Az Espanyol ellen ugyan soha nem szoktunk káprázatos játékkal többgólos győzelmet aratni, de régebben az volt jellemző a városi derbikre, hogy óriási harcban, felfokozott hangulatban, küzdve nyerjük meg őket, míg ők igyekeznek megdönteni a liga laprekordjait. Ez alkalommal viszont egy kissé lapos, kevés helyzettel tarkított, helyenként unalmas meccset sikerült összehozni, amelynek jellemzéséhez hajlottam arra, hogy pofátlanul lenyúljam a realosok egykori frappáns megoldását az értékelőre, de aztán főleg Neymar miatt mégsem illett volna még ezt a címet sem ráaggatni a posztra. A lényeg, hogy csillogás-villogás nélkül, de nyertünk, ami a heti két meccs mellett mindenképp szép eredmény, főleg úgy, hogy régebben az ilyen jellegű meccseket általában nem sikerült behúzni, és Tata Martino az eredményeket tekintve jobban nem is kezdhette volna a szezont.
Az Espanyol ellen ugyan soha nem szoktunk káprázatos játékkal többgólos győzelmet aratni, de régebben az volt jellemző a városi derbikre, hogy óriási harcban, felfokozott hangulatban, küzdve nyerjük meg őket, míg ők igyekeznek megdönteni a liga laprekordjait. Ez alkalommal viszont egy kissé lapos, kevés helyzettel tarkított, helyenként unalmas meccset sikerült összehozni, amelynek jellemzéséhez hajlottam arra, hogy pofátlanul lenyúljam a realosok egykori frappáns megoldását az értékelőre, de aztán főleg Neymar miatt mégsem illett volna még ezt a címet sem ráaggatni a posztra. A lényeg, hogy csillogás-villogás nélkül, de nyertünk, ami a heti két meccs mellett mindenképp szép eredmény, főleg úgy, hogy régebben az ilyen jellegű meccseket általában nem sikerült behúzni, és Tata Martino az eredményeket tekintve jobban nem is kezdhette volna a szezont.
A tegnapi meccs néhány momentuma egy újabb érvet szolgáltatott a Tikitaka vs. Tata vitához, ugyanis a pontatlan hosszú labdák, a törpeméretű csatároknak fejelésre beadott labdák és a kevés passzból felépített támadásaink sikertelensége azoknak az álláspontját igazolta, akik szerint a Barçához csakis egyetlenegy stílus illik, amelyet bűn lenne megváltoztatni, és értelmetlen előhúzni bármiféle B-tervet a rövid passzos játék és az ebből tavaly igen gyakran kialakuló meddő mezőnyfölény helyett. Egy meccsből azért nem érdemes ilyesféle következtetéseket levonni, főleg, hogy tegnap egy lényegében fásult és fáradt csapat játszott, akinek az ellenfél sem könnyítette meg a dolgát.
Világos volt az Espanyol terve: kiépíteni a kapu elé egy erődöt, kettős védvonallal, krokodilokkal teli vizesárokkal, őrzött tornyokkal és aknamezővel, hogy garantáltan távol tartsák az ellenséget, az meg nem igazán számít, hogy esetleg ki sem tudnak majd bújni a bunkerből. Aguirre a négy védő elé felállított még egy ötös stabil falat, akik a pálya teljes szélességében védekeztek, és rendszeresen letámadták a labdás emberünket. Egyáltalán nem feküdt nekünk ez a stílus, nem sikerült felgyorsulni a kellő sebességre, akadozott a passzjáték, így sokszor már két passz után megállítottak minket, lassítva és szüneteltetve ezzel a játék menetét. Valamiért nagyon erőltetni akartuk a jobb oldalt, pedig Alves idei talán legrosszabb meccsét játszotta, ráadásul mostanában Messi sincs közel sem a valaha végtelen magasságban megrögzült csúcsformájához. Neymar viszont igyekszik áthelyezni a Barça súlypontját Argentínából Brazíliába, ami a végeredményeink szempontjából pozitív, hiszen Messi tehermentesítve lett, már kevésbé áll fenn a kényszer, hogy gólt szerez vagy nem nyer a csapat. Neymar talán annyiból előnyből indul mindenki mással szemben, hogy kevésbé ismerik őt, hamarabb meg tudja lepni az egyszeri spanyol kiscsapat védőit, mint egy olyan játékos, aki már évek óta rendszeresen próbálja átverni őket.
Egy szezon (jó esetben) hatvan körüli meccse során mindig jól játszania még annak sem kell, aki bajnok szeretne lenni, azonban attól, hogy ez még bőven belefért, le lesznek pontozva azok, akiktől sokkal többet várnánk.
A taktika Pep és Tito alatt: passz, passz, passz vs. a taktika Tatával: győzni
Valdés (7) – Víctor Sánchez lövésénél az utolsó pillanatban sikerült lábbal mentenie, amiben hogy mekkora szerepe volt a szerencsének, azt nehéz megítélni, mindenesetre talán egy pont sem lett volna meg, ha akkor gólt kapunk. Ezen kívül más komoly dolga nem igazán volt, de amikor kellett, jól tudott játékba avatkozni.
Alves (3) – Hogy neki miért kell pont akkor rosszul játszania, amikor nincs más alternatíva a védelemben, és akkor brillíroznia, amikor mindenki egészséges, arra valószínűleg ő maga sem tud magyarázatot adni. Fotósként ezentúl százszor meggondolnám, hogy ki merjem-e rakni a gépemet a kapu mellé ilyen beadások mellett, mert vagy azokat találta el a labdáival, vagy a labdaszedőknek adott egy kis munkát, pedig sokszor került ígéretes helyzetbe a jobb szélen. A Valdésnél már említett Sánchez-lövésnél is ő hibázott, de aztán a meccs vége felé a látványosra sikeredett brutális kapufájával sikerült kissé feltornásznia az összképet.
Piqué (7,5) – Az egyetlen rábízott feladat Sergio García őrzése lehetett, ezt viszont maradéktalanul sikerült is elvégeznie. Az összes fejpárbajt megnyerte ellene, és nem hagyta levegőhöz, illetve labdához jutni az Espanyol csapatkapitányát.
Mascherano (6,5) – Volt néhány hibája, amelyek most elegendőek voltak ahhoz, hogy gyengébbnek tűnjön a kiváló meccset játszó Piquénél, azonban Masch védekezésére sem lehetett egy szavunk sem, ezen a meccsen sem a védelem miatt hasonlított a csapat egy disszonáns zenekarra. A sérülése adhat némi aggodalomra okot.
Montoya (6,5) – Nem az eredeti, leginkább megszokott posztján játszott, hanem Adriano és Alba sérülése miatt a bal oldalon, de megállta a helyét a szokatlan helyen is. Védekeznivalója sok nem akadt, így nyugodtan megtehette, hogy előremászkál és „szélsőként" segíti a támadásokat. Ez azonban csak részben sikerült, mert a lényeges részét általában nem sikerült jól kiviteleznie, azaz a beadásai és az előre (főleg Neymar felé) irányuló passzai ritkán találtak embert.
Busquets (4,5) – Nagyon ritkán játszik gyengén, de ez most pont egyike volt ezen alkalmaknak. Egy komolyabb határvonal alakult ki közte és a támadószekció között, egyetlen alkalommal sem tudta úgy átjátszani a labdát Messiéknek, hogy abból helyzet alakulhasson ki. Az ellenfél is többször simán átment rajta, és bár a statisztikák szerint nem volt pontatlan, nem szabálytalankodott, az összkép mégis csak az lett, hogy alibi volt tőle ez a meccs. Egy érdekességet azért tudott szolgáltatni a második félidőben azzal, hogy egy időre átvette Xavi posztját, amit már régóta hangoztattunk, hogy ki kellene próbálni.
Xavi (5,5) – Csak a szokásos: biztonsággal tartotta meg a labdát, jelentős mértékben hozzájárult a labdabirtoklási fölény kialakításában, viszont belőle is hiányzott az a plusz, amivel meg lehet nyerni egy derbit. A legtöbbször Alvest kereste passzal, pedig talán több értelme lett volna a bal oldal felé tolni a támadások tengelyét. Háromszor lőtt kapura, ebből egyszer sem találta el a kapufák által határolt felületet, de még így is ő tűnt ki a leginkább felfelé a középpályáról.
Iniesta (5) – Folyton ott mozgott a tizenhatos közelében, a cselei is bejöttek általában, viszont az áttörés csak nem jött el nála sem. A meccs legfontosabb és legérdekesebb pillanatában, a gólnál azért csak szerepe lett neki is azzal, hogy tulajdonképpen ő teremtette meg a lehetőséget Neymarnak arra, hogy elfuthasson, és jó pozícióba kerülhessen a gólpassz kiosztásához.
Messi (4) – Az ilyen kilátástalannak és reménytelennek tűnő meccseken eddig általában az volt a forgatókönyv, hogy majd ő úgyis lő két gólt a semmiből, és a többiek emiatt tavaly néha túlságosan is kényelmessé váltak. Most viszont nem mutatott sokat a meccsen, és bár néha-néha voltak előre mutató megmozdulásai, a gólszerzéstől távol állt. Az előző három meccsen sem sikerült betalálnia, viszont most még csak próbálkozni sem tudott elégszer. A sorfal mellett ellőtt szabadrúgása által azért már valami életjelet adott magáról, de a főszerep meccsek óta Neymarra jut. Ezúttal sem a jobb szélen, sem középen nem tudott érdemben hozzátenni a támadásokhoz, de persze nem egyforma esélyekkel indul a többiekkel, már ami a megítélését illeti. Még mindig nem gyógyult fel teljesen abból a makacs sérülésből, szóval türelemmel kell lennünk.
Alexis (6) – Ahogy két hónap alatt közel annyi gólt szerzett, mint tavaly az egész szezonban, úgy nyert igazolást az, hogy nyáron jogosan tiltakozott mindenki hevesen az ellen, hogy akár aprópénzért, akár arab milliókért eladjuk őt. Martinónak elsőként mindenképpen az ő életre keltése miatt lehetünk hálásak, mert ugyan tavaly is végig tudhattuk, hogy sokkal több van benne, még az idén sehol elő nem bukkanó Tello is legyűrte őt a szezonvégi elszámolások alkalmával. A gólon kívül sok látványosat nem mutatott, de ettől függetlenül most már vita nélkül ő a csapat harmadik számú csatára.
Neymar (8) – Ilyen hamar, ekkora felhajtás és médiaérdeklődés mellett így beilleszkedni a világ egyik legjobb csapatába nem hogy nem könnyű, de alig sikerült eddig valakinek is. Zseniális meglátás volt tőle a gólpassz, amellyel jelenleg ő a bajnokság asszisztkirálya. Igen, ő, aki „csak magának játszik és képtelen együttműködni más csatárokkal”. Hihetetlenül önzetlen és magas játékintelligenciával rendelkező csatár, aki tiszteli a csapattársait és gördülékenyen tud együtt játszani a csapatból bárkivel. Jelenleg ő szolgáltatja a rendszeres showműsort a meccseinken, mindig tud valami meglepőt és ámulatba ejtőt előhúzni a kalapból, például nyomni egy Pelé-cselt Casillával szemben, akinek csak azért nincs többes számban a neve, mert nem Iker, vagy új játékoskijáratot építeni a Camp Nouba:
Fabregas – Az őszi szezonunkat jelenleg Neymar és az ő nevével jellemezhetjük, remek formában vannak mindketten, kár lenne most nem kihasználni a benne rejlő lehetőségeket mondjuk egy Milan elleni kezdőcsapati szerepeltetéssel.
Pedro – A beállásával dinamikusabbá vált a játék, hozott magával egy kis extra sebességet, de azért sikerült a legrosszabb önmagát adnia annál a gyenge lövéssel elpuskázott helyzetnél.
