Újfent elnézéseteket kell kérjük, de a szabadidő hiányával nem tudunk mit kezdeni, ezért ma ti fogtok értékelni és pontozni. Pár észrevételünk azért van.
Újfent elnézéseteket kell kérjük, de a szabadidő hiányával nem tudunk mit kezdeni, ezért ma ti fogtok értékelni és pontozni. Pár észrevételünk azért van.
Tetszett Martino reakciója, ami feltehetőleg mind a Betis stílusának, mind a „pálya” állapotának szólt. Kevésbé volt feltolva a védelem, Mel csapata mögött viszonylag nagy üres terület volt, így okosan rájátszottunk Neymar sebességére Fábregas hosszú indításaival kombinálva. Sőt, most még Xavi is többször lőtte előre a labdát, a második félidőben meg Iniestától láthattuk a védők mögé íveléseket. Megjegyzem két éve Peppel is valami hasonlót játszottunk a Real Sociedad otthonában, amikor a gyors két gól (és Sánchez sérülése) után a baszkok egalizáltak.
A két fiatal nagyon jó meccset hozott, Bartrát már most imádjuk, elképesztően magabiztos, talajon, levegőben, és egy-egy ellen sem jön zavarba. Minél hamarabb hosszabbítani kell vele. Montoya is egész ügyes volt, még a végén egy új Lahm lesz belőle (na, jó, ahhoz rengeteget kell fejlődnie), elég sokat merészkedett előre. Song is pozitív meglepetés volt, bár általában ő is él a játékpercekkel, az első gól abszolút az ő érdeme, utolsó Arsenalos évében adott ilyen passzokat. Kétszer mondjuk úgy borították fel, hogy a játékvezető nem látott szabálytalanságot, ennél lehetne keményebb ilyen testfelépítéssel, de a kilencből kilenc sikeres szerelés tapsot érdemel. Ha már úgyis tapsolunk, gyorsan megemlítem Pedrot, hogy jusson neki is, bár nem vagyunk meggyőződve, hogy nem passzolni akart a megkerülős csel helyett. Pár évvel ezelőtt mesterhármast lőtt volna ennyi helyzettel, manapság ennek az egynek is nagyon örülünk. Cesc élt a lehetőséggel, hogy kényszerből feljebb kellett játszania, ennek köszönhetően olyan helyzetekbe került, hogy két góllal és egy gólpasszal zárt a napot.
Negatívumként sajnos a védelem tapasztaltabbik felét kell említenünk, Alves a gólpassz ellenére is szétszórt volt, és Puyoltól is ritkán látni ennyi gyér megoldást. Neymarra sok rossz szavunk nem lehet (bár a fejese abból a helyzetből rém gyenge volt), de mindenképpen meglepő volt, hogy idei leggyengébb(nek hitt), legtapasztalatlanabb ellenfele okozza majd a legtöbb gondot, ráadásul túl sok segítséget nem kapott. Steinhöfer egyedül volt a brazillal szemben, így az egyetlen járható utat választotta, mindig a nyakában loholt, és már azelőtt rugdosni kezdte, hogy az átvehette volna a labdát. A Pedro által kihagyott helyzetnél talán elvállalhatta volna a lövést, mintha kínosan ügyelne arra, hogy az önzőség legkisebb gyanúja se merüljön fel vele szemben. Messi sérülése azért aggasztó, mert ismét a bal combizma sérült meg, jelenleg nem lehet tudni, mennyit kell kihagynia. Mindenesetre nem túl jó, hogy havonta megsérül pár hétre, mire megtalálja a ritmust, addigra újra a maródiak listájára kerül. December elejéig öt mérkőzésünk lesz, ezek közül csak a bilbaoi vendégmeccs ígérkezik nehéznek (a BL-ben már nincs túl nagy tét), remélhetőleg legkésőbb addig felépül teljesen.
A pontozást a whoscored-tól lopjuk:
Real Betis - FC Barcelona 1-4, Molina 92' ; Neymar 36', Pedro 37', Fábregas 63', 79'