A szurkoló már csak olyan fajta, hogy hiába hangoztatja a „nem ezt kell nyerni”, „jó az x”, „ez csak csoportmeccs” szlogeneket, mégis marad benne kétely-kérdőjel-elégedetlenség, ha a csapat nem brillíroz, nem játszik meggyőzően, nem áll a helyzet magaslatán, de legfőképpen nem győz.
Él bennem a gyanú, hogy most egy kissé át lettünk verve. Él bennem a gyanú, hogy a közvélemény annyira beleszeretett a "dávidok és góliátok" harcába és annyira beleszeretett az ebből a képből törvényszerűen kialakuló „szegény kis Milan milyen harcosan küzdött a hatalmas Barcelona ellen, de tisztesen helytállt” (Milan vereség esetén), vagy "szegény kis Milan milyen hatalmas sikert ért el a hatalmas Barcelona ellen” (minden más eredmény esetén) másnapi szalagcímekbe, hogy jobb híján, megkreálja saját magának.
Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor lehet aztán hosszan tanakodni válságon, problémahegyeken, meg előásni korábban "észlelt" előjeleket, amik tulajdonképpen „mindenki számára világosan” előrevetítették a folyamatot és az elkerülhetetlen „tragédiát”. A két folyamat (eleve sokat elváró szurkolók + a tények enyhe ferdítésével manipuláló közvélemény) összegződése hamar meghozhatja végeredményét: a Barça tegnapi döntetlenje felér egy vereséggel.
A szurkoló már csak olyan fajta, hogy hiába hangoztatja a „nem ezt kell nyerni”, „jó az x”, „ez csak csoportmeccs” szlogeneket, mégis marad benne kétely-kérdőjel-elégedetlenség, ha a csapat nem brillíroz, nem játszik meggyőzően, nem áll a helyzet magaslatán, de legfőképpen nem győz.
Él bennem a gyanú, hogy most egy kissé át lettünk verve. Él bennem a gyanú, hogy a közvélemény annyira beleszeretett a "dávidok és góliátok" harcába és annyira beleszeretett az ebből a képből törvényszerűen kialakuló „szegény kis Milan milyen harcosan küzdött a hatalmas Barcelona ellen, de tisztesen helytállt” (Milan vereség esetén), vagy "szegény kis Milan milyen hatalmas sikert ért el a hatalmas Barcelona ellen” (minden más eredmény esetén) másnapi szalagcímekbe, hogy jobb híján, megkreálja saját magának.
Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor lehet aztán hosszan tanakodni válságon, problémahegyeken, meg előásni korábban "észlelt" előjeleket, amik tulajdonképpen „mindenki számára világosan” előrevetítették a folyamatot és az elkerülhetetlen „tragédiát”. A két folyamat (eleve sokat elváró szurkolók + a tények enyhe ferdítésével manipuláló közvélemény) összegződése hamar meghozhatja végeredményét: a Barça tegnapi döntetlenje felér egy vereséggel.
A felületes szemlélődő számára a sorban két döntetlen (Osasuna-Milan) után megakadni látszik a Martino-csapat szekere, és egyszeriben már csak rózsaszínben pompázó álomnak tűnik a veretlenül nyert bajnokság-kupa-BL kombó. Pedig csak arról van szó, hogy tudomásul kell vennünk: az ellenfelek nem azért vannak, hogy asszisztáljanak egy újabb triplázó Barçának, de még inkább: minden csapat átformáláshoz időre, a szurkolók részéről pedig sok türelemre van szükség. Időben szólok: előfordulhat, hogy a csapat nem nyer semmit idén! A Pep-csapat (és ne feledjük Rijkaardét se) hihetetlen szériája a múlté, jelenleg kőkemény építkezés, átalakulás zajlik és nagyon sok meló vár a csapatra a trófeák emelgetéséig. (Már ha egyáltalán…) Szintén időben szólok: a Real Madrid sincs még legyőzve szombaton, és senki ne is ringassa magát abba a tévhitbe, hogy biztosan és könnyedén le lesz!
A tegnapi meccs legnagyobb értéke számunkra az volt, hogy bizonyítékát láthattuk a pályán: a csapategység abszolút rendben van. Nem is tudom, mikor láttam legutóbb olyat a fiúktól, hogy a pálya bármely pontján volt is szükség segítségre, mindig akadt valaki, aki odalépett a társ mellé, akár egy kontrát volt szükséges megfogni, akár már a szándékot csírájában elfojtani. Folyamatosan olyan játékosok bukkantak fel a pálya különböző pontjain, akiknek „semmi keresnivalójuk nem volt ott”, csupán a játékot követve léptek a társ mellé-mögé, vagy éppen az ellenfelet üldözték addig, amíg közös erővel nem sikerült visszaszerezni a labdát. Szokatlanul magas számban alakultak ki ilyen szituációk, jó volt ezt látni, és jó volt látni azt is, hogy jó irányban haladunk, hozzon számunkra a szezon vége bármit.
Ám ha a csapattal, mint közösséggel elégedettek is lehetünk, egyénileg már nem feltétlenül hozta mindenki azt, amire szükség lett volna.
Egyéni értékelő:
Valdés – ha rosszindulatú vagyok, azt mondom, másfél hónap elég volt számára a bizonyításból, az új szerződés (állítólag) zsebben, mi meg nézhetjük és feltételezhetjük ugyanazt a bizonytalankodást, amit évek óta. Ha a gólban nem is hibáztatom (tényleg nem!), az a "kiváló ütemű" kifutás a szögletre (Mexés fejese előtt) korábbi évei "remeklését" villantotta fel előttünk. Egy pillanat alatt visszakaptuk azt, ami miatt nem bánkódunk, hogy elmegy. (Már aki, persze.) Javára írom, hogy megbirkózott Mascherano hihetetlenül ostoba erőből meglőtt hazaadásával, meg talán egyszer védenie kellett egy erőtlen lövést – 5
Alvés – ezúttal ugyanazt játszotta, amit évek óta láthatunk tőle: tökig feltolt támadó szerepkör mellett lehetőség szerint sprintekben futás vissza, amikor hátul baj látszik kialakulni. A meccs részéről a szokásos mondattal kezdődött („lecsúszott a lábáról a beadás…”), ugyanakkor nagyon jó volt látni őt ennyit melózni. Tényleg hihetetlen munkamennyiséget vitt a meccsbe, aránylag jó százalékkal nyerte a párharcait védekezésben, viszont sorozatosan elakadt támadásban, akár 1-1-ben, akár összjátékokban. Mivel most már gyakran (és hosszabb időszakokra) feltűnik mellette Messi, van esély arra, hogy végül majd jó szezont zárjon, de egyelőre ez még nem tény, csupán lehetőség – 5
Mascherano – pont a múlt héten ébredhettünk rá, mennyire nem felel meg Martino Barçájának középpályást a védelembe küldeni, tegnap pedig a bizonyítékot is megkaptuk ugyanerre. Nem is konkrétan a kapott gólt megelőző pillanatról van szó, inkább az összes többiről. Nem azt mondom, hogy hibák sorozatával játszotta le a meccset (sőt, valójában rengeteget dolgozott és igyekezett mindenhol ott lenni), azt viszont igen, hogy a statikus játékban (=felállt védelem) kijönnek a hiányosságai. Vagy inkább az, hogy nem ezt a feladatkört tanulta, így meg gyakran nem is fog a legjobban reagálni az adott pillanatban. Minél gyakrabban és hosszabb időszakokra áll vissza a csapat, annál erősebb lesz a gondolat, hogy túl sok védekező középpályásunk van és kevés középső védőnk. Minél gyakrabban kerülünk abba a helyzetbe, hogy pontrúgásokat kell(ene) magabiztosan levédekeznünk, annál kevésbé lehetünk előzetesen bizakodók, ha a kezdőbe kerül. Emlékeim szerint kétszer tudott igazán magabiztos lenni (ezek a méterekről történő becsúszások - főleg a tizenhatos előtt - nem feltétlenül megnyugtatóak), a pontszám is ennek szól - 2
Piqué – leginkább az ő játéka miatt stimmel, amit az előzőekben írtam. Határozottan érezhető volt a különbség, mit tesz, illetve mit nem tesz adott szituációban egy védő, neki pedig több alkalommal is sikerült kulcspillanatban közbelépnie. A korábbi években volt egy olyan időszaka, amikor üdvözölhettük, hogy tanult Puyoltól és képes felmérni, mikor kell megelégednie egy erőteljes kibikázással a finomkodás helyett. Tegnap is érezhető volt, hogy alapvetően igyekezett a védelem ésszel labdákat kihozni, de ha már nagyon ott volt a pillanat, akkor minden-mindegy alapon így is le lehet zárni az ellenfél (le)támadási kísérletét. Nehéz eldönteni, hogy a korábbi évek hullámzó formája-e az ok, vagy alapvetően képtelen Puyol nélkül megbízhatóan játszani, mindenesetre (de még mindig jobb híján?) tegnap ő volt a védelem vezére - 6
Adriano – mivel Alves tegnap a tökigtámadós meccsei közül játszott egyet, nála érezhető volt az óvatosság amiatt, hogy mikor és mennyire merjen támadószellemű lenni. Pedig nagyon is lett volna/van fantázia a játékában, mert már a meccs elején volt egy jelenetsor, amikor világosan látható lett, pontosan tudja, hogyan léphet fel úgy, hogy Neymar játékát megtámogassa. Nagyon jó variáció tőle az ellenfél védelmének megbontása azzal, hogy befelé mozog, miközben a szélső meg a vonal mellett fut és végül akár ő, akár a középpályás érkezhet egy befejezésre! Vele képesek lehetünk arra, hogy elég legyen két ember utat nyitni a két vonalban felállt ellenfél játékosai között, kár, hogy tegnap nem volt lehetősége (minél) többször bizonyítani ezt. Védekezésben alapvetően megbízható volt, de talán szerencsésebb lett volna, ha a két oldal elosztja egymás között a támadásokkal töltött időmennyiséget, nem pedig arra (a kiszámítható változatra) hagyatkozni, hogy Messi oldala domináljon - 6
Busquets – idén szerencsére már nem először írhatom ezt: pontosan látszott, miért ragaszkodik hozzá minden edzője, miért gondolják azt szerte a világban szakértők, hogy a posztjának világklasszisa. Az már szinte alap, hogy hihetetlen melót vitt a pályára, de ezentúl tegnap (is) sikerült (szinte) egyedül uralnia a középpálya védekező feladatait. Alap, hogy kilép Alves mögé, alap, hogy szélességben bemozogja a pályát, az viszont már űrteljesítmény, hogy az ellenfél térfelének a közepén játssza magabiztosan és pontosan ugyanezt. Ismét egy magasan szerzett labdájából lőttünk gólt, de ezenkívül is több fontos szerelése volt. Ismét alapja tudott lenni a csapat passzjátékának, ezzel együtt támadásépítéseinek. Ismét láthattuk, mennyire demoralizálóak az ellenfelek számára a pofátlan cselei, és ez még akkor is igaz, ha Muntari egy agyatlan fasz, és valószínűleg még azt se vette észre, hogy ő most éppen alázva van. Ha csak Sergión múlik, bezsebelünk egy határozott győzelmet - 8
Xavi – ha van játékos, akinél érezhető a Pep felépítette játékrendszer és a Martino által keresztülvinni szándékozott változtatások ellentmondása, akkor az ő. Gyanítom, nehezen is fog megbirkózni azzal, hogy egy évtizedeken keresztül bekódolt felfogást kell(ene) minél hamarabb lerombolnia: a direkt támadásvezetés érdekében el kell követnie azt a „szentségtörést”, hogy folyamatosan kockázatba hajszolja a csapatot. Egy ideje már láthatjuk, hogyan romlik le a passzátlaga (ha statisztikailag nem is látszik, mert a döntő pillanatokban lesz feltűnő), én azt gondolom, ennek egyszerűen az az oka, hogy siettetnie kell az eseményeket, nem ragaszkodhat a kiváráshoz. Azért gondolom, hogy ez az ellentmondás nagyon is fennáll, mert nem csak rá jellemző a szokatlanul sok pontatlan átadás, egyben az, hogy mindenki igyekszik a józan ész ellenére is megpróbálkozni támadópasszokkal. Ezért a sok eladott labda, ezért a sok értelmetlennek tűnő szándék. Hiába van tisztában adott helyzetben a játékos azzal, hogy úgyse fér el a láberdőben a labda (nincs passzsáv), mégis megpróbálja, mert a csapat átalakulóban levő felfogása ezt követeli meg. Rengeteg mezőnymunka jutott neki tegnap (is), a szezonnak ebben a szakaszában még bírja erővel a védekezést (is), legalább egy „gólpasszt érő” és hihetetlen belöbbölt labdát láthattunk tőle (is) - 6
Iniesta – az előzőekben írtak ránézve hatványozottan igazak, főleg a posztjából adódóan. Míg Xavi „megengedheti magának”, hogy mérlegeljen a két felfogás között, neki nem marad más, mint a támadások „gondolkodás nélküli erőltetése”, ezzel együtt sokkal nagyobb hibaszázalékot kényszerít ki belőle a változás. Ez persze leginkább az én feltételezésem, de erre tudok gondolni, ha azt látom, hogy egy olyan játékos, mint ő „egyik pillanatról a másikra elfelejt passzolni” és esetek tömegében hiszi az ellenfél játékosait (és azok lábait) gáz halmazállapotú közegnek. (Értsd: nyugodtan lődözheti a támadópasszokat előre, a szilárd halmazállapotú labda úgyis akadálytalanul áthalad azokon.) Továbbra (és egyre határozottabban) érzem azt, hogy Neymarral nem férnek el együtt a pályán. A tegnapi meccsen is akkor tudta azt a hihetetlen sarokkal pörgetést megdobni, amikor egy – véletlen – pillanatban befért az ellenfél védelme elé. Magyarán a posztjára került. Mielőtt bárki félreértené, az előző gondolat nem kritika, se az a szándék, hogy választani kellene Neymar és közte, pusztán arról van szó, hogy próbálom megfejteni a formaproblémáit, és egyelőre leginkább ebben látom az okot. Tegnap rengeteget dolgozott védekezésben és a mezőnyben, de hát nem ezért szeretjük őt, ráadásul így nem is tudjuk kihasználni az igazi erősségeit - 5
Sánchez – ha Messi hiányában volt is lehetősége idén néhány komoly meccset játszani (=aktív lehet támadásban, neadjisten’ gólt lőhet), tegnap csak a szokásos birkózás maradt neki. Testközelből továbbra is veszélyesnek tűnik, nem véletlenül faragták ennyit (és faragják őt amúgy általában), de ezzel a feladatkörrel éppen annyi emlékezetes meccset várhatunk tőle, mint korábban Villától. Védekezésben például rengeteget dolgozott, de azt se feledjük, hogy egyedül is sikerült hoznia szokott önmagát. Sok más meccsel ellentétben az a baj, hogy például a Milan ellen egy kihagyott ziccer megbocsáthatatlan, mert egyáltalán nem biztos, hogy lesz majd másik - 4
Messi – a tegnapi meccs (újabb?) bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy részben a személye teszi kiszámíthatóvá a csapatot. Nem elsősorban felé akar ez kritika lenni, de nagyjából ott tartunk, hogy a Barçát viszonylag könnyű levédekezni, egyben a támadójátékát megfojtani is. Ehhez „nem kell semmi mást csinálni”, mint adott távolságból figyelni őt, és amikor megindul, négyen-öten eléállni. Ugyanis alapvetően két forgatókönyv lesz a mozgásából: vagy elakad a tömegben, vagy kapura fogja lőni a labdát. Harmadik nincs. A támadósor egyértelműen és kizárólag neki játszik, borítékolhatóan semmi mást nem tesznek majd, mint elviszik előle, akit csak tudnak, illetve mandinert biztosítanak számára, hogy – szükség esetén - legyen miből kijátszani a háromszöget. Önmagában a zsenije elég meccseket nyerni a legtöbb ellenféllel szemben, ugyanakkor máris kétséges egy fegyelmezett, zárt és koncentrált védelem-középpálya sor esetén. Azért nem akarom kritizálni személy szerint őt, mert tegnap is mindent megtett a győzelem érdekében, de bárkinek elég megnézni évente két-három Barça meccset ahhoz, hogy pontosan tudja, mikor mi következik, az ellenfelek meg ennél lényegesen alaposabban kielemzik a csapatot. A góljánál már majdnem azt hittem, elrontotta, de kiderült, hogy mégse - 6
Neymar – fentebb nagyjából leírtam, szerintem miért lett ez egy gyengébb meccse, én az „Iniesta-probléma” és Adriano visszavontabb feladatkörében látom az okot. Na meg abban, hogy a jobb oldalon – hosszú idő után – ismét kialakult az Alves-Messi páros, így neki jobbára a passzív gurigázás (=pedrózás) jutott. De a tegnap kapcsán idevehetem még azt is, hogy a Milan alapvetően jól játszotta a szélek lezárását, két vonalban felállva "alig kellett néhány lépést tenniük" azért, hogy hárman-négyen is időben érkezzenek hozzá, mire a labdát megkapta. Talán akkor lehetett volna működőképes a játéka, ha gyorsabban sikerül megoldani az oldalváltásokat, de a csapat sebessége ehhez kevés volt - 5
Cesc, Pedro – egyiküktől se várhattuk okkal-joggal a megváltást, nem is hozták el
