A sorozatnak ezt a részét máris azzal kell kezdenem, hogy meglehetősen önkényesen osztottam fel a játékosokat középpályásokra és támadókra. A Barça játékában (főleg tavaly óta) ugyanis nem mindig lehet meghatározni, hogy például Cesc, vagy Iniesta elsősorban milyen szerepben funkcionál. (Ahogy én látom, ez meccsről-meccsre, de akár egy meccsen belül is módosulhat.)
Így aztán maradtam annál a megoldásnál, hogy nagyjából egységesen legyen elosztva a posztok hossza, a legigazibb indok pedig, hogy eddig jutottam az írásban.
A sorozatnak ezt a részét máris azzal kell kezdenem, hogy meglehetősen önkényesen osztottam fel a játékosokat középpályásokra és támadókra. A Barça játékában (főleg tavaly óta) ugyanis nem mindig lehet meghatározni, hogy például Cesc, vagy Iniesta elsősorban milyen szerepben funkcionál. (Ahogy én látom, ez meccsről-meccsre, de akár egy meccsen belül is módosulhat.)
Így aztán maradtam annál a megoldásnál, hogy nagyjából egységesen legyen elosztva a posztok hossza, a legigazibb indok pedig, hogy eddig jutottam az írásban.
Középpályások
Cesc – őszintén remélem, hogy nem egy sokadik új érkező sorsát volt szerencsénk láthatni benne. Gondolok itt több olyan játékosra, aki megérkezett, villantott egy király őszt, hogy aztán tavaszra erősen visszaessen a teljesítménye, mi meg bizakodhattunk, hátha a második év kiegyensúlyozottabb lesz. Ezzel nem akarom egyértelműen lehúzni a szezonja második felét, de tény, hogy az ősszel jelentős mennyiségben lődözött góljai eltűntek, és nem egy olyan meccset játszott, amikor koncentráltan kellett azt lesni, egyáltalán a pályán van-e még? De még ennél is bosszantóbb lett az, hogy elkapott valami vírust és elkezdte kihagyni a legtisztább lehetőségeket is. De inkább kiemelve a pozitívumokat: nálam legnagyobb erénye, hogy mennyire érti és érzi Messi játékát. Hiába „tűnt el” tavaszra, szinte minden meccsen megdobta a maga két-három okos-szemfüles passzát, vagy részt vett két-három lekövethetetlen összjátékban, amiknek ha nagyobb számban gól a vége, nyilvánvalóbb lenne, hogy nagyon is jó igazolás volt. Tökéletesen illeszkedik abba a Barça vonalba, aminek a lényege többfunkciós középpályásokat feldobálni a pályára és végignézni, ahogy játsszák a focit.
Éves osztályzás: 4
A jövő: szerintem jobb lesz a második éve, mint az első volt. Hiába „hazajött”, mégiscsak be kellett illeszkednie a csapatba. Hiába ismerős rendszerbe érkezett, mégiscsak éppen akkor bolygatták meg az egész csapatot, amikor éppen érkezett. Ezzel pedig nem csak ő, de a csapat nagy része is olyan helyzetbe került, hogy szokniuk kellett az új taktikát.
Xavi – ne legyen igazam, de attól tartok, hogy egyre kevésbé fog tudni egész szezonokat magas színvonalon végigjátszani. Ennek pedig semmi más okát nem látom, mint azt a bizonyos (és szerintem most már évről-évre visszatérő) vádli izomfáradtságot. A tavalyi éve is úgy kezdődött, hogy a megszokott magabiztos játékán túl tömegével tömte a többieket gyilkosan időzített kiugratásokkal, aztán jött a tél és szinte egyszerre elromlott minden. Heteket töltött a padon úgy, hogy konkrét sérülésről nem hallhattunk, aztán meg sorozatban játszotta a meccseket, amiken (Pephez képest) szokatlanul hamar és elsőként őt cserélték le. Nyilvánvalónak látszott, hogy kímélni kell, de nem a megszokott módon, amikor például kiemelt meccs következik, és a kulcsembereket nem játszatja az edző, vagy a biztos győzelem tudatában lehozza őket az utolsó 20-30 percben. Ezeken a jeleken túl a játéka is szinte teljesen leromlott. Lassú lett, körülményes, a gyilkos passzok is tovatűntek, legrosszabb tünetként pedig képes volt a legnyilvánvalóbb kontralehetőségeket is veszni hagyni azzal, hogy egyszerűen megállt. Aztán az elmélet(em) ismét némi bizonyságot nyert a kupadöntőben, ami előtt lehetősége volt pihenni egy kicsit és máris „régi fényében tündökölt”.
Éves osztályzás: 4
A jövő: ahogy mondtam, ne legyen igazam, de lehetséges, hogy tendenciát látunk és nem lesz képes egész szezonokat végigjátszani a heti kétmeccses terhelésben.
Thiago – szerintem ez volt az év, amikor kilépett az ígéret kategóriából és kimondhatjuk, hogy vele a pályán semmivel nem rosszabb Barça, mint bármilyen más összetételben. A statisztika is ezt támasztja alá, mert a passzátlagban és a passzpontosságban is a csapat három legjobbja közé keveredett, arról nem is beszélve, hogy milyen munkabírással dolgozta végig a meccseket. Láthattuk őt védekezésben robotolni nagyon jó százalékkal, láthattuk őt bámulatos villanásokkal jelezni, hogy mégiscsak brazil játékosról van szó. Viszont egyet nem láthattunk: gólokat lőni. Ez utóbbi nyilván adódik a pozíciójából is, de én nem bánom, ha a közeljövőben alkalom adódik arra, hogy támadásban is igazán megmutathassa magát. Azt mindenesetre bizonyította, hogy (a védelmen kívül) bárhol megállja a helyét a pályán, külön öröm, hogy némely megmozdulása (majdnem) Ronaldinho féle bámulatokat idézett.
Éves osztályzás: 4
A jövő: engem az előző szezonban abszolút meggyőzött, még az se kizárt, hogy néhány év múlva a klasszis játékosok között emlegetik majd.
Busquets – én azt gondolom, hogy az elmúlt évek kilengései után végre érett játékosként tekinthetünk rá, aki alapköve lett a mai Barçának. Itt-ott előfordult még a bosszantó maszatolás (flegmaság?), de ez annyira ritka lett, hogy inkább az összetettsége érdemel szót. Olyan játékos lett, aki képes széltében-hosszában bejátszani gyakorlatilag az egész (közép)pályát. Ha kell, szerel, ha kell, a fejjátékát érvényesíti, a passzjátéka és intelligenciája nem is kérdés, legújabb mozzanatként pedig egyfajta előretolt irányító szerepe is lett neki tavaly. Az Eb-n is érdekes momentum volt, ahogy néha váltottak Xavival és szinte egymás posztját játszották, ugyanez néha felfedezhető volt tavaly a Barçában is. Emiatt is gondolom, hogy ha úgy alakul, akár rá is számíthatunk, ha Xavi utódlásáról kell majd döntenie az edzőnek. Kettejük játéka és erényei egyébként is nagyon hasonlók egymáshoz, a különbségek jelenleg szerintem elsősorban a posztjukból adódnak.
Éves osztályzás: 5
A jövő: szerintem már most világklasszis játékos, ha csak ezt a szintet megtartja, máris bőven elégedettek lehetünk.
Dos Santos – én azt gondolom, itt volt az ideje annak, hogy az eddigieknél jobban megmutathassa magát. Amit én eddig láttam belőle, annak alapján azt mondom, van benne lehetőség, és nem lepődnék meg, ha sikerülne megragadnia az első csapatnál (ha nem is az első sorban). Bevállalós, hajtós, mokány gyerek, aki akkor se esik kétségbe, ha olykor valami szépet kell villantani a pályán. Egyelőre nálam közelebb áll az ütköző középpályás kategóriához, és ez még akkor is igaz, ha nem növeli jelentősen a csapat átlagmagasságát. (Mascherano is csak két centivel magasabb nála, mégis beleáll bárkibe, aki arra jár.) Ami nálam pozitívuma, hogy kinézem belőle a vagányságot és egy jellemzően visszafogott emberekkel feltöltött csapatban ez nem feltétlenül hátrány.
A jövő: meglátjuk. Szerintem van benne elegendő elszántság, hogy szép pályát fusson be és az se kizárt, hogy ez itt sikerül neki.
Igazolni? Ha olyan játékosokat keresek, akik képesek védekező középpályás poszton játszani, akkor máris hárman (Busquets, Thiago, Dos Santos) szerepelnek a listán, de nyilván nem szabad megfeledkezni Mascheranoról sem. Ha azt próbálom meg mérlegelni, hány olyan játékos szerepel a listán, akik képesek lehetnek „Xavit játszani”, akkor ismételten kijön a négyes szám. Ahogy én látom, (nem sorrendben) Busquets, Thiago és Cesc lehetnek azok, akik képesek lehetnek felvenni a fonalat és – ha úgy adódik – hozni azt, amit az ő játéka jelent a csapatnak. A „negyedik Xavi” pedig maga Xavi, aki mára már inkább intézmény, mint kreatív középpályás.
Folyt. köv.
