat és ezen ő is képtelen volt akkor segíteni. Nem tudott igazán kiemelkedőt alkotni, de azt gondolom, ez most erősen volt köszönhető az ellenfél agresszív, sokmozgásos letámadásainak. Végre láthattunk tőle egy igazán „xavis” támadópasszt, kár, hogy pontatlan volt - 7
Cesc – a meccset kimondottan jól kezdte, főleg védekezésben sikerült kimagaslót produkálnia. Végig vártam tőle a – szinte már megszokott – váratlan überokosságot és tulajdonképpen meg is dobta azzal a sarkazással, csak éppen gól nem lett belőle. Ha bemegy, most a meccs egyik kulcsfigurájaként emlegetnénk, így inkább a brusztolás maradt neki (is) - 7
Messi – fogjuk rá, hogy a héten már éppen eleget tett a csapat jó sorozatáért, és vegyük is figyelembe, mert ez a meccse leginkább a visszafogottságról marad emlékezetes. Illetve maradna emlékezetes, mert egyébként sok jelentősége a győzelem tudatában már nincs. Tény, hogy ilyen kiélezett pillanatban bevállalni, és be is lőni a tizenegyest, nagy fegyvertény, de az is, hogy róla szórták ki az ellen kapusát - 8
Pedro – tulajdonképpen tavaly se lett volna semmi bajunk vele, ha akkor nem lett volna égető szükség használható támadókra, idén viszont már abszolút magasra értékelhetjük az ilyen meccseit, amikor elsősorban munkával bizonyít, nem pedig a csillogás-villogással. A munkabírása hihetetlen, a gyorsasága nagyon hasznos, a fegyelmezettsége pedig az egyik legfontosabb erénye. Ha pedig van, aki megszerezze a győzelmet jelentő gólt, akkor értékelhetjük a csapatjátékát, felesleges számon kérnünk az egyéni megoldásait - 8
Neymar – tartottam attól, hogy a tahó belépőkkel sikerül minden kedvét elvenni a játéktól, de ez végül szerencsénkre nem következett be. És mivel Messit szinte végig sikerült megfognia az ellenfélnek, az ő egyéni játéka nagyon is fontos volt számunkra. Egyik oldalról nézve túl fiatal ahhoz, hogy higgadtan és rutinosan képes legyen kezelni az ilyen ellenfeleket, másik oldalról pedig nem is baj, ha nem hagyja szó nélkül az alattomos belépőket. Az biztos, hogy iszonyúan féltek tőle, ezzel pedig sikerült folyamatosan lekötnie az ellen több emberét is, valamint egy személyben vissza is tartotta a mögötte futtatott esetleges kontrákat - 7
