Kicsit olyanok vagyunk, mint a nagynevű bokszoló, akit egy előzetesen gyengébbnek tartott ellenfél jól elvert, ezért a menedzserek felhozó meccsek sorát szervezik, hogy a bajnok visszaszerezze önbizalmát. Az Ajax és Bilbao által kiosztott tockosok okozta sokkból először egy pehelysúlyú rivális ellen kellett bizonyítani, de a koncentráció ott sem volt tökéletes. Az első menetben kissé elbizakodva, leengedett kézzel léptünk a szorítóba, a Cartagena viszont egy gyors pofonnal azonnal jelezte, hogy ez még ellenük sem fog működni. Összeszorított fogakkal aztán egyhangú pontozással behúztuk a meccset, így jöhet a következő. Van pár csúnya zúzódásunk, amik januárig nem jönnek helyre, és ha kiütésekre nem is számítunk, arra mindenképp, hogy fejben összeszedjük magunkat, és megnyerjük a maradék négy összecsapásunkat.

Ha hatalmas problémákról nem is beszélhetünk, az biztos, hogy messze vagyunk önbizalomtól duzzadó önmagunkhoz képest, aminek nyilvánvalóan oka a kulcsjátékosok hiánya, és Martino újításait sem sikerült eddig teljesen magunkévá tenni. Bár a Celtic valószínűleg most sem lesz könnyű ellenfél, az odavágón villantottunk abból valamit, hogy a kellemetlen stílusukra is van válaszunk, illetve az sem mellékes, hogy a skótoknak egy győzelem is kevés lenne az Európa Ligához, szóval hatalmas motivációról nem beszélhetünk. Három idegenbeli mérkőzés után fordul a kocka, végre három hazai következik, így a közönség is segítheti átlökni a csapatot a holtponton.
A kisebb sérülések és eltiltások szerencsére most segítik a rotálást, így okosan lehet gazdálkodni a játékosok erejével. Piqué és Mascherano is pihent a kupameccsen, így ma felfrissülve léphetnek pályára, bár mi több okból is Bartrát favorizálnánk az argentin helyett. Ilyen fiatalon minden plusz perc rutin nagyon kell, jobban is teljesít idén, és a Celtic legveszélyesebb emberét, Samarast is nagyon jól kikapcsolta Glawgowban. Alba már pénteken is többet bírt, mint tervezték, így ma is a kezdőként léphet pályára. Alves továbbra sem épült fel, de sajnos úgy tűnik Montoyával már csak végső esetben számolnak, ma is Adrianoé lehet a jobbszél, pedig a porcelánlábú brazilra nagyobb szükség lenne a bajnokikon. A középpályáról kihagynánk Busquetset Song kárára, a legutóbbi meccset kihagyó Xavi – Iniesta párosból pedig inkább utóbbit szeretnénk ma látni, a veterán karmester helyett meg akár Sergi Roberto is játszhatna. Elől Fábregas eltiltása miatt nincsen kérdés, Neymar kapja ma a Szent Grált, ő lehet középen a támadások alfája és omegája, Pedroval és Alexis-szel megtámogatva. Tello visszatérése után valószínűleg kaphat pár percet, és ha nem ég a ház, akkor Dongou vagy Adama is reménykedhet a becserélésben. Neil Lennonéktól nem várunk újat, beássák magukat a kapujuk elé, és felívelésekkel próbálnak meg majd valamit kezdeni – jobb esetben lövéssel befejezni a kontrát, még jobb esetben kiharcolni egy pontrúgást. Egy döntetlennel is csoportelsők vagyunk, a győzelem leginkább azért lenne fontos, hogy megelőzzük a sok hülyeséget, amit ilyenkor rendszerint bedobál a média: "Xavi nem ért egyet Martino döntéseivel", "Iniesta mégsem hosszabbít", "Neymar jobbra számított", blablabla.
Várható kezdők:
Pinto - Adriano - Piqué - Mascherano - Alba - Song - Xavi - Iniesta - Pedro - Alexis - Neymar
Forster - Lustig - Dijk - Ambrose - Mulgrew - Forrest - Brown - Kayal - Samaras - Commons - Stokes
TV: 20.45, hazai csatorna nem közvetít