Galícia - ne szépítsük - gyanús egy vidék. Féltő szívünk bizalmatlansággal telítődik neve hallatára, kár ezt tagadni. Hiszen hol van már a letűnt korok ragyogása, az Európát oktató futballigazság, a milanban mérve a Barcelonával egyenlő - hehe - férfiak arisztokratikus társasága? (Álszent könnyek:) Óh, tovaszállt! Azóta gyorsan túlléptünk a mesés hang visszhangján, a másodvonalas, tiszavirág életű vigói kultúrán is, hogy aztán napjainkra gondolataink előterébe kerüljenek olyan nyilvánvaló, de eddig joggal ignorált dolgok mint például a földrajzi elhelyezkedés. Hát észnél vannak ezek: ennyire közel a portugál határhoz? Nem szabad, hess, menjetek onnan, veszélyes: zárjátok be a kapukat és alapítsatok máshol várost! (Siránkozva:) Hajjajj, szerencsétlen Spanyolország, hogy éppen e két egykor patinás észak-nyugati csapata terpeszkedik vállt vállnak vetve a leghátsó szamárpadban, miközben a Real Madrid az osztálymásodik - holott minden egészségesen szocializálódott ember lelkének óhaja szerint ez éppen fordítva kellene hogy legyen! Hajjaaaajj, az értékek devalválódása: hát ma már minden kifordul sarkaiból? Hajjajj, káros örökség nyomja ránk billogát és rítusát mind - s egy egész nemzedéket vakít, őrjít és veszelyt e korcs világ*! (Magunkat kiszipogva, derülten:) Drága Katalóniám, ölelj hát magadhoz, lelkem hadd nyugodjon meg!

Galícia - ne szépítsük - gyanús egy vidék. Féltő szívünk bizalmatlansággal telítődik neve hallatára, kár ezt tagadni. Hiszen hol van már a letűnt korok ragyogása, az Európát oktató futballigazság, a milanban mérve a Barcelonával egyenlő - hehe - férfiak arisztokratikus társasága? (Álszent könnyek:) Óh, tovaszállt! Azóta gyorsan túlléptünk a mesés hang visszhangján, a másodvonalas, tiszavirág életű vigói kultúrán is, hogy aztán napjainkra gondolataink előterébe kerüljenek olyan nyilvánvaló, de eddig joggal ignorált dolgok mint például a földrajzi elhelyezkedés. Hát észnél vannak ezek: ennyire közel a portugál határhoz? Nem szabad, hess, menjetek onnan, veszélyes: zárjátok be a kapukat és alapítsatok máshol várost! (Siránkozva:) Hajjajj, szerencsétlen Spanyolország, hogy éppen e két egykor patinás észak-nyugati csapata terpeszkedik vállt vállnak vetve a leghátsó szamárpadban, miközben a Real Madrid az osztálymásodik - holott minden egészségesen szocializálódott ember lelkének óhaja szerint ez éppen fordítva kellene hogy legyen! Hajjaaaajj, az értékek devalválódása: hát ma már minden kifordul sarkaiból? Hajjajj, káros örökség nyomja ránk billogát és rítusát mind - s egy egész nemzedéket vakít, őrjít és veszelyt e korcs világ*! (Magunkat kiszipogva, derülten:) Drága Katalóniám, ölelj hát magadhoz, lelkem hadd nyugodjon meg!

Kerülget a kétely, hogy gyarló minden leírt szó és valószínűleg meg kellene inkább énekelni - rengeteg artikulálatlan lá-lá-lá-val - a viszontagságok közepette is oly hű Barcelona-szurkoló lelkiállapotát az elmúlt napok hírei után. Hogy akkor Tito tényleg itthon? És hogy Abidal a keretben? Sok ez így: az ösztönös elégtétel érzését - ennekígykellettlennie, nemtörténhetettmásként, középső ujj a betegségeknek -, akaratlanul is befedi egy picit a hála; a hála: nem tudni ki felé. De ez persze nem is lényeges.

Vegyük inkább fel a tapintatosan félrerakott történetek fonalait!

Először is: 398. Igen: háromszázkilencvennyolc. Kettes számrendszerben: 110001110. Félprím. Ágoston éppen ebben az évben fejezte be a Vallomásokat. King Eric pedig éppen ennyi nappal ezelőtt játszotta az utolsó meccsét abban a mezben, amelyhez annyira visszavágyott. Készülj hát fel nagyvilág: a világ legjobb balhátvédje melegít!

Másodszor: Tito, a taktikus és pedagógus visszatérésének a hatása körülbelül azzal egyenértékű mintha egy egykori mintaosztály felügyelet nélkül a törvényen kívüliségig anarchizált világa hirtelen visszakapná feje fölé az irányító kezet; és ez még bizony úgy is igaz, hogy az a belső közösségi erózió, ami ilyen helyzetben konkrétan az összes európai klubot magával rántaná, az egészen hihetetlen módon éppen a kontinens legeredményesebb, tehát elméletben ilyen szempontból legveszélyeztetettebb csapatánál nem következett be. Hogy is van az a jelszó? Tudjátok, valami 'Més que un club' vagy mi: az ostobaság, a bárgyú irigység és a cinizmus által majdhogynem nyálas közhellyé értéktelenített morális mottó. Na, akkor most a tamáskodók legyenek szívesek idegyűlni: tessék, ezt jelenti kérem!

Persze az eufória sem színtiszta manita, mert bár ahogy Messi és Mascherano túlélte a bolíviai oxigénhiányt, a spanyol válogatott pedig Arbeloa jelenlétét, úgy mi, bizony mi is túléltük a közepes lefolyású blatterítiszt. Csakhogy a kelleténél több fejfájással és kidörzsölt sebbel. Sőt, talán nem is pontos a diagnózis: még nem lehet eldönteni a játékerőltetések elhúzódó hatásait. Pozitív hozzáállás, reménykedés: megvan. Őszinteség magunk felé: Xavi és Alba nélkül elég vészjóslónak tűnik az Eiffel-torony alatt ácsorogni. (Pedrót fölösleges idevenni: a lehető legjobb pillanatban - lásd: sárga lapok - sérült meg, ráadásul akármennyire gonosz és családban helytelen kijelentés is az ilyen, de a kényszer most legalább esélyt adhat annak a csatárhármasnak a szériajátékára, aminek elmaradása miatt talán a legtöbb okunk volt panaszkodni az elmúlt hónapokban.)

Aztán van még más is: négy meccs előny, hat meccs távolság, tíz meccs - maradék. A képzeletbeli pálya felső ívén, a végső szakaszt jórészt meghatározó nagy kanyar utolsó méterein haladunk s fordulunk éppen, ki-kitekintgetünk: igen, ez már a célegyenes lesz! Közeledünk a bajnokság azon szakaszának a határához, ahol már nem is feltétlenül meccselni, hanem erőforrás-allokálni kell. Röviden: 18 megszerzett pontocskával nincs kérdés a végén. Ez - számoljunk csak - éppen négy győzelem és hat döntetlen. Egy diadal nyilván háromszor egy strigulát vált ki, vagyis a leosztásban jó nekünk az 5-3 is, ha pedig 6 az első szám, akkor már át van ütve az oly hőn áhított határ. Ez csak azért lényeges, mert határozottabban komolyabbak az akadályok mint szeretnék: Atletico, Baszkföld fővárosa, a nyomorult Espanyol. De nyugodtan jelentkezzen, aki mondjuk a Betis vagy a Pellegrini-kommandó ellen szeretne dönteni otthon a végén. Szóval, hevenyészett javaslat gyanánt: szerénység és óvatosság.

"Szép húgocskám, gyere velem
a Vigo-templomhoz, hol zord a tenger:
rámeredünk a hullámokra."**

És persze itten vannak még a gallegók, ez a bizalmatlanságot keltő népség. Krohn-Deli és Aspas nélkül, viszont masszív otthoni performansszal: csak a Valencia, a Málaga, a Betis és a Ku-Klux-Klan - utóbbi a kupában meg is égett ugyanitt - nyert a Balaídosban, és extra nehézségnek fontos azt is észben tartani, hogy mindőjük a meccs végén szerzett döntő góllal! (Amúgy is: némileg érthetetlen ez a Vigo-nagybaj, hogy ilyen relatíve ötletes és kombinatív játékkal így és itt. Lehet, hogy az ő esetükben a futball ignorálja a futballromantikát.)

Mi mindenesetre vágjunk bele! A féltéssel és izgalommal járó gyomorgörcs éppen az a fiziológiai tünet, amit a szurkoló a jövő bizonytalanságának és az elrettenthetetlen kíváncsiságának együttállása miatt félmazochista módon önként vállal. A megkönnyebbülés: igen, az a cél a meccset követően. Hogy milyen úton-módon? Nekünk nyolc hat.

Így legyen!

A látni remélt kezdőcsapatok:

Irulok - Pirulok - Szégyen - Gyalázat - Elnézést De - Időszűke - Miatt - Most Nem Tudom - Megtippelni - Az Ellenfél - Kezdőjét

(Felírtam: a Celtának tartozom eggyel.)

Rögtönzött frissítés, nem tagadom, nem saját:

Javi Varas - Jonny, Demidov, Cabral, Lago - Oubiña, Pranjic, Augusto, Bermejo, De Lucas - Ju Ypong Park

Pinto - Alves, Piqué, Mascherano, Montoya - Song, Cesc, Thiago - Villa, Messi, Sánchez

TV: Sport 2, 18:00.

* Vlagyimir Viszockij: Halotti. Cseh Károly fordítása.

** Martín Codax: Cantiga. Saját fordítás az angol verzió nyomán.