Több elemzést is olvashattunk a szerdai gyufáról (heinrich, zonalmarking, negaro), mindenki levonta a maga következtetéseit, illetve a tényekhez illesztette a saját teóriáját. Két sarokpontja volt az írásoknak, amikkel nehéz vitatkozni, és szerintem kulcsfontosságúak: a reumás lajhárnál is passzívabb széljátékunk, valamint a középpályás térvesztés. Utóbbi különösen annak fényében furcsa, hogy a mostanában megszokott módon a Busquets-Xavi-Fabregas-Iniesta-Messi ötös bizony ott volt a pályán, de könnyűnek találtattak. A nevek és képességek alapján ennél jobb fedezetsort elképzelni is nehéz, a számok mégis azt mutatják, valami bibi van. Hajtás után azon morfondírozunk, hol a hiba a képletben. A legnyilvánvalóbb helyen kezdjük a vizsgálódást: Iniesta nem a posztján játszik.
Több elemzést is olvashattunk a szerdai gyufáról (heinrich, zonalmarking, negaro), mindenki levonta a maga következtetéseit, illetve a tényekhez illesztette a saját teóriáját. Két sarokpontja volt az írásoknak, amikkel nehéz vitatkozni, és szerintem kulcsfontosságúak: a reumás lajhárnál is passzívabb széljátékunk, valamint a középpályás térvesztés. Utóbbi különösen annak fényében furcsa, hogy a mostanában megszokott módon a Busquets-Xavi-Fabregas-Iniesta-Messi ötös bizony ott volt a pályán, de könnyűnek találtattak. A nevek és képességek alapján ennél jobb fedezetsort elképzelni is nehéz, a számok mégis azt mutatják, valami bibi van. Hajtás után azon morfondírozunk, hol a hiba a képletben. A legnyilvánvalóbb helyen kezdjük a vizsgálódást: Iniesta nem a posztján játszik.
Célszerűnek tartom gyorsan áttekinteni a szezont összefüggéseiben, kiemelve néhány részletet. Tito újításai közül talán a széljáték újbóli erőrekapásának örültünk a legjobban. A vonal mellett felfutó védők által masszívan támogatott támadók a korábbiaknál sokkal szélesebben helyezkedtek, rendszeresen felbukkant a kezdőben a villámgyors Tello, valamint a hosszú átadások is megjelentek a repertoárban. Mindezek főképp azt szolgálták, hogy az ellenfél védelmét nagyobb terület egyidejű felügyelésére kényszerítsék, ezáltal a középen játszóknak (nyilván legfőképp Messinek, Fabregasnak és Iniestának) nagyobb helyük legyen egyéni képességeiket kamatoztatni.
Egy korai akció a Sevilla - Barcelonáról.
A támadózóna vonal melletti területeire rendszeresen három emberrel érkezett meg a Barcelona, amire az ellenfél nem tudott érdemben reagálni, négy-öt játékost nem "küldhettek" oda, hiszen akkor középen gyakorlatilag elfogytak volna. Így viszont érvényesülni tudott a minőségi (vagy akár mennyiségi) fölény, és ezek a kapuhoz már elegendően közeli zónák egyfajta startgépként szolgáltak a Barcelona játékában: ha innen sikerült kiszabadítani a játékszert, akkor a labdás ember már lendületből támadhatta a védelmet, vagy egy súlypontáthelyezés után juthattunk levegőhöz.
Egy extrém példa a Szpartak elleni hazai meccsről: hiába marad csupán egy embere a Barcának a túloldalra, az gyakorlatilag kedvére válogathat, hol tör be, és kéri a passzt, a védekezés teljesen szétesett. (Messi végül befejezte egyedül, alig tévedett.)
Noha ezek a módosítások egyre jobban gyümölcsöztek - elég a szombati, Sevilla elleni bajnokira utalnunk-, az igazán nehéz meccseken mind többször bukkant fel Iniesta a bal szélen, míg a középpálya tengelyében elviekben Xavi és Fabregas kapott szerepet. Vegyük sorra, hogy Don Andrés illetve Cesc a fenti taktikai opciók megvalósítására miért nem annyira alkalmas.
Iniesta nem szeret a vonal mellett játszani, ezt ő maga is elismerte. Rendszeresen besodródik bal összekötőbe, ami leginkább a természetes posztjának tekinthető, így a legritkább esetben tartja a csapat szélességét a mészcsíkot taposva. Gyakorlatilag soha nem indul be a védelem mögötti területekre, kiugratásra ácsingózva, és úgy általában is a labda nélküli sprintek nincsenek ott az - egyébként igen széles - repertoárjában. Illetve - érdekes módon - a direkt labdaszerzésben valamint a csatársori presszió gyakorlásában is gyengébb, mint Pedro vagy Alexis.
Iniesta klasszikus szélsőkétől lényegesen eltérő mozgására Cesc általában azzal reagál, hogy előrenyomul Messi mellé. Sőt, Pedro - mint az egyetlen játékos, aki többnyire az ellenfél védelmi vonalában mozog - valamelyest kényszerítve van, hogy fellépjen a csatárpozícióba, és ezáltal ő is centrálisabb szerepbe tolódik. Összességében a széthúzni igyekezett védelem az elképzelt 45-50 méter felére tömörödik össze. És ezen a szélső védőink felfutásai - ha egyáltalán vannak - csak részben segítenek: önmagukban nem jelentenek túlzott veszélyt, hiszen úgyis visszalép velük valaki, és a legritkább esetben adják be a labdát, így legfeljebb a labdajáratásba tudnak bekapcsolódni. (Üdítő kivételt jelentenek Jordi Alba sprintjei, de egy lazábban helyezkedő védősor esetén őt is könnyebb megtalálni.)
Negaro elborzasztó látványt nyújtó pillanatképe szerdáról. Iniesta sehol, Cesc Messi árnyékában lohol fel, de el van késve, Pedro szintén középen.
Hatványozottan jelentkezik a probléma, ha az ellenfél feltolja a védekezését, és keményen letámad. Ilyenkor végképp jól jönnének Iniesta zsonglőrmutatványai a középpályán, hogy kiszabaduljunk a szorításból, valamint egy gyors, a leshatáron lebzselő támadó, akit egy kiugratással esetleg meg lehetne találni.
Természetesen rengeteg érvet lehet pro és kontra felsorakoztatni Iniesta szélre tolása mellett illetve ellene, én most utóbbira helyeztem a hangsúlyt. Azonban mindez üres okoskodás eddig csupán, hiszen ha a csapat győz, akkor minden rendben van - de sajnos távolról sem ez a helyzet. Az alábbi táblázatban összefoglaltam azokat a mérkőzéseket, amiken Iniesta a szélen kapott szerepet Fabregas mellett, kiemelve benne Don Andrés és Cesc pontszámait (a whoscored.com és a blog szerint). A Betis ellen Cesc megsérült, és a 10. percben le kellett cserélni, ez a meccs csak a teljesség kedvéért került be.
A legszembeötlőbb - az erősen lefelé ívelő trend mellett-, hogy az összes eddigi bajnoki pontvesztést így hoztuk össze, ebben az állítólag legerősebb felállásban. Persze ebből kétszer igen masszív ellenféllel játszottunk, de ha ilyen szemmel tekintünk rá, akkor sem fest sokkal jobban a táblázat: a Milan-Real-Valencia trió ellen négy mérkőzésen három döntetlen és egy vereség a mérleg. Igazán komolyan vehető csapatok közül kizárólag a Málaga ellen működött jól a szisztéma (igaz ott kétszer is). Mindenki döntse el, hogy ez szerinte mennyire jó, vagy sem. Az mindenesetre bizonyos, hogy most két olyan meccsünk is lesz bő két héten belül, ahol combos együttesek ellen egyszerűen nyerni kell.
Összességében feltétlenül az tűnik számomra az egyetlen logikus választásnak, hogy ez a hadrend - legalább ideiglenesen - lekerül napirendről, bármennyire is csábítónak tűnik a nevek alapján. Guardiola megmutatta, hogy lehet mindenkinek helyet szorítani, de ehhez egy védőt fel kellett áldoznia - ezt végül nem találták elég masszívnak, vészmegoldásként viszont újra előkerülhet. A másik opció - az egyébként egyre gyengébb formát futó - Fabregas (esetleg urambocsá' Xavi) kihagyása - Iniestát aligha lenne bölcs dolog jegelni. Egy biztos: az első válaszig csupán holnapig kell várni.
