Ha egyetlen szóval szeretném leírni a csapat és szurkolói pillanatnyi elmeállapotát helyzetét, elsőként a nyugalom jut eszembe. Most még csak remélhetjük, hogy ez hosszútávon így marad, jelenleg tény, hogy a Szuperkupa kudarc ellenére is meglepően jól, egyben megnyugtató sorozattal indult el számunkra a 2012/13-as szezon.
Már ez elegendő lenne ahhoz, hogy aggodalmaktól mentesen várjuk az esti meccset, de pillanatnyilag az is erősíti az érzést, hogy ennek a csapatnak a BL csoportkör várhatóan nem fog (sok) gondot okozni. Ha meg az első meccsen esetleg be is ragadnánk, bőven lesz még lehetőségünk javítani.
Ha egyetlen szóval szeretném leírni a csapat és szurkolói pillanatnyi elmeállapotát helyzetét, elsőként a nyugalom jut eszembe. Most még csak remélhetjük, hogy ez hosszútávon így marad, jelenleg tény, hogy a Szuperkupa kudarc ellenére is meglepően jól, egyben megnyugtató sorozattal indult el számunkra a 2012/13-as szezon.
Már ez elegendő lenne ahhoz, hogy aggodalmaktól mentesen várjuk az esti meccset, de pillanatnyilag az is erősíti az érzést, hogy ennek a csapatnak a BL csoportkör várhatóan nem fog (sok) gondot okozni. Ha meg az első meccsen esetleg be is ragadnánk, bőven lesz még lehetőségünk javítani.
Amióta Bajnokok Ligájának hívják az Európa legjobbjainak kiírt sorozatot, a Barça még soha nem szenvedett vereséget, amikor otthon kezdte a csoportkört. Ha nem lett volna éppen tavaly a Milan elleni 2-2, akkor pedig úgy szólhatna az előző mondat, hogy a Barça mindig győzelemmel indult a csoportkörben, amikor hazai pályán kezdett.
A statisztika olykor lehet csalóka, de még ha nagyon-nagyon objektív akarok lenni, akkor is kimondhatom, hogy ebben a szakaszban az ellenféltől függetlenül is győzelemre számíthatunk ma este (is). Nyilván nem akarom előre leírni a Szpartak Moszkvát és a jogot se elvenni tőlük, hogy meglepetést okozzanak, de az esély erre valóban minimális, ha pedig mégis bekövetkezne, akkor se történik semmi. 
Az egyértelmű győzelmi esély még akkor is mellettünk van, ha Unai Emery személyében olyan edzőjük van, aki a végletekig ismeri a Barça játékát, sőt egyike azoknak, akik az utóbbi négy évben kiválóan éreztek rá, mikor és mivel lehet zavarba hozni a csapatot.
Ráadásul az ő esetében tovább is fokozhatom a jelzőket, mert a végeredményektől függetlenül (soha nem győzte le a Barçát) is tartom, hogy ő volt az, aki a leginkább egyedi módon és sorozatosan képes volt megnehezíteni a csapat dolgát. A kérdés annyi, hogy ez a néhány hónap elég volt-e neki a maga képére formálni a Szpartakot, illetve az, hogy a rendelkezésére álló keret egyáltalán alkalmas-e megvalósítani azt a játékot, amit a Valenciával sikerült kialakítania. Mivel nem különösebben ismerem az ellenfelet, ennyit gondolok beszélni róluk, a továbbiakban inkább magunkról ejtenék szót. Közelebbről arról, ami módosításokat észlelni/látni/érezni vélek a csapatban.
A „Tito-korszak” eddigi legszembetűnőbb változása éppen az előző hétvégén következett be és a lényege csupán annyi, hogy aki nincs tökéletes erőállapotban, az nem játszik végig kilencven percet. A leglátványosabb ebben persze Messi padoztatása volt, de ha továbbtekintünk, akkor kifigyelhetjük azt is, hogy aki nem bírja erővel, azzal nem vacakol, hanem egyszerűen időben leveszi a pályáról.
Valószínűleg ennek is volt köszönhető, hogy nyomát nem láthattuk a fásult tanácstalanságnak, annál inkább láthattunk folyamatos mozgást, élénk akciókat és reakciókat, agilis játékosokat. Természetesen messze még a szezon vége, de pillanatnyilag azt gondolom (és remélem), hogy ebben a (számunkra szokatlanul) bő keretben benne van az esély, hogy idővel ne tompuljon be testben és fejben a társaság jelentős része és főleg a kulcsemberek. Az valószínű, hogy a „második sor” játékosai egyénileg nem fognak tudni olyan sokat adni a csapatnak, mint a klasszisaink, de ha megfordítom a szituációt, az is igaz lesz, hogy fenét nem ér a legnagyobb ász focista, ha csak "vánszorog a pályán" a fáradtságtól.
Van néhány olyan momentum, amit taktikai változásként vélek érezni a csapatban. Az önmagában nem újdonság, hogy a csapat középpályásai és szélső támadói egy meccsen belül többször is helyet cserélnek, viszont annál pozitívabbnak tűnik, hogy idén az ellenfelek védővonalában „beáldozott” középső emberek is gyakran váltják egymást.
Amíg tavaly a sérülése előtt Villa, később pedig Sánchez kapta nagyon gyakran ezt a hálátlan szerepkört, idén ez már nem tűnik személyre szabottan kiosztott feladatnak. Hosszútávon okos gondolatnak vélem ha így marad, mert aki erre az erőt próbáló szerepre kényszerül, a meccs előrehaladtával törvényszerűen gyakrabban fog hibázni. Jó lehetőségek mennek el az apró pontatlanságokon, ráadásul a leterhelt játékos kevésbé lesz képes pontosan befejezni az akciókat, ha éppen helyzetbe kerül. 
Szintén említésre érdemes a szélső védők feladatköre, mert én úgy érzem, hogy (a középső támadókhoz hasonlóan) idén már ők is részei a csapaton belüli posztcseréknek. Ennél is érdekesebb, hogy ők ezt éppen úgy valósítják meg, ahogy azt a klasszikus totális fociról írják, vagyis: mindig a szélső támadópárjukkal váltanak.
Nem kizárt, hogy ennek a "következménye" például Adriano hétvégi gólja, Montoya gólpassza, valamint az, hogy Pedro meglepően gyakran tűnt fel Montoya helyén és szerelt ott több alkalommal is. Ez a váltás önmagában szintén látható volt korábban is, a különbséget én abban érzem, hogy a támadó most már mindig fegyelmezetten visszalép, ha megindul a védő. Nem ragad előtte, inkább törekszik a csapat stabilitását biztosítani és nem a rendszerint egy darab védekező középpályásra és a kihúzódó középső védőre hagyni az ellenfél kontrákat.
Ha már a szélsők szóba kerültek. Érezhető, hogy a tavalyi szezonból okulva, Tito tudatosan igyekszik építeni az ellenfelek széthúzására, és el akarja kerülni a „megyünk neki a falnak századszor is, de képtelenek vagyunk áttörni” állapotot.
Mivel a szélsők gyakran vannak játékban, az ellenfél védelme folyamatosan mozgatva van (de ez legalábbis szándék), nem ritka az sem, hogy el is tolódnak, így meg gyakran jut hely befutni mögéjük az ellenkező oldalon. Szerintem ennek következményei például Tello góljai/gólhelyzetei, és - a személyes javuláson túl - Pedro eddigi ígéretes szezonja is. Szintén hozzáteszem, hogy ez is látható volt már tavaly, a hétvége azonban annyiban újat hozott, hogy Messi hiányában is sikerült ezt megvalósítani. Amíg vele arról szól a történet, hogy úgyis kiemelten figyelik és rá (miatta) tolódik el az ellenfél középpályája és védelme, örömmel láttam, hogy megy ez nélküle is, mert sok mozgással és gyors passzjátékkal képes megoldani a középpálya.
Az, hogy a szélső területet kap, önmagában persze nem sokat érne, viszont érezni a csapatban a szándékot, hogy minél hamarabb meg is játsszák őket. Ennek láttam már idén olyan megoldását is, hogy villámgyors közvetlen passzokkal jut el a labda egyik oldalról a másikra, de talán ennél is gyakoribb az, hogy magasan előreemelt passzokkal operál a csapat.
Ez utóbbit ugyan szintén láthattuk már tavaly is, de az összkép nekem úgy jön át, hogy érzem a szándékot a játék gyorsítására és egyre ritkább az olyan jelenet, amikor sorozatosan hasztalanul válik le az emberéről a támadó. A lényeg, hogy amikor beindul valaki, sokkal nagyobb százalékkal meg is kapja a passzt, mint ahogy azt tavaly láthattuk, de ha pontatlan is, legalább a szándék meg van erre a csapatban. A leírtakon túl van egy másik játékelem is, ami azt látszik bizonyítani, hogy Tito tudatosan élni akar a szélsők nyújtotta lehetőségekkel. Szembetűnő változás a tavalyi évhez képest, hogy amikor egy játékos betör labdával az ellenfél védelme mögé, akkor többen is érkeznek középen befejezési szándékkal. Tavaly nagyon gyakori volt a kép, hogy megjátszható társ hiányában a szélső vagy visszafordult, vagy értelmetlenül bedobta a labdát középre, idén várhatóan (és remélhetőleg) ritka lesz az ehhez hasonló jelenet.
Lehetséges, hogy a szezonkezdet frissessége a valós ok, de azt érzem, hogy a letámadás is módosult valamennyire. Amíg korábban elsősorban a „lepattanók begyűjtése” volt jellemző a csapatra alapvetően egy(-két) zavarórepülést végző emberrel, idén látni vélem azt a változatot is, hogy a Barça igyekszik „tömegben” lerohanni az ellenfél labdás emberét.
Nem ritka az a kép, hogy egyes pályarészeken próbálja a csapat elszigetelni az ellenfelet úgy, hogy rengeteg (vissza)futással körbeveszik a labdát és vele a rendszerint magára maradó játékost. Mivel ez elsősorban az oldalvonalak mellett érzékelhető, ebben az értelemben „visszatért” egy olyan elem, amit korábban igen, de tavaly meglehetősen ritkán láthattunk: a csapat kevésbé sebezhető a széleken.
Idővel természetesen meglátjuk, mennyire tudatos, amit látni vélek, vagy esetleg pillanatnyi reakciókról, pláne kényszermegoldásokról van szó az adott ellenfél és egyes játékosai függvényében. De még ha ez utóbbi is az igazság, akkor is jogosnak tűnik a feltételezés, hogy Tito pontosan tisztában van a korábbi problémákkal és keresi a megoldásokat, hogy ne kerüljünk tavaly többször megtapasztalt nehéz helyzetekbe, ne éljünk meg tavaly többször megtapasztalt nehéz(kes) kilencven perceket.
Zárásként egyetlen kötelességem maradt, de mivel Tito igen intenzíven él a rotációban rejlő lehetőségekkel, örömmel mondhatom, hogy fogalmam nincs a várható kezdőről.
Bajnokok Ligája G csoport, első mérkőzés
FC Barcelona – Szpartak Moszkva
TV: 20:45, Digisport2
