Nem tudom, volt-e már a történelemben olyan nevű dolog, hogy „fekete április”, de ha nagyon akarjuk, ráfoghatjuk, hogy nekünk sikerült valami ilyesmit (meg)alkotnunk azzal, hogy egy hét alatt bukni látszik minden.
Nagyjából összegezve és feldolgozva az utóbbi három meccsünket, arra jutottam, hogy a legfájdalmasabb a Granada elleni vereség volt. A másik kettőnek előzetesen sem voltunk kiemelkedő esélyesei, utólag meg kiderült, hogy úgy igazán közünk nem volt az események alakulásához. Így pedig (az én gondolkodásom szerint persze) könnyebben feldolgozhatóknak tekinthetők.
Ami ráadásul külön (inkább egyetlen) pozitívuma a kupabukónak, hogy már nincs mivel takarózni, nincs mit felmutatni ellenérvként (inkább kifogásként) a jelentős változásokkal szemben.
Nem tudom, volt-e már a történelemben olyan nevű dolog, hogy „fekete április”, de ha nagyon akarjuk, ráfoghatjuk, hogy nekünk sikerült valami ilyesmit (meg)alkotnunk azzal, hogy egy hét alatt bukni látszik minden.
Nagyjából összegezve és feldolgozva az utóbbi három meccsünket, arra jutottam, hogy a legfájdalmasabb a Granada elleni vereség volt. A másik kettőnek előzetesen sem voltunk kiemelkedő esélyesei, utólag meg kiderült, hogy úgy igazán közünk nem volt az események alakulásához. Így pedig (az én gondolkodásom szerint persze) könnyebben feldolgozhatóknak tekinthetők.
Ami ráadásul külön (inkább egyetlen) pozitívuma a kupabukónak, hogy már nincs mivel takarózni, nincs mit felmutatni ellenérvként (inkább kifogásként) a jelentős változásokkal szemben.
Korai még szezont összegezni, de talán kimondhatjuk, hogy jó úton jár a klub akkor, ha a(z érdemleges) változások érdekében a jelentős vérfrissítést tűzi ki elsődleges célként. Évek óta mondogatjuk, mennyi mindent elért már ez a garnitúra, azt is, hogy törvényszerű, ha nem maximálisan motiváltak.
Erre pedig egyetlen gyógymód létezik: olyan tömegű sikerekre éhes erőt kell a közösségbe hozni, ami képes lehet a jelenlegi „csinálhatok én bármit, úgyse játszok/csinálhatok én bármit, úgyis játszok” helyzetet elbillenteni az egészséges versenyszellem irányába.
Más kérdés, hogy ezt meg lehetett volna tenni már eddig is, azzal az egyszerű megoldással, hogy az edzésen mutatott és napi/heti/havi meccsteljesítmény arányában „jutalmazzuk”, illetve „büntetjük” a játékosokat. A képlet szerintem tökegyszerű: az élet is úgy működik, hogy hamar belefásul mindenki abba, ha nem a teljesítménye, hanem egy közösségen belül becsontosodott hierarchia alapján minősítik.
Aki ebben a hierarchiában „fent van”, hamar elkényelmesedik, aki pedig „lenn”, hamar belefásul a kilátástalan küzdelembe. A végeredmény pedig a hétköznapokban is ugyanaz, mint az élsportban: mindennek a levét végül a közösség issza meg, a csoport teljesítménye lesz egyre rosszabb és rosszabb.
Ha úgy is tűnik, a bajnokság még nem dőlt el. Van például egy halvány előnyünk a két Madriddal szemben: mi biztosan két meccsel kevesebbet játszunk már ebben a szezonban, mint ők. És nekünk már biztosan nem kell a közeljövő eseményeinek függvényében prioritásban (bajnokság vs. BL) gondolkodnunk. Az viszont nem kérdés, hogy most már valóban minden egyes meccsünk döntő lesz. A mai is.
Spanyol bajnokság, 34. forduló
FC Barcelona – Athletic Bilbao
TV: Sport1, 21:00
