Miközben éppen csak a közepében vagyok annak, hogy magamban feldolgozzam Tito váratlan távozását, kezdek egyre inkább arra hajlani, hogy Abidal esete volt az egyik momentum, ami tévhitbe ringatott engem (minket?). Ha magamban megpróbálom felkutatni az emlékeket, folyton csak arra jutok, hogy az motoszkált bennem, ha Eric képes volt kétszer is legyőzni a halált, akkor ez másnak is törvényszerűen sikerülhet. Sőt, sikerülnie kell, mert az úgy természetes.
Legutóbb körülbelül egy hónappal hallhattunk Titóról. Rexach akkor együtt ebédelt vele, ő pedig elmondta, milyen jó színben van, még akkor is, ha nyilvánvalóan megviselte a betegsége. Azt is tudtuk, hogy kijár a Camp Nouba, azt is, hogy olykor megnézi a fia meccsét a Mini Estadiban. Joggal hihettük, hogy a közvéleménytől való visszavonulása nem más, mint személyiségének alapeleme, amely nem vágyik a rivaldafényre. Joggal hihettük azt is, hogy csak azért nem kapunk gyakrabban híreket róla, mert minden lehetséges módon kerüli a feltűnést.
Miután pedig csütörtökön megjött a hír a sürgős műtétről, már annyira felgyorsultak az események, hogy csak döbbenten és hitetlenkedve olvashattuk a szomorú esemény hivatalos bejelentését.
Miközben éppen csak a közepében vagyok annak, hogy magamban feldolgozzam Tito váratlan távozását, kezdek egyre inkább arra hajlani, hogy Abidal esete volt az egyik momentum, ami tévhitbe ringatott engem (minket?). Ha magamban megpróbálom felkutatni az emlékeket, folyton csak arra jutok, hogy az motoszkált bennem, ha Eric képes volt kétszer is legyőzni a halált, akkor ez másnak is törvényszerűen sikerülhet. Sőt, sikerülnie kell, mert az úgy természetes.
Legutóbb körülbelül egy hónappal hallhattunk Titóról. Rexach akkor együtt ebédelt vele, ő pedig elmondta, milyen jó színben van, még akkor is, ha nyilvánvalóan megviselte a betegsége. Azt is tudtuk, hogy kijár a Camp Nouba, azt is, hogy olykor megnézi a fia meccsét a Mini Estadiban. Joggal hihettük, hogy a közvéleménytől való visszavonulása nem más, mint személyiségének alapeleme, amely nem vágyik a rivaldafényre. Joggal hihettük azt is, hogy csak azért nem kapunk gyakrabban híreket róla, mert minden lehetséges módon kerüli a feltűnést.
Miután pedig csütörtökön megjött a hír a sürgős műtétről, már annyira felgyorsultak az események, hogy csak döbbenten és hitetlenkedve olvashattuk a szomorú esemény hivatalos bejelentését.
Egyéni értékelő: 
Pinto – nem sportszerű bántani egy nyilvánvalóan pados játékost azért, mert a körülmények folytán számára kezelhetetlenül nagy kihívás elé kerül, így nem is akarom különösebben leszólni őt. Valahol jogos, ha az éveken keresztül megszokott másodhegedűs szerepköréből nem tud azonnal megfelelni pont a szezon legélesebb időszakában, ugyanakkor ő is rávilágít arra, hogy most már bizony szükségünk van egy „hagyományos értelemben” vett klasszis kapusra. Valdés erényei tökéletesen megfeleltek számunkra addig, amíg nem kellett játékszemléletet módosítanunk, most viszont egyre inkább úgy tűnik, kell valaki, aki meg tud felelni annak a pofonegyszerű alapelvárásnak, hogy képes legyen magasan középre ívelt labdákat megfogni-kiütni, anélkül, hogy közben veszélybe hozná a csapatot, vagy éppen elgázolná a saját csapattársait - 7
Alves – „ha megdobnak kővel…” szól az ősi bölcsesség, mi pedig most már azt is tudjuk, mi a teendő, ha a szóbanforgó dobálózás tárgya egy banán. A párhuzam ráadásul azért is abszolút megállja a helyét, mert mindkét esetnek mögöttes üzenete is van. A bizonyos bibliai kultúrkörnyezetben ugyanis amikor megdobtak kővel, akkor szimplán meghaltál, tehát nyilván oktalanság lenne szó szerint értelmezni a tanítást. Mint ahogy Alves reakciója is a legkiválóbb üzenet arra, hogyan leghelyesebb reagálni ostoba emberek agresszív provokációjára. Még ha sokszor nehéz is. Nem hittem volna, hogy még ebben a szezonban ilyet leírhatok, de 2-2-nél önkéntelenül is „add be, Dani!… add be, Dani!”-t kezdtem skandálni magamban, abban bízva, hogy végre akkor is értelme lett ennek az elképzelésnek, ha továbbra se sikerült csapattársat megtalálnia ezzel a futballtaktikai játékelemmel. A „banán esettel” Alves egy örökké emlékezetes pillanatot adott nekünk - 10
Bartra – akarva-akaratlanul is a szezonösszegzés gondolatai motoszkálnak a fejemben, és sajnos egyre inkább azt látom, Martino legnagyobb hibája-tévedése az ő mellőzése volt. Egy ilyen ínséges szezonban lényegesen tudatosabban és bátrabban kellett volna felvállalnia az ő beépítését a csapatba. Azért is, mert folyamatosan bizonyít(ott), egyben azért is, mert indokolatlanul-értelmetlenül szorította háttérbe a klub jelenlegi legeltaláltabb utánpótlás játékosát. Nem mondom (és nem is hiszem), hogy Bartra elvesztett egy évet, de arra nagyon is van esélyünk, hogy – ha már úgyis átmenetinek tekinthetjük ezt a szezont – Tata sokkal többet tehetett volna azért, hogy az alap középső védőpárosunk (Piqué – Bartra) jövőre már ne is lehessen kérdéses - 8
Mascherano – mivel nem vagyok vele napi kapcsolatban, nyilván nem tudom, hogyan éli meg önmagában a csapat jelenlegi rosszabb periódusát, de pláne a saját „állandósultan ideiglenes” feladatkörét. Azt viszont sejtem, hogy az idei év rávilágított azokra az ellentmondásokra, amik két-három-négy éve még működtek, mostanra viszont már megértek a változásra. Az okát nem tudom, de továbbra is a leginkább az zavar a játékában, milyen sok időt „tölt a földön fekve” a szokatlanul gyakori becsúszásai után. Egy védekező középpályás esetében ez lényegében nem lenne feltétlenül említésre méltó, egy utolsó ember esetében azonban már inkább gond, mint pozitívum. A harcossága azonban vitathatatlan, de az is, hogy tegnap is belement nem egy kétséges szituációba, ami(k)ből sokkal rosszabbul is kijöhettünk volna - 7
Adriano – tegnap fordult meg először az a gondolat a fejemben, hogy a Barça jelenlegi problémáira az ő játékfelfogásának tanulmányozása, majd részbeni beépítése lehetne az egyik legjobb gyógymód. Adriano játékában az a legnagyobb varázslat, hogy egyszerű, mint egy növényi kemény törzsből kialakított erőátviteli eszköz. Amikor védekezik, akkor védekezik és eszében nincs különösebb csűrcsavart a feladatábrába csempészni. Amikor támadással fellép, akkor pedig – a pillanatnyi szituáció függvényében – vagy egy gyors passzban és azt követő elmozgásban gondolkodik, vagy egyszerűen csak rálövi a kapura a labdát. Mindeközben csupán annyi taktikát csempész a feladatkörébe, hogy a társak mozgásának függvényében hozza meg a döntéseit. A gondolatom persze nem újkeletű, mert lényegében mindenki tisztában van azzal, hogy a játékunk túlbonyolítása az egyik legnagyobb problémánk, az viszont számomra tegnap esett le, miért is fontos számunkra Adriano a pályán - 7
Busquets – már szemre is bizony a jobbik meccsei közül volt ez egy, utólag pedig azt is olvastam, hogy egyetlen labdát sem vesztett. Külön értékelendő a(z idei) játékában, hogy még nagyon magasra feltoltan is képes megfelelni egy védekező középpályással szemben támasztott elvárásoknak, de az is, ahogy a játék építésében is jeleskedik. Még az se lenne elvetemült gondolat, hogy a jövőben mögé keresnénk valakit a középpályára, nem pedig mellé. Vagy ne is keressünk, egyszerűen tegyük oda Mascheranót - 8
Xavi – tegnap szinte alig működött a játékában az az elem, hogy ha már úgyis feltoltan helyezkedik, akkor nem feltétlenül mélységi támadópasszokat villant, hanem inkább a játék szélesítésében jeleskedik. Ahogy azt idén jellemzően (jobb híján?) láthattuk tőle. Ez pedig meglehetős probléma, mert amikor már – a védekezésen és a mélységi játékon túl - ez az elem is hiányzik, akkor lényegében észrevehetetlenné válik. De ha nem is észrevehetetlenné, annyira passzívvá, hogy nehezen indokolható lesz a jelenléte a pályán - 6
Iniesta – tegnap sikerült olyan szinten elvesztenie a posztját, hogy az volt a ritka pillanat, amikor a szokásos betörési kísérleteit észrevehettem. Valószínűnek tartom, hogy neki is lényegesen könnyebb dolga van egy Alba-Neymar párossal az oldalán, vagy még inkább azzal a szemlélettel, amikor nem tolódik el szélsőségesen a támadójátékunk a jobb oldalra, hanem a baloldal is legalább olyan súllyal jelentkezik a csapat játékában - 7
Messi – a sok-sok elmélet közül, ami napvilágra került az utóbbi időben, én leginkább azt tartom hihetőnek, hogy valamilyen személyes problémája van, amitől képtelen függetlenedni a pályán. Arról fogalmam nincs, hogy mi az, ami kiváltotta ezt, de talán húsz-harminc év múlva kiderül majd egy életrajzi könyvből. Persze pont nem a mostani hétvége az, amire gondolok, de nekem a legjobban a mosolya hiányzik már jó ideje. Ebben az értelemben nem volt ő soha Ronaldinho és nem lesz soha Neymar, ugyanakkor borzasztóan zavar az, hogy egy ideje nem látom rajta az örömöt, a játék élvezetét. Azt pedig tudjuk, hogy a Pep csapat egyik erénye is a játékosság volt, de azt is, hogy Messi hiába a végletekig koncentrált, igenis fontos értéke volt a személyiségének a játék önmagáért való élvezete. Csak remélni tudom, hogy ez a fajta játékosság és öröm visszatér majd hamarosan az életébe és a pályára is - 8
Sánchez – egyáltalán nem lennék meglepve, ha távozna a nyáron, ugyanakkor borzasztóan sajnálnám is. Lényegesen több van benne, mint amit nálunk sikerült megmutatnia, de biztos vagyok abban is, hogy máshol inkább sikerülhet előhozni belőle a legjobb énjét, mint itt. Pillanatnyilag hasonlónak látom a helyzetét, mint egy éve Villáét. Nagyon megkedveltem őt (gondolom, ezzel nem vagyok egyedül), nagyon szeretném, ha maradna, ugyanakkor elfogadom, ha a távozás mellett dönt, mert az egyéni pályafutása (csak) akkor vehet ismét jó irányt.(?) Mi pedig tovább kereshetjük azokat a támadókat, akik képesek úgy a csapat hasznára lenni, hogy közben nem áldozzák be a jövőjüket a Barçáért. Vagy ha be is áldozzák, egy (átmeneti) időre hajlandók elfogadni a helyzetet - 7
Pedro – természetesen illik elismerni a csupaszív, megalkuvást nem ismerő örökös robotolását a pályán, ugyanakkor ilyen pillanatokban kapunk újabb igazolást arról, hogy nem ok nélkül illettük őt kritikával hosszú időn keresztül. A statikus ellenfelekkel szemben nagyon sokat jelentene a szélső támadóink minél több és hasznosabb egyéni villanása, ő azonban – úgy néz ki – csak ritkán tud megfelelni ezeknek az elvárásoknak. A dolog másik oldala viszont az, hogy ha neki kell kiváltania azt a hiányt, amit Messi nem visz a pályára védekezésben, nyilván kevesebb ideje-energiája marad arra, hogy támadásban is jeleskedjen. Vagy másképp: ha elfogadjuk, hogy Messi minden energiáját a támadásokra fordítja és cserébe nem aktív védekezésben, akkor legyünk engedékenyek azzal a támadó játékossal szemben, aki éppen fordítva működik a pályán - 7
Cesc – képes volt úgy magára vonni az ellenfél védelmét, hogy az elmozogjon, ráadásul a tömegből képes volt a miatta üressé váló – és ezzel gólhelyzetbe kerülő – társ felé a labdát eljuttatni. A megmozdulása a javunkra döntötte el a meccset
Tello – egy kontracsapathoz igazolni lenne a legideálisabb választás számára a nyáron
S. Roberto – nem tudom, hogyan alakul(t volna) a pályafutása, ha több lehetőséget kap idén, egyelőre azonban megrekedni látszik
„Olyan tehetséges, olyan csodálatos, olyan fiatal volt” – Gary Lineker
