Ez a nap is eljött. A reggeli kávé persze ugyanolyan volt, mint akármikor máskor, a szél sem hagyott alább, de mi, Barca-drukkerek azért másképp keltünk fel, mint általában. Körülbelül negyedjére futok neki ennek a posztnak, volt, hogy egy mondat sem sikeredett, máskor egy-két bekezdés. Lehetetlenség bármi okosat, megnyugtatót, bölcset írni, úgyhogy vegyétek úgy, hogy összesöpörtem egy posztba valaminek a darabjait, ami mostanában tört össze, és akár az is előfordulhat, hogy ugyanaz a darab benne van fejjel lefele is... Hölgyeim és uraim, Pep Guardiola utolsó meccse következik.
Ez a nap is eljött. A reggeli kávé persze ugyanolyan volt, mint akármikor máskor, a szél sem hagyott alább, de mi, Barca-drukkerek azért másképp keltünk fel, mint általában. Körülbelül negyedjére futok neki ennek a posztnak, volt, hogy egy mondat sem sikeredett, máskor egy-két bekezdés. Lehetetlenség bármi okosat, megnyugtatót, bölcset írni, úgyhogy vegyétek úgy, hogy összesöpörtem egy posztba valaminek a darabjait, ami mostanában tört össze, és akár az is előfordulhat, hogy ugyanaz a darab benne van fejjel lefele is... Hölgyeim és uraim, Pep Guardiola utolsó meccse következik.
Egyik kedvenc regényhősöm, Miss Marple biztosan remek blogger lett volna. Hétköznapi élményei alapján volt képes (helyesen) megmagyarázni olyan dolgokat, amikre valójában nem igazán volt rálátása - mindannyian ezzel próbálkozunk, akik e-napló írására adtuk fejünket. Tulajdonképpen eddig úgy éreztem, hogy valamennyire mindig sikerült legalább egy-két párhuzamot felfedeznem, de most bajban vagyok: én még ilyet nem nagyon láttam.
A két hetes táborokban kötött "életre szóló" barátságok, szerelmek után, a hazautazáskor igazán fájdalmas a búcsúzás, pedig mindenki tisztában van vele a kezdetektől, hogy be fog következni. Hasonlóan rossz, amikor a munka, vagy a tanulás a szeretteinktől szakít el hosszú időre. Egy kihűlt szerelem felett, de akár csak egy családtaggá vált autó végleges kimúlásán is képesek vagyunk hosszan keseregni. Mindig segít továbblépni, ha az okokat megértjük (vagy legalább bemagyarázunk magunknak valamit), ami persze sokszor nem könnyű.
Négy éve, amikor Rijkaard távozott, akkor úgy éreztem, hogy az utolsó, ötödik idényért kár volt. Holott a 2007-ben kriminális körülmények között elbukott bajnokság után egybehangzóan ráztuk az öklünket, hogy majd jövőre Frenkie újra megmutatja. Frenkie azonban már önnön fásultságba is képes volt belefásulni, rezignált ücsörgése a padon sokszor már a tévén keresztül is csüggesztő volt. Guardiola most ezt a kellemetlen állapotot mindenképp elkerülte. Ő szimplán tökéletesként marad meg az emlékezetünkben.
Az előző szezon végén perfekt alkalma lett volna felállni a padról. Ő maga is pedzegette ezt a témát, végül a maradás mellett döntött - hibátlanul. Ebben az évben még benne volt a lehetőség, az eredmények tudatában is kijelenthetjük, hogy nüanszokon múlt egy újabb remek szezon. De idén már hiányzott az a valami, ami szinte verhetetlenné tette a Barcát az utóbbi három évben. Hogy ez a szerencse, vagy a Pep-faktor, esetleg valami teljesen más, azt majd legfeljebb a jövő fényében tudjuk legalább megtippelni.
Mindegy azonban mennyit racionalizáljuk, magyarázzuk a döntését, akkor is érthetetlen marad, hogy most miért távozik, illetve hogy miért most távozik. Az marad, mert ez a szezon nem volt rosszabb, mint a két évvel ezelőtti. Nem kerültünk lejtmenetbe, látszólag nem voltak komolyabb problémáink. A szerencse egy kicsit elengedte a kezünket, talán mert most voltak arra érdemesebbek, de jól helytálltunk. Kívülről nézve az égvilágon semmi oka nem volt most kiszállni. Még a motiváció fenntartása sem okozhatott volna elméletileg problémát, és a pihenős dumát is nehéz elhinni - erre találták ki a szabadságot, a klub bizonyára örömmel ment volna bele bármiféle egyezségbe. Szóval egyszerűen nem értem, nem értjük.
Márpedig amíg nem értjük, addig nehéz továbblépni. Mégis sztoikus nyugalmat érzek csupán. Azért mert Pep egyszerűen hibátlan, ha ő úgy látja, hogy most jött el az idő, akkor az úgy van, egyszerűen képtelenség kételkedni a szavában. A négy év alatt eljuttatott minket az abszolút bizalom szintjére - miközben pedig tabuk egész sorát döntötte le. Elzavarta a szent teheneket, középpályásokból faragott védőket és viszont (nem kényszerhelyzetben!), olyan, a harmadik évezredben nyilvánvalóan "működésképtelen" játékrendszereket hívott életre, mint a 3-4-3, a WM, illetve a talán soha nem is létezett 3-3-4. És mégis, mostanra kútba ugranánk, parázson sétálnánk a kedvéért - még azt is elfogadjuk, hogy itt hagy minket.
Az első bezsebelt trófea, amit azóta 12 másik követett, egy emlékezetes spanyol kupa volt, amit egy nagyon szimpatikus Bilbao ellen zsebeltünk be anno. Most keretbe foglalhatjuk ezt a fantasztikus négy évet egy újabb Király Kupával. Az egyetlen klubserleggel, amiből Pep edzőként csak egyet gyűjtött, holott ez a klub történelmének talán legfontosabb sorozata, ami a nehéz időkben is sokszor szolgált vigaszként, kapaszkodóként, örömforrásként. Az estéről csak annyit mondanék, hogy a támadófoci ünnepét várom ma, mert ez a döntő minden tekintetben tökéletes kell hogy legyen - ez egyszerűen így dukál a Barcelona valaha volt legnagyobb edzőjének búcsúmeccsén.
Barcelona - Bilbao, Spanyol Kupa döntő
22:00, Vicente Calderon, Madrid
A várható kezdő: Pinto, Montoya, Piqué, Mascherano, Adriano, Xavi, Busquets, Keita (Pedro), Iniesta, Alexis, Messi
A meccset a Sport1 adja.
