Ennyire durván persze nem fogok senkit kínozni, mint amit a címadás sugall, de azért igyekeztem olyanformán feldolgozni a tegnap este eseményeit, amiben kiemelek szerintem lényeges momentumokat, egyben azt is, miért éreztem fontosnak éppen ezeket megemlíteni.
A posztban kevés a szöveg, kép meg annál több, viszont az egyéni értékelő rész meg kimarad. Azt azonban hellyel-közzel leírom, kiket (és mely alapmomentumokat, jelenségeket) gondoltam érdemesnek kiemelni, mint az eredmény okait.
Ennyire durván persze nem fogok senkit kínozni, mint amit a címadás sugall, de azért igyekeztem olyanformán feldolgozni a tegnap este eseményeit, amiben kiemelek szerintem lényeges momentumokat, egyben azt is, miért éreztem fontosnak éppen ezeket megemlíteni.
A posztban kevés a szöveg, kép meg annál több, viszont az egyéni értékelő rész meg kimarad. Azt azonban hellyel-közzel leírom, kiket (és mely alapmomentumokat, jelenségeket) gondoltam érdemesnek kiemelni, mint az eredmény okait.
Messi befelé cselez, majd rálövi. Alba megjátszható lett volna.
Kirúgás után Albát és Iniestát letámadják, üggyel-bajjal kihozzuk, de mire Cesc megkapja a labdát Xavitól és felnézne, a döbbenetes hátrányból sprintelő Koke szereli őt. Ez a jelenet gyakorlatilag le is írja a két csapat hozzáállásbeli különbségét.
Hosszú kirúgás Courtois-tól, Alba fejpárbajt veszít Raul Garcia ellen, Mascheranót lefutja Adrián, jön az első Atlético kapufa.
Az előző jelenetsor után alig néhány másodperccel Alba elveszti a második fejpárbaját is. Középen érkezik Koke, mi pedig kiesünk a BL-ből.
Értem és értékelem a labdatartási szándékot, de ilyen agresszív letámadás mellett nem biztos, hogy a legszerencsésebb megoldás. Az Atlético játékosai gyakorlatilag mindenkit megelőznek, Busquets finomkodni próbál, labdát veszt, Villa pedig nem dönti el már a hatodik percben a meccset. Gyakorlatilag a saját fegyverünkkel vertek meg minket a középpályán.
Az előző szituáció eredménye, hogy 4-3-ban kellene levédekeznünk az Atléticót, de Xavinak és Iniestának – na meg persze Busquets-nek - már esélye nincs közbeavatkozni. Amúgy Alves éppen időben visszaér, de a gólhelyzetet meg az ő felesleges finomkodása eredményezi.
Szinte hihetetlen, de ebből a szituációból szöglet lesz, mert négy a kettő ellen képtelenek vagyunk levédekezni a passzt Villának. Hozzáteszem, előtte már majd’ egy percig hülyített minket az oldalvonalnál Filipe Luis és Koke.
Ezt magyarázza meg, aki képes rá! Alves és Bartra 3-2-ben védekezik, miközben se Xavinak, se Busquets-nek esélye nincs közbeavatkozni. A becsíkozott terület az, amit a védekezéssel visszalépő jobbszélsőnk lefed. Ja, nem is... Tíz másodperccel később jön az első Villa kapufa.
Itt viszont már minden rendben, hisz alig telik el tizenöt másodperc, máris érkezik a segítség a védelemnek. Lehet, hogy épp valami hot-dog árus bukkant fel a pálya mellett és azt kellett gyorsan meglátogatni…
Az első szép jelenetünk. Messi csendben előrelopakodik (vicces, de tulajdonképpen abszolút megfeledkeznek róla), Neymar pedig gyönyörűen elviszi előle a védőt, aki figyelhetne rá. A beadás pontos, Messi fejese viszont mellé megy.
Jellemző pillanat. 1-3-ban is higgadt, pontos Atlético megoldás. Nekünk az 1-1-ek is problémát okoztak.
Jellemző pillanat. 1-3-ban Adrián addig-addig keverget (Alves elvesztett labdájából tökegyedül „kontrázva”), amíg Busquets már csak sárgát érően tudja megállítani.
Szinte már meg se lepődünk. Alba fejpárbajt veszít (igen, Raul Garciával szemben), Villa onnan(!) veri meg Mascheranót (Bartra megy vele a 16-oson belülre), jön a második kapufája.
Jelezni se kellene, ki az ott a kör közepén, de azért biztos, ami biztos. Esélye nincs még csak lekezelni sem a labdát, nemhogy valami okosságot alkotni. Érdemes észrevenni, Tiago milyen okosan mozog a két előrelépő társával ellentétesen, hogy Messi esetleges lefordulása után szemből vehesse fel az ellenfelét. Illetve nyilván azért, hogy a terület védve legyen a fellépő társa mögött. Taktikus, szervezett megmozdulás, ami jellemezte tegnap tulajdonképpen az egész Atléticót.
Jellemző pillanat. A leghátsó embereink 2-2-ben az Atlético támadóival szemben…
Jellemző pillanat: a támadóink 2-3-ban az Atlético védőivel szemben. A két kép között tíz másodperc telt el, a különbség az, hogy az Atlético középpályája visszamozgott (esély nincs arra, hogy egy esetleges második hullám bármit is tegyen), a mienk meg – Iniesta kivételével – egy lépést nem tett előre. Messi mindeközben végig a kezdőkörben ténfereg, meg kocorászgat, a közelében meg egy darab Atlético játékos nincs. 
Neymar itt szerez labdát…
…majd egyedül végigviszi a támadást és innen ad be Messinek. Aki mellélövi.
Messi éppen visszatámad a saját elvesztett labdája után… Becsületére legyen mondva, előtte elég sokat bukdácsolt Felipe Luis-zal szemben, de aztán sehogy nem akart megérkezni a megváltó sípszó, így inkább úgy döntött, későbbre tartalékolja az energiáit. Mondjuk a hétvégére?
Az első határozott labdaszerzésünkre „mindössze” huszonhat percet kellett várni. Mascherano érdeme és Iniesta vérszegény hazaadását kapuralövését eredményezi.
Jellemző jelenetsor. Messi befelé vezeti a labdát, egy játékos követi, egy szemből érkezik, ketten együtt annyit elérnek, hogy kicsit belepiszkálnak a labdába…
...két követő ellenfél ugyan lerázva, de a labdavezetés lendülete máris megtörve…
…a vége: egy harmadik Atlético játékos megállítja Messit. Olyan szinten nem voltunk képesek befolyásolni a meccset, hogy az Atléticónak a durvábbik önmagát se kellett elővennie a győzelme érdekében. Egyszerűen nem (de legalábbis alig) kényszerítettük ki belőlük, hogy szabálytalan eszközökhöz folyamodjanak.
Ezzel szemben az Atléticónak szüksége sem volt arra, hogy hibákat kényszerítsen ki belőlünk, ezt a szívességet megtettük nekik önmagunktól. Példa: Iniesta hibás labdakezelése után bedobással jön az ellenfél. És ez egyáltalán nem volt egyedi eset.
Ha Neymar itt gyorsabban kapcsol… de a dadogós labdakezeléssel elvesztette azt a lélegzetvételnyi szabad területet, amit Iniesta betörésével kapott.
Neymar labdát veszít…
…illetve mégsem. Le a kalappal előtte azért, amilyen harcosan állt bele a meccsbe.
Messi jelenti számunkra az állandóságot…
…a két kép között eltelik 16 másodperc, a labda oda-vissza elmegy a fal előtt, és gyakorlatilag mindenki érdemben pozíciót vált. Kivéve őt.
Megszámolni is képtelenség, hányadik alkalom ez, amikor Messi visszatámad a saját elvesztett labdája visszaszerzése érdekében. Nem is csoda, hogy így kihajtotta magát már az első félidőben... (És közben kihagytam vagy három hasonló esetet…)
Bár nekünk nem nagyon sikerült, az Atlético annál inkább kikényszerített belőlünk szabálytalanságokat. Ettől függetlenül is elismerésre méltó Neymar hozzáállása és védőmunkája.
Xavi első támadószellemű megmozdulása máris egy 5-4-es szituációt hoz nekünk. Egyetlen labdapörgetéssel lefordul az emberéről, egységesen megindulunk az ellen kapuja felé, az eredmény pedig: Courtois az utolsó pillanatban lopja le a labdát Neymar lábáról - köszönhetően a pontatlan passznak és a problémás labdakezelésnek. A kiváló ütemű bepassz is Xavi érdeme…
…azt viszont fel nem fogom, hogy Messi ezt miért nem lőtte rá? Cselezgetésbe bonyolódik (talán át akarja tenni a bal lábára), de közben nyilván odaérnek az Atlético játékosai…
…az viszont konkrétan balszerencse, ahogy Xavi estében fölévágja.
Nyilván ebből az ígéretes kontrából nem lesz semmi, Neymart megállítja még a 16-os előtt a visszazáró Atlético középpálya. A szituáció ismét Xavi előredobott labdájából alakult ki.
Hogy ne csak negatívumokat emeljek ki. Messi a saját oldalra dobott labdája után sprintel középre, beadást várva. Cesc a védőbe lövi.
Hosszú perceken keresztül tart az állóháború az Atlético 16-osa előtt. Sok hibával játszunk, emiatt annyira nem vagyunk képesek dominálni, hogy egy-két kósza kontrával el ne fusson az ellenfél. Ezzel viszont folyamatosan levegőt és pihenési lehetőséget kap a védelme is.
Alig egy órát kell várnunk és Alves a tizedik (száznak tűnik…) próbálkozásra Barça játékost talál meg a beadásával. Kár, hogy Xavi nem nőtt öt centimétert a meccs kezdetétől eddig.
Közben a játékunk egyre erőtlenebb. Már nemhogy nyomást nem tudunk gyakorolni az ellenfélre, de az Atlético gyakorlatilag véglegesen kijön a szorításból és helyzetbe is kerül. Alapból nem lenne ez természetes, de Diego relatíve könnyen – és némi szerencsével - nyer egy 1-2-es szituációt. Pinto meg véd egy nagyot.
Sokat elárul a teljesítményéről, hogy Messi 65 perc után kényszeríti ki az első és utolsó kapuközeli szabadrúgást az ellenfélből. Megy is a sorfalba a lehetőség.
Iniesta cseréjét nem igazán értettem. Volt benne veszély és ezt érezték az Atlético játékosok is.
Ha nem fárasztjuk ki az ellenfelet, a meccs végéig marad bennük elég szufla, hogy akár a saját kapunk előtt is folyamatosan és kitartóan letámadjanak.
Azért van, ami nem változott: Messi még a hetvenedik percben is dühödten visszatámad a saját elvesztett labdája után…
…és itt majdnem el is dőlt.
Negyedóra ugyan hátravan, az Atlético mégis „megengedheti magának azt a luxust”, hogy a mi térfelünkön védekezzen. Az ezt megelőző cirka tíz percben mi kapura se lőttünk (nemhogy legalább beszorítottuk volna őket), ők viszont háromszor is eldönthették volna a továbbjutást. Mintha ekkorra lényegében fel is adtuk volna.
Persze amikor kell, kényelmesen visszakocognak és nézik, ahogy labdázgatunk a fal előtt. Kifejelnek néhány kósza beadást, megállítanak néhány erőtlen betörést.
És mégis csupán kevésen múlik az egyenlítés. Sánchez beadása, Neymar fejese a semmiből hozza meg majdnem. Talán tényleg elférne a csapatban pár erős, jól fejelő támadó…
Jut nekünk még néhány kétségbeesett és kaotikus támadási kísérlet, amit az Atlético határozottan megfog, ráadásul marad erejük kontrákat is vezetni, amiket mi csak szabálytalanságokkal tudunk megállítani. Ezzel is tovább tördelve a játékot. 
Amikor pedig szabálytalanság árán sem megy, Pinto ad még néhány perc haladékot a csapatnak, szembenézni az elkerülhetetlennel.
A végső stádium: a játék perceken keresztül a mi alapvonalunknál, az egész stadion már csak a lefújást várja, ami természetesen menthetetlenül be is következik.
Nem is marad más hátra: gratulálunk az Atlético Madridnak! Ha az első meccsen joggal lehettek is fenntartásaink, a tegnapi győzelmük abszolút megérdemelt, a továbbjutásukban felmutatott érdemeik nem is lehetnek kétségesek!
És külön elismerés illeti Diego Simeonét is, hogy képes lett egy ilyen csapatot felépíteni! Abból az Atlético Madridból, amely néhány éve még Spanyolországban is jellemzően a középmezőnyt erősítette, mára pedig megkérdőjelezhetetlen a helye Európa négy legjobbja között.
Nekünk ugyan a bosszankodás-szomorkodás maradt tegnap este, de időnk valójában nincs is ezen időzni. Mennünk kell tovább a kupagyőzelemért és a bajnoki címért!
