Törjön százegyszer százszor-tört varázs*:
elbocsátlak hát én is még egyszer, utólszor -
ha hitted, hogy még tartalak valamire,
s hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
mélységes szánalmam gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is!
Vedd magadra: hiszen sajnálom magunkat.
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért:
alázásodért, s alázásomért - de most nem tudom, miért,
már téged, csak téged sajnállak.
Törjön százegyszer százszor-tört varázs*:
elbocsátlak hát én is még egyszer, utólszor -
ha hitted, hogy még tartalak valamire,
s hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
mélységes szánalmam gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is!
Vedd magadra: hiszen sajnálom magunkat.
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért:
alázásodért, s alázásomért - de most nem tudom, miért,
már téged, csak téged sajnállak.
Soha többé nem foglak kutatni,
sem fövényes múltban, sem zavaros jelenben,
s ím jövőd kicsiny s gőgös rab-útján
ezennel könnyű szívvel elbúcsúztatlak.
Milyen régen csupán azt keresem,
hogy szép énemből valamid maradjon!
Én csodás, művészi fogásaimból!
De te csak biztasd magad puffancs-módra,
hogy itt te is voltál valaki, nemcsak az,
akivé soha nem bírtál lenni, s akire
erőszakosan önmagad díszeit aggattad.
Büszke mellemtől, mi nagy és gyarló, telhetetlen,
akartam látni szép hullásodat:
de nem egy duli-fuli gyökér kicsi bosszúját,
ki áll dühödten hentes-hímmel lesben.
Nem kevés, szegény magad csúfolását, nem!
Hát nem látod? Rajtad van krőzusságom nyoma,
s szerencsédre hozzám tartozni lehetett hited,
hiszen mulásodat nem szabad, hogy lássák!
S így most lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág,
rég-pihenő imakönyvből kihullva?
Vagy futkározva rongyig-cipeled
tiport nimbuszod, e zsarnok, bús igát,
mely végre méltó nőjéért rebeg,
magadimádó önmagad imáját?
Kérem majd a sorsot, sorsod kérje meg:
csillag-sorsomba ne véljen fonódni.
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
általam vagy, mert meg én láttalak -
s régen nem vagy, mert már régen nem látlak.
És egy ideje - végre - Madrid sem.
Ajánlás:
A gyűlöletet nem köszönöm - nincs miért, de végre jobb
lesz mindenkinek, az utad kiadva: tépj hát.
Ím gúnyosan még beintek neked, mint joggal sértett hölgy,
mikor egy oly unott, rossz emléken lép át.
* Természetesen Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet. Köszönjük, hogy mindig őrködsz az érzelmeinken, Mester! Eredeti itt.
