A tegnapi ismét egy volt a sorból, melyen érvényesül az alaptétel: ha végül győzünk, történhet szinte bármi meccs közben, az izgalmas, élvezetes, jó iramú, fordulatos, összességében: jó minősítést kap utólag. Amennyiben másképp alakult volna, értelemszerűen egész más jellegűek lennének a jelzők is.
Engem például határozottan bosszantott, sőt a futball igazságtalanságának éreztem, hogy az egy félidő alatt (akárhogy is, de) felépített előnyünk képes eltűnni egyetlen nyamvadt szöglet miatt. Amíg mi hosszú perceken keresztül törekszünk támadófocival győzni, az ellenfélnek elég ugyanezen idő alatt szinte csak ácsorogni a saját kapuja előtt, hogy aztán egyetlen megindulásból semmivé tegyék a nehezen megszerzett előnyünket.
A tegnapi ismét egy volt a sorból, melyen érvényesül az alaptétel: ha végül győzünk, történhet szinte bármi meccs közben, az izgalmas, élvezetes, jó iramú, fordulatos, összességében: jó minősítést kap utólag. Amennyiben másképp alakult volna, értelemszerűen egész más jellegűek lennének a jelzők is.
Engem például határozottan bosszantott, sőt a futball igazságtalanságának éreztem, hogy az egy félidő alatt (akárhogy is, de) felépített előnyünk képes eltűnni egyetlen nyamvadt szöglet miatt. Amíg mi hosszú perceken keresztül törekszünk támadófocival győzni, az ellenfélnek elég ugyanezen idő alatt szinte csak ácsorogni a saját kapuja előtt, hogy aztán egyetlen megindulásból semmivé tegyék a nehezen megszerzett előnyünket.
A Villarreal azt játszotta, amit Pep Barçája ellen kell. Két fegyelmezett vonal a saját kapu előtt (leginkább 4-5-1-et formázva) majdnem mindegy is, hogy milyen távolságra attól, de a labda mozgására mindenképpen reagálva. A vonalak közé belépő támadók ilyenkor szinte megjátszhatatlanul vergődnek csak a tömegben, ha meg találkozni is akarnak a labdával, úgyis visszalépnek onnan. A szélsők betörési kísérletei viszonylag egyszerűen lezárhatók akár hárman-négyen is pillanatok alatt odaérnek, az meg gyakorlatilag semmit nem számít, hogy a védők labdázgatnak a fal előtt. 
A lényeg kivárni, amíg valamelyik villámgyors szélső meglódulhat az egyébként kevésbé offenzív felfogásra utasított Barça szélső védő mögött, aki meg korábban éppen fellépett, látva, hogy különben az életben nem leszünk képesek létszámfölényt kialakítani sehol sem. Az is alap, hogy a szigorú védekezésnek köszönhetően elég csak két-három alkalommal okosan meglódulni, egy döntetlen, de akár egy győzelem is hamar kijöhet ebből. A szituáció számunkra nem ismeretlen, gyakorlatilag minden egyes csapat ezzel a játékrendszerrel tudott eredményes lenni ellenünk, akiknek ez a múltban sikerült. Leszámítva persze a tavalyi évet, arra már kevésbé igazak a leírtak. Ehhez nyilván az is kell, hogy a számunkra sok újat hozó Martino visszatérjen ahhoz, amit ez a csapat nagyon tud. Visszatérjen ahhoz, amit évek óta láthatunk a pályán, visszatérjen Pep játékához.
Csak hallomásból tudom, hogy Martino Newell’s-sze a Barça-féle felfogásban játszott, de talán tegnap volt az első alkalom, hogy ennek bizonyságát is láthattuk. Abszolút érvényesült az a szabály, hogy a labdabirtoklás mindenekfelett álló tézis, de az első félidőben tapasztalható agresszivitást letámadásban még a Pep csapat is csak a legjobb napjain volt képes produkálni. Hihetetlenül gyorsan szereztük vissza a labdákat, hihetetlenül agresszíven támadtuk a labdavesztés pillanatait és még a csapaton is érezhető volt, mennyire élvezi mindenki, hogy olyan játékrendszerben lubickolhat, amit minden egyes pontjában tökéletesen ismer. És persze a rendszer hátulütőit is „gyönyörűen formáztuk”. Szerintem velem együtt többeknek megfordult a fejében a gondolat: napersze, hogy egy félidő kitartó szenvedése után egyetlen rohadt szögletből gólt kapunk majd…
A másik nagy kérdés abban a pillanatban az volt, vajon megismétlődik-e a Bilbao elleni mentális blokk, ám valóban csak néhány percnyi megingást követően hamar túlléptünk ezen. A győzelmen túl a mérkőzés legfontosabb üzenete számomra az maradt: Martino tovább építi saját legendáját és egyre inkább képes lesz elbizonytalanítani az ellenfeleket.
A Barça repertoárja tovább szélesedik, véget értek azok az idők, amikor elég bármelyik meccsünket kielemezni, és bátran lehet az ott tapasztaltakhoz igazítani a meccs előtti eligazításokat.
Egyéni értékelő:
Pinto - a korábbi évekből már kiderült számunkra, hogy a döbbenetes reflexmozdulatai a legnagyobb erőssége, ezt bizonyítja, hogy még a kapott gólba is képes volt beleérni, pedig bivalyerős egy fejes volt. De tegnap azt is bizonyította, hogy nagyon is megtanulta, mi az a plusz, amit egy Barça kapusnak tudnia kell. Egy alkalommal piszokul leolvasta a játékot és fogott meg a kifutásával egy kontrát, amiből nagy bajunk lehetett volna, egyszer pedig döbbenten néztem, milyen hihetetlen bátorsággal kezdett passzolgatásba a védőkkel, miközben az ellen meg vadul letámadott - 8
Montoya - a Celtic meccs volt az első a pályafutásában, amikor maradéktalanul elégedett voltam a teljesítményével, a tegnapi meg máris a második lehetett volna. Az nem baj, hogy „Alves-t játszva” bátran fellép, és nagyon komolyan megtámogatja Sánchez játékát (miközben bődületes üres területek maradnak mögötte), az már inkább, hogy az ellenfél kapujának közelében nagyon hajlamos rosszul dönteni. Vagy jól dönteni, de rosszul kivitelezni az adott mozdulatsort. Lényegesen hamarabb és biztosabban nyerhettük volna a meccset, ha többször is pontosa(bba)n ad be - 7
Piqué - amikor értékelőre készül az ember, örök dilemma, hogy folyamatosan jegyzeteljen, és ezzel teljes mértékben képtelen legyen élvezni a meccset, vagy pedig ne jegyzeteljen, viszont azt kockáztassa, hogy alkalomadtán nem jut mindenkire elegendő figyelme. Én rendszerint az utóbbit választom, viszont most pont bejött az, hogy nagyon kevés dologra emlékszem arról mit tett, avagy mit nem. Nem marad más, a pontszámmal megpróbálok biztosra menni, a többit meg majd elmondjátok Ti - 7
Bartra - kicsit korai volt azt gondolni, hogy egycsapásra máris tény a legideálisabb középső védőpárosunk, a tegnapi kapott gólnál hamar kijött a rutintalansága, vagy esetleg a fizikai hiányosságai. A személye – főleg Piquével párban - ugyan garancia lehetne arra, hogy ne legyen problémánk a magas labdákkal, úgy látszik, egyelőre még várnunk kell arra, hogy nyugodtan szemlélhessük az ellenfelek szögleteit, egyéb magas beadásait. Mivel győztünk, a hiba tulajdonképpen belefért a meccsbe, leginkább azért, mert ezentúl hozta a jobbik önmagát. Az máris nagyon jó, hogy pillanatig nincs okunk aggódni, ha 1-1-ben viszik rá a támadást, gyakorlatilag biztosak lehetünk abban, hogy meg fogja oldani, és különösebb baj nem is adódik majd belőle. A valamit-valamiért szellemében azt viszont el kell fogadnunk, hogy ő sem az a kimondott rakétaember. Ha van helye (és miért ne lenne?), egy gyorsabb ellenfél játékos simán faképnél hagyja (majd) őt (is) - 7
Alba - tegnap már érezi lehetett, milyen is az, amikor ő van, ahhoz képest, amikor korábban meg hosszabb ideig nincs. A gyorsasága továbbra is félelmetes, ráadásul nagyon hamar képes lett megérte(t)ni magát Neymarral. Amikor ideérkezett, ugyanez a gyors alkalmazkodás jellemezte Iniesta mellett, de akkor még joggal gondolhattuk, hogy ez a válogatottbeli közös játék miatt van. A tegnapiak tükrében inkább tekinthetjük úgy, hogy kiválóan képes alkalmazkodni, legyen bárki mellette. Bár az összhang alapvetően megvolt Neymarral, annyit jó lenne begyakorolniuk, hogy melyik pillanatban mozogjon be a brazil középre Alba mozgásának függvényében. Ha ezt sikerül összehangoltan megoldani, valószínűleg számíthatunk arra, hogy egynéhány gólokat is lőni fogunk kettejük együttműködéséből. Bár a Villarreal különösen rágós falatnak bizonyult, a jövőben nagyon is jól jön nekünk, hogy lesz egy szélső védőnk, aki képes betörni az alapvonalig, de onnan ráadásul képes gólpasszokat is adni, nem pedig emberbe-vonalontúl-Holdba lődözni a labdákat. A tizenegyes nagyon erős részben az ő érdeme volt - 8
Song - ha fentebb azt írtam, hogy sikerült talán minden eddiginél jobban „lemásolni” Pep Barçáját, ide csak az jöhet, hogy ez lényegében neki volt köszönhető. Ha a kezdőt tekintve örömmel üdvözöltük a két védekező középpályással felálló csapatot, elképzelhető, hogy előzetesen egészen más feladatkört tulajdonítottunk neki, mint ami végül lett belőle. Én legalábbis arra gondoltam, hogy Busquets helyezkedik majd fentebb, ő pedig mögötte adja a betonfalat, de utólag kiderült, a logikus döntés éppen a fordítottja lett. Ugyanis Busquets az, aki annyira jól olvassa a játékot, hogy „mindenhol” és időben ott legyen. Statisztikának nem néztem utána, de Song szemre nagyon sok labdát szerzett, külön dicsérendő, hogy ezekből sokat magasan helyezkedve, ami viszont hibája, az a pontatlanság, főleg a támadóharmadban. Mivel a csapat jellemzően ott helyezkedett, többször is kialakulhatott volna komolyabb helyzet, ha nem ront el itt-ott egy-egy passzt - 7
Busquets - tegnap ismét sorát gyarapította azoknak a meccseinek, ahol elsősorban védekező középpályást játszott, azt ráadásul kiválóan. Rengeteg labdát szerzett, ami szerintem köszönhető volt annak is, hogy Song miatt már jellemzően szűrt labdákat kellett összeszednie, de 1-1-ben is nagyon sokszor fogta meg időben az ellenfél kontráit. Idén szokása már-már pofátlannak tűnő – és egyébként hihetetlen – cselekkel demoralizálni az ellent, ezekből tegnap is láthattunk néhányat. Nyilván nem akar kritika lenni, de sajnos két helyen egyszerre nem lehet. Song helyén gyaníthatóan képes lett volna pontosan és higgadtan megoldani a támadó szituációkat, Xavi pályára lépéséig volt is némi problémánk a csapat egyensúlyával - 8
Iniesta - határozottan élénkül a játéka, ugyanakkor továbbra is rejtély, hogyan képes a legegyszerűbbnek látszó pillanatokban is könnyedén eldobálni a labdákat. Ő maga volt, aki elmesélte, hogy a La Masián arról álmodott rémségeseket, hogy eladja a labdát és ebből különböző bonyodalmak adódnak a pályán, már ezért is érthetetlen idén ez a pocsék hibaszázalék. Azt gyanítom, hogy jót tett neki Alba visszakerülése a csapatba, de legalábbis érezhetően több területe marad előretörni, és varázslatosakat tenni a pályán, ha kijön a háromszög előtte-mellette. A szezonkezdete vacak volt, pillanatnyilag javulni látszik, őszintén remélem, hogy az igazi önmagát tavaszra tartogatja - 8
Cesc - abban bízok, hogy velem együtt mások is képtelenek átlátni a posztját, én legalábbis továbbra is tanácstalan vagyok ezt illetően. Leginkább azt érzem, hogy a sokadik (néha már-már a felesleges) ember a pálya bizonyos pontjain, és mivel majdnem oda megy, ahova akar, elég gyakran előfordul, hogy hosszú időkre észrevehetetlen, vagy éppen többet árt, mint használ adott pillanatban. Azt ugyanakkor továbbra is érezni vélem, hogy Xavi játékának a támadószerepében a leghasznosabb. Cesc játszhat akármilyen passzívan, vagy akár lehet bármennyire is hátrányára a csapat egyensúlyának, egyszerűen fenn kell hagyni addig, amíg képes lesz legalább egyet villanni és dobni egy olyan váratlan labdát, amivel meccse(ke)t nyerhetünk. Mint ahogy ez tegnap is pontosan így történt - 8
Sánchez - idén élmény nézni a játékát. Nem ritkán brutáljó a támadójátékban, bátran vállalkozik, nagy százalékkal jó megoldásokat választ, tegnap ráadásul egy győzelmet érő gólpasszt is sikerült adnia. Cesc labdája önmagában remek volt, a népsűrűségnek köszönhetően viszont egyáltalán nem volt könnyű szűken levenni, a legnagyobb pillanata mégis a villámgyors helyzetfelismerés volt, amivel középre tette Neymarnak. Azt nem tudom megmondani, a bődületes helyzete mennyire volt egyértelmű, viszont hajlok arra, hogy azt gondoljam, egyáltalán nem jól kapta a labdát, így megbocsátható, hogy nem is sikerült igazán jól helyeznie a lövést. Akár előkészítőként, akár befejezőként (egyre inkább) számíthatunk rá, őszintén remélem, legalább ilyen magas fordulatszámon pörög majd a szezonban, de ha higgadtabbá-pontosabbá válik az se baj - 8
Neymar - ha fentebb leírtam, mennyire kézenfekvő, hogy mit kell játszani a Barça ellen, ide már csak az kerülhet, milyen hamar felborul az elmélet, ha a gyakorlatban meg az egyéniségek is szerepet kapnak. Míg korábban csak Messi és Iniesta tudta megadni a Barçának azt, hogy az ellenfeleknek kettőzött erővel kell figyelni rájuk, most már ő is „kivívta magának az érdemet”, hogy fokozott őrizetet kapjon. Számtalan alkalommal jött ki a lépés arra, hogy a hozzá képest túloldal gyalogolhatott be töküresen az ellenfél tizenhatosára, mindezt pedig „csak azért”, mert rá négy-öt ember is kell. Ha pedig elég gyorsan sikerült (és többször is sikerült!) oldalt váltanunk, máris adott volt az ellen jobb oldalának kellemes üressége. Bár lehet támadni Martinót azért, hogy nem elsősorban középen játszatja, a csapat nagyon is hasznot húz abból, ha az ellenfél Neymarra (és persze Iniestára) koncentrálva eltolódik, az így felszabaduló játékosaink pedig levegőhöz jutva képesek lesznek meccseket eldönteni. Mint ahogy ez a második gólnál tulajdonképpen be is jött, más kérdés, hogy abban a pillanatban mégis ő érkezett középen - 9
Xavi - a beállása üzenete volt annak, hogy hiába nem klasszikus védekező középpályás, a játéka mégis képes megadni a csapatnak azt a tartást, amire szükségünk van. Amíg azt hihetnénk, hogy két védekező szellemű játékos bőven elég pótolni őt, az ilyen pillanatokban kell észrevennünk, hogy önmagában a védelem előtti stabilitás nem fogja automatikusan azt is jelenteni, hogy a csapat képes dominálni és kézben tartani az ellenfelet, ezzel együtt a meccse(ke)t is. Évek óta tudjuk, miért is kiemelten fontos ő minden edzőnk számára, Martinónak szerencsére van annyi rálátása a csapatra, hogy tudja, mikor létkérdés Xavi játéka
Pedro - most körülbelül az van, hogy nem tudom, mi van. Elnézve az idei szezonját, jó hatással volt rá a mellőzöttség, de legalábbis lényegesen magasabb fordulatszámon pörög, mint amikor betonkezdőnek számított. Egy másik elméletem vele kapcsolatban ugyanakkor megdőlni látszik. Már kezdett kialakulni bennem a gondolat, hogy komoly önbizalomválságban van, tekintve, hogy a gyengébb ellenfelekkel szemben nemritkán brillíroz, míg a komolyabb kihívásoknál leblokkol és bőszen semmittesz. Tegnap határozottan sikerült élénkítenie a széljátékunkon, ha viszont rosszmájú akarok lenni, akkor csak annyi történt, hogy fáradt játékosokkal szemben még az ő kvalitásai is elegendőnek bizonyultak egy jobb(nak mondható) teljesítményhez.
Sergi Roberto - kimondottan fájdalmas volt látni, ahogy a beállása után ostobán elrontja az egyik legígéretesebb kontrát, annál jobban tetszett, hogy a vége előtt mégis összejött egy villámgyors – és majdnem gólt érő – összjáték Neymarral
Ja, majdnem lemaradt a meccs pillanata! Neymar megbeszéli a szurkolókkal, hogy a bíró mekkora pöcs:
