Ez az utolsó esélyünk a bajnokságban, muszáj győznünk, a döntetlen sem játszik: ehhez hasonló szavakkal vezette fel a meccset Tata Martino is, aki most tapasztalhatta meg a saját bőrén, hogy kilenc fordulóval a bajnokság vége előtt négy, illetve hét pont már csak csodával határos módon lenne behozható. A mai meccs tétje tulajdonképpen annak eldöntése, hogy ez a szeszélyes idei spanyol bajnokság a végére kétcsapatossá degradálódik és nekünk kell majd leadnunk az Atleti elleni meccset, vagy marad az utolsó pillanatig ez az izgalmas háromesélyes állapot, és továbbra is hajthatunk a címvédésre.
Tavaly a helyzet egy cseppet másképp nézett ki a tavaszi clásico előtt, hiszen akkor tizenhat pontot vertünk a Realra és tizenkettőt az Atleticóra, sok tétje nem volt az egyébként hagyományosan tavaszra sorsolt idegenbeli egymás elleni meccsnek. De hiába volt a tizenhat pont, a BL-elődöntős szereplés, csak nem sikerült kilábalnunk a téli kupában elszenvedett csúnya vereség okozta clásico-válságból. Most ősszel sikerült újra megnyernünk egy klasszikust, az egy jól összerakott meccs volt, és az elért 2-1-et még túlságosan szorosnak is érezhettük a meccs képe alapján. Az ijesztő tény viszont, hogy ez az említett őszi 2-1-es clásico volt a legutóbbi alkalom, hogy a Real Madrid vereséget szenvedett, azóta 31-szer játszottak, 31 meccse veretlenek. Azzal a győzelmünkkel tettünk szert mi akkor 6 pontos előnyre az ősi rivális ellen, azóta tíz ponttal jobban teljesítve, mint mi, jelenleg plusz néggyel állnak.
Megbízható források állítják, hogy ugyanazzal a kezdőcsapattal állunk ki ma este, mint az őszi meccsen, kivéve, hogy Adriano helyett Alba fogja megkapni azt a nem túl hálás feladatot, hogy a „aviláglegdrágábbjátékosa” „nemisigazmertneymartöbbekerült” „neymarlegalábbjátszikavébén” címkefelhős Gareth Bale-t kell majd semlegesítenie. A futómókusunk formája egyébként meghatározhatja az egész meccset, hiszen ha a legjobb napjait idézve játszana (lsd: tavalyi Milan-visszavágó), azzal Bale játékát ellehetetlenítené. A labda minden valószínűség szerint nálunk lesz többet, ez pedig azt jelenti, hogy Alba jó szokásához híven fellép majd a támadásokkal. Bale ekkor dilemma elé kerül, hogy visszalép vele, feladva ezzel a hipergyors Madrid-kontrák lehetőségét a jobb szárnyukon, vagy szabadon hagyja őt felfutni, megkockáztatva ezzel, hogy könnyedén, a kiscsapatoknál kisebb számú védekező emberrel szemben végigvigyünk bármennyi támadást egy jó Jordival. Épp ezért lesz kulcsfontosságú, hogy a balhátvédünknek mit sikerül kihoznia a meccsből. Ugyanez a jobb oldalon Alvessel csak azért nem mondható el, mert CR esetében nincs túl sok kétely, hogy mit is fog játszani. Persze hiába csalogatjuk hátra Bale-t, önmagában ez nem lesz elég a „BBC” (Bale-Benzema-Cé) néven elhíresült Real-támadósor ellen, ha Masch az öngólveszélyes formáját mutatja, Piqué pedig kedvenc jelmezét elővéve ismét birodalmi lépegetőként megy fel a pályára. A tavaszi meccseinken elő-előfordultak olyan alkalmak, amikor elégedettek lehettünk a védelemmel, bár ezek általában egyben azt is jelentették, hogy ilyenkor nem is volt dolguk. Nagyon össze kell kapniuk magukat, mert olyan ellenfelek, mint CR, Bale vagy Di María, egyetlen jó passzal elintézhetnek minket. Persze ha minden kötél szakad, még mindig ott áll a kapuban Valdés, aki (ha csak a BL-ben nem kerülünk még össze) az utolsó clásicójára készül, és aki a Real elleni meccseken általában önmagát meghazudtolóan bravúros védéseket szokott bemutatni.
A támadórészlegben az őszi kezdőcsapat azt jelentette, hogy a Busquets-Xavi-Iniesta-Fábregas szentháromság Bermuda-háromszög háromkirályok fantasztikus négyes játszott, előttük Messivel és Neymarral. Ebben a különlegesség azon a győztes meccsen az volt, hogy Messi gyakorlatilag „fel lett áldozva”, hogy a jobb oldalon birkózzon a védőkkel, miközben a többiek szabad utat kaphattak ezáltal a pálya középső és bal tájékán. Más kérdés persze, hogy amennyiben ma is ezzel a kezdővel állunk ki (és valószínűleg így lesz), Messi immár teljes értékű rekorddöntögető állapotában aligha fog mellékszereplőként részt vállalni ebből a mérkőzésből. Ebben a felállásban Pedro vagy Alexis nagyon fog hiányozni elölről, ősszel is Alexis beállása segített minket hozzá a 2-0-hoz, de ha Martino ragaszkodik a stabilabb, kreatívabb négyes középpályássorhoz, feljebb tolt Iniestával, akkor azért mást nem tehetünk, mint beletörődünk abba, hogy ilyen nem túl kiemelkedő védekezés mellett hét támadó szellemű játékos nem fér a csapatba. Alexis csereként való szerepeltetése egyébként már kétszer is bevált a Real Madrid ellen, esetleg erre is lehet aspirálni.
A cél adott, az eszközeink megvannak, a Real pedig nincs rákényszerítve a győzelemre, hiszen egy döntetlennel sem járnának rosszul, ez a kényelmük pedig, ha jól ki tudjuk használni, akár a mi malmunkra is hajthatja a vizet. Nem csak a szívroham elkerülése miatt volt örömteli, hogy nem sorsoltak minket össze a Real Madriddal a BL-ben, és elkerültük, hogy egy hónap alatt négyszer kelljen meccselnünk velük, hanem azért is, mert így nincs hová tartogatni tovább az ellenük létező összes fegyverünket. A kupadöntő viszonylag messze van még, és addigra egyébként is átrendeződhetnek a viszonyok a BL-meccsek hatására. Ma este tehát abból választhatunk, hogy győzünk, vagy végleg megbarátkozunk a harmadik hellyel.
Ez az utolsó esélyünk a bajnokságban, muszáj győznünk, a döntetlen sem játszik: ehhez hasonló szavakkal vezette fel a meccset Tata Martino is, aki most tapasztalhatta meg a saját bőrén, hogy kilenc fordulóval a bajnokság vége előtt négy, illetve hét pont már csak csodával határos módon lenne behozható. A mai meccs tétje tulajdonképpen annak eldöntése, hogy ez a szeszélyes idei spanyol bajnokság a végére kétcsapatossá degradálódik és nekünk kell majd leadnunk az Atletico elleni meccset, vagy marad az utolsó pillanatig ez az izgalmas háromesélyes állapot, és továbbra is hajthatunk a címvédésre.
Ez az utolsó esélyünk a bajnokságban, muszáj győznünk, a döntetlen sem játszik: ehhez hasonló szavakkal vezette fel a meccset Tata Martino is, aki most tapasztalhatta meg a saját bőrén, hogy kilenc fordulóval a bajnokság vége előtt négy, illetve hét pont már csak csodával határos módon lenne behozható. A mai meccs tétje tulajdonképpen annak eldöntése, hogy ez a szeszélyes idei spanyol bajnokság a végére kétcsapatossá degradálódik és nekünk kell majd leadnunk az Atleti elleni meccset, vagy marad az utolsó pillanatig ez az izgalmas háromesélyes állapot, és továbbra is hajthatunk a címvédésre.
Tavaly a helyzet egy cseppet másképp nézett ki a tavaszi clásico előtt, hiszen akkor tizenhat pontot vertünk a Realra és tizenkettőt az Atleticóra, sok tétje nem volt az egyébként hagyományosan tavaszra sorsolt idegenbeli egymás elleni meccsnek. De hiába volt a tizenhat pont, a BL-elődöntős szereplés, csak nem sikerült kilábalnunk a téli kupában elszenvedett csúnya vereség okozta clásico-válságból. Most ősszel sikerült újra megnyernünk egy klasszikust, az egy jól összerakott meccs volt, és az elért 2-1-et még túlságosan szorosnak is érezhettük a meccs képe alapján. Az ijesztő tény viszont, hogy ez az említett őszi 2-1-es clásico volt a legutóbbi alkalom, hogy a Real Madrid vereséget szenvedett, azóta 31-szer játszottak, 31 meccse veretlenek. Azzal a győzelmünkkel tettünk szert mi akkor 6 pontos előnyre az ősi rivális ellen, azóta tíz ponttal jobban teljesítve, mint mi, jelenleg plusz néggyel állnak.
Megbízható források állítják, hogy ugyanazzal a kezdőcsapattal állunk ki ma este, mint az őszi meccsen, kivéve, hogy Adriano helyett Alba fogja megkapni azt a nem túl hálás feladatot, hogy a „aviláglegdrágábbjátékosa” „nemisigazmertneymartöbbekerült” „neymarlegalábbjátszikavébén” címkefelhős Gareth Bale-t kell majd semlegesítenie. A futómókusunk formája egyébként meghatározhatja az egész meccset, hiszen ha a legjobb napjait idézve játszana (lsd: tavalyi Milan-visszavágó), azzal Bale játékát ellehetetlenítené. A labda minden valószínűség szerint nálunk lesz többet, ez pedig azt jelenti, hogy Alba jó szokásához híven fellép majd a támadásokkal. Bale ekkor dilemma elé kerül, hogy visszalép vele, feladva ezzel a hipergyors Madrid-kontrák lehetőségét a jobb szárnyukon, vagy szabadon hagyja őt felfutni, megkockáztatva ezzel, hogy könnyedén, a kiscsapatoknál kisebb számú védekező emberrel szemben végigvigyünk bármennyi támadást egy jó Jordival. Épp ezért lesz kulcsfontosságú, hogy a balhátvédünknek mit sikerül kihoznia a meccsből. Ugyanez a jobb oldalon Alvessel csak azért nem mondható el, mert CR esetében nincs túl sok kétely, hogy mit is fog játszani. Persze hiába csalogatjuk hátra Bale-t, önmagában ez nem lesz elég a „BBC” (Bale-Benzema-Cé) néven elhíresült Real-támadósor ellen, ha Masch az öngólveszélyes formáját mutatja, Piqué pedig kedvenc jelmezét elővéve ismét birodalmi lépegetőként megy fel a pályára. A tavaszi meccseinken elő-előfordultak olyan alkalmak, amikor elégedettek lehettünk a védelemmel, bár ezek általában egyben azt is jelentették, hogy ilyenkor nem is volt dolguk. Nagyon össze kell kapniuk magukat, mert olyan ellenfelek, mint CR, Bale vagy Di María, egyetlen jó passzal elintézhetnek minket. Persze ha minden kötél szakad, még mindig ott áll a kapuban Valdés, aki (ha csak a BL-ben nem kerülünk még össze) az utolsó clásicójára készül, és aki a Real elleni meccseken általában önmagát meghazudtolóan bravúros védéseket szokott bemutatni.
A támadórészlegben az őszi kezdőcsapat azt jelentette, hogy a Busquets-Xavi-Iniesta-Fábregas szentháromság Bermuda-háromszög háromkirályok fantasztikus négyes játszott, előttük Messivel és Neymarral. Ebben a különlegesség azon a győztes meccsen az volt, hogy Messi gyakorlatilag „fel lett áldozva”, hogy a jobb oldalon birkózzon a védőkkel, miközben a többiek szabad utat kaphattak ezáltal a pálya középső és bal tájékán. Más kérdés persze, hogy amennyiben ma is ezzel a kezdővel állunk ki (és valószínűleg így lesz), Messi immár teljes értékű rekorddöntögető állapotában aligha fog mellékszereplőként részt vállalni ebből a mérkőzésből. Ebben a felállásban Pedro vagy Alexis nagyon fog hiányozni elölről, ősszel is Alexis beállása segített minket hozzá a 2-0-hoz, de ha Martino ragaszkodik a stabilabb, kreatívabb négyes középpályássorhoz, feljebb tolt Iniestával, akkor azért mást nem tehetünk, mint beletörődünk abba, hogy ilyen nem túl kiemelkedő védekezés mellett hét támadó szellemű játékos nem fér a csapatba. Alexis csereként való szerepeltetése egyébként már kétszer is bevált a Real Madrid ellen, esetleg erre is lehet aspirálni.
A cél adott, az eszközeink megvannak, a Real pedig nincs rákényszerítve a győzelemre, hiszen egy döntetlennel sem járnának rosszul, ez a kényelmük pedig, ha jól ki tudjuk használni, akár a mi malmunkra is hajthatja a vizet. Nem csak a szívroham elkerülése miatt volt örömteli, hogy nem sorsoltak minket össze a Real Madriddal a BL-ben, és elkerültük, hogy egy hónap alatt négyszer kelljen meccselnünk velük, hanem azért is, mert így nincs hová tartogatni tovább az ellenük létező összes fegyverünket. A kupadöntő viszonylag messze van még, és addigra egyébként is átrendeződhetnek a viszonyok a BL-meccsek hatására. Ma este tehát abból választhatunk, hogy győzünk, vagy végleg megbarátkozunk a harmadik hellyel.
Ez az utolsó esélyünk a bajnokságban, muszáj győznünk, a döntetlen sem játszik: ehhez hasonló szavakkal vezette fel a meccset Tata Martino is, aki most tapasztalhatta meg a saját bőrén, hogy kilenc fordulóval a bajnokság vége előtt négy, illetve hét pont már csak csodával határos módon lenne behozható. A mai meccs tétje tulajdonképpen annak eldöntése, hogy ez a szeszélyes idei spanyol bajnokság a végére kétcsapatossá degradálódik és nekünk kell majd leadnunk az Atletico elleni meccset, vagy marad az utolsó pillanatig ez az izgalmas háromesélyes állapot, és továbbra is hajthatunk a címvédésre.
Tavaly a helyzet egy cseppet másképp nézett ki a tavaszi clásico előtt, hiszen akkor tizenhat pontot vertünk a Realra és tizenkettőt az Atleticóra, sok tétje nem volt az egyébként hagyományosan tavaszra sorsolt idegenbeli egymás elleni meccsnek. De hiába volt a tizenhat pont, a BL-elődöntős szereplés, csak nem sikerült kilábalnunk a téli kupában elszenvedett csúnya vereség okozta clásico-válságból. Most ősszel sikerült újra megnyernünk egy klasszikust, az egy jól összerakott meccs volt, és az elért 2-1-et még túlságosan szorosnak is érezhettük a meccs képe alapján. Az ijesztő tény viszont, hogy ez az említett őszi 2-1-es clásico volt a legutóbbi alkalom, hogy a Real Madrid vereséget szenvedett, azóta 31-szer játszottak, 31 meccse veretlenek. Azzal a győzelmünkkel tettünk szert mi akkor 6 pontos előnyre az ősi rivális ellen, azóta tíz ponttal jobban teljesítve, mint mi, jelenleg plusz néggyel állnak.
Megbízható források állítják, hogy ugyanazzal a kezdőcsapattal állunk ki ma este, mint az őszi meccsen, kivéve, hogy Adriano helyett Alba fogja megkapni azt a nem túl hálás feladatot, hogy a „aviláglegdrágábbjátékosa” „nemisigazmertneymartöbbekerült” „neymarlegalábbjátszikavébén” címkefelhő közepén álló Gareth Bale-t kell majd semlegesítenie. A futómókusunk formája egyébként meghatározhatja az egész meccset, hiszen ha a legjobb napjait idézve játszana (lsd: tavalyi Milan-visszavágó), azzal Bale játékát ellehetetlenítené, kiiktatva ezzel az ellenfél egyik legfontosabb emberét. A labda minden valószínűség szerint nálunk lesz többet, ez pedig azt jelenti, hogy Alba jó szokásához híven fellép majd a támadásokkal. Bale ekkor dilemma elé kerül, hogy visszalép vele, feladva ezzel a hipergyors Madrid-kontrák lehetőségét a jobb szárnyukon, vagy szabadon hagyja őt felfutni, megkockáztatva ezzel, hogy könnyedén, a kiscsapatoknál kisebb számú védekező emberrel szemben végigvigyünk bármennyi támadást egy jó Jordival. Épp ezért lesz kulcsfontosságú, hogy a balhátvédünknek mit sikerül kihoznia a meccsből. Ugyanez a jobb oldalon Alvessel csak azért nem mondható el, mert CR esetében nincs túl sok kétely, hogy mit is fog játszani.
Persze hiába csalogatjuk hátra Bale-t, önmagában ez nem lesz elég a „BBC” (Bale-Benzema-Cé) néven elhíresült Real-támadósor ellen, ha Masch az öngólveszélyes formáját mutatja, Piqué pedig kedvenc jelmezét elővéve ismét birodalmi lépegetőként megy fel a pályára. A tavaszi meccseinken elő-előfordultak olyan alkalmak, amikor elégedettek lehettünk a védelemmel, bár ezek általában egyben azt is jelentették, hogy ilyenkor nem is volt dolguk. Egy ilyen meccsen ráadásul nem csak a szokásos rémálmokat okozó szögletektől és oldalról beívelt szabadrúgásoktól lehet félni, hanem az is tény, hogy olyan ellenfelek, mint CR, Bale vagy Di María, egyetlen jó passzal elintézhetnek minket. Persze ha minden kötél szakad, még mindig ott áll a kapuban Valdés, aki (ha csak a BL-ben nem kerülünk még össze) az utolsó clásicójára készül, és aki a Real elleni meccseken általában önmagát meghazudtolóan bravúros védéseket szokott bemutatni.
A támadórészlegben az őszi kezdőcsapat azt jelentette, hogy a Busquets-Xavi-Iniesta-Fábregas szentháromság Bermuda-háromszög háromkirályok fantasztikus négyes játszott, előttük Messivel és Neymarral. Ebben a különlegesség azon a győztes meccsen az volt, hogy Messi gyakorlatilag „fel lett áldozva”, hogy a jobb oldalon birkózzon a védőkkel, miközben a többiek szabad utat kaphattak ezáltal a pálya középső és bal tájékán. Más kérdés persze, hogy amennyiben ma is ezzel a kezdővel állunk ki (és valószínűleg így lesz), Messi immár teljes értékű rekorddöntögető állapotában aligha fog csupán mellékszereplőként részt vállalni ebből a mérkőzésből. Ebben a felállásban Pedro vagy Alexis nagyon fog hiányozni elölről, ősszel is Alexis beállása segített minket hozzá a 2-0-hoz, de ha Martino ragaszkodik a stabilabb, kreatívabb négyes középpályássorhoz, feljebb tolt Iniestával, akkor azért mást nem tehetünk, mint beletörődünk abba, hogy ilyen nem túl kiemelkedő védekezés mellett hét támadó szellemű játékos nem fér a csapatba. Alexis csereként való szerepeltetése egyébként már kétszer is bevált a Real Madrid ellen, esetleg erre is lehet aspirálni.
A Madrid kezdőjét Ancelotti meg is erősítette, de a miénk is erősen valószínűsíthető
A cél adott, az eszközeink megvannak, a Real pedig nincs rákényszerítve a győzelemre, hiszen egy döntetlennel sem járnának rosszul, ez a kényelmük pedig, ha jól ki tudjuk használni, akár a mi malmunkra is hajthatja a vizet. Nem csak a szívroham elkerülése miatt volt örömteli, hogy nem sorsoltak minket össze a Real Madriddal a BL-ben, és elkerültük, hogy egy hónap alatt négyszer kelljen meccselnünk velük, hanem azért is, mert így nincs hová tartogatni tovább az ellenük létező összes fegyverünket. A kupadöntő viszonylag messze van még, és addigra egyébként is átrendeződhetnek a viszonyok a BL-meccsek hatására. Ma este tehát abból választhatunk, hogy győzünk, vagy végleg megbarátkozunk a harmadik hellyel. Az utolsó kapaszkodó fűszál a Bernabéuban van.
VISCA EL BARÇA!
Spanyol bajnokság, 29. forduló
REAL MADRID - BARCELONA (21:00)
Tévé: Sport 1
