A történet így folytatható: "A szemem láttára sorvadt el a csapat. Valódi balszélső híján támadó játékuk egyoldalúvá, könnyen kiismerhetővé vált, olyan csapatok verték meg a Barcát, melyeknek még a nevét is szégyen kiejteni, mint az FC Unga-bunga vagy a Portugál Hentesek SE. Mindegyik vereséggel mintha egy kést forgattak volna meg bennem, de a koronát mégis az tette fel, mikor a Bayern - értitek: a Bayern - a kölyökköcsögcsapatával állt ki ellenünk, és hathét-nullra győzött."*
Holott: "A csatáraink feladata jóval egyszerűbbnek bizonyul: vizesárkokkal megerősített szögesdrót állványokat rohamoznak meg, majd felszedve egy kétszáz méter hosszan elterülő aknamezőt, már csak egy magasfeszültségű elektromos vezetéket kell leküzdeniük, hogy eljussanak a gólvonalig, és ott az utolsó kőből faragott védőket a vállukra véve berúghassák a labdát."*
A történet így folytatható: "A szemem láttára sorvadt el a csapat. Valódi balszélső híján támadó játékuk egyoldalúvá, könnyen kiismerhetővé vált, olyan csapatok verték meg a Barcát, melyeknek még a nevét is szégyen kiejteni, mint az FC Unga-bunga vagy a Portugál Hentesek SE. Mindegyik vereséggel mintha egy kést forgattak volna meg bennem, de a koronát mégis az tette fel, mikor a Bayern - értitek: a Bayern - a kölyökköcsögcsapatával állt ki ellenünk, és hathét-nullra győzött."*
Holott: "A csatáraink feladata jóval egyszerűbbnek bizonyul: vizesárkokkal megerősített szögesdrót állványokat rohamoznak meg, majd felszedve egy kétszáz méter hosszan elterülő aknamezőt, már csak egy magasfeszültségű elektromos vezetéket kell leküzdeniük, hogy eljussanak a gólvonalig, és ott az utolsó kőből faragott védőket a vállukra véve berúghassák a labdát."*
Ha a start előtt megvolt, akkor bizony féltávnál se sajnáljuk a mosolyt, sőt, a célba sem ártana majd azzal beérkezni - legyen a helyzetünk összességében bármennyire is kényelmetlen! Csak vidáman és életszerűen: ne kicsinyítsünk hát - de ne is nagyítsunk fel semmit, keressük az adekvát válaszokat! Hol a hiba? Mi nem működik? Miben nyilvánul ez meg? Mi romlott el, netán mi lett elrontva? Mi az, amiben igenis előreléptünk? Hogyan lehetne mindezt megtartani a javítások kieszközlése közben? Egyáltalán milyen elképzelhetően járható utak vannak előttünk? Lehet-e mindet választani? Melyiket érdemes választani? Mikor van a következő el clásico? Faszt! Sokkal inkább: hogyan lehet felkészülni Európára? Hogyan lehet megverni - tesszük azt - a Bayern Münchent? Már ha egyáltalán?! Cö-cö-cö: hiába vágtuk már ki félig a nyitott kérdések erdejét, a kis gránátvörös-kék nyelű fejsze egyelőre még nem nyugodhat meg! A kénytelenül kivitelezett kettéosztás miatt a csapatvédekezés után most a játékszervezésnek és a támadásalakításnak kell hát a fűrészpadra kerülnie, hogy aztán a forgácsokból újra szépen össze lehessen rakni mindent!
Tartalomjegyzék
A változtatások iránya: végső okok és okozatok................................................I
Az alapstratégia problémái: játéktípus-hiányok és következmények......................II
Csatárposzt-elmélet: konstruktivitás és történelmi kontextus.............................III
Javítóutak: frontvonali restauráció.................................................................IV
A középpályások stílusteljessége..........................................1.
Csatárhármas-variációk........................................................2.
Csapatszervezési jövőképek..........................................................................V
Bolyongás: a 4-2-3-1 Barcelona-problemtikája........................1.
Bolyongás: a 3-4-3 mint beépített opció...............................2.
Bolyongás: a torzított WM-rendszer és a 3-3-4-es formáció......3.
Bolyongás: a 4-6-0 és a 3-7-0 játékmegszállása.......................4.
Vissza az alapokhoz: a korrigált 4-3-3.....................................5.
Összefoglalás.............................................................................................VI
I. A változtatások iránya: végső okok és okozatok
Igen, most akkor az jön, hogy támadójáték - de nem ennyire puritán módon, hanem perspektivikusan, felül emelkedve, amúgy madártávlatból. Stratégiai teljességében szemlélve. Ezen felül a szürkeállomány határrégióiban tartva az oly közkedvelt, nyári logisztikai kérdéseket:
1. Szüksége volt-e, van-e a csapatnak új támadóra vagy csatárra illetve játékszervezőre vagy középpályásra? (A válaszok egyértelműek - és kétirányúak.)
2. Ha igen, úgy stílus szerint pontosan milyen támadóra vagy csatárra illetve milyen játékszervezőre vagy középpályásra is? (Taktikaelméleti feleletet adunk.)
3. A csapat esetleges személyi hiányosságai hány vonatkozó játékossal tüntethetőek el, ha eltüntethetőek egyáltalán? (Sajnos feloldhatatlan ellentmondásokba fogunk beleszaladni. A belső védőposzthoz hasonlóan itt is nagyon vaskos feltételhalmazokba ütközünk majd: a legjobb irányt, a legnagyobb még kielégíthető játékelemszámot leszünk kénytelenek keresni.)
Ismét csak a taktika rögös, de ez esetben egyenes útját járva azért megtorpanhatunk egy pillanatra: pontosan mit is keresünk? Mivel van gond? A támadójáték erejével? Nos, a referenciakeret szerint nem egészen:
Aha. Szóval a csapat gerincének állandósága miatt logikusan a Pep-érát átfogó idények viszonylatát tekintve csupán egyszer rúgtunk ennél abszolúte több gólt egy szezonban, holott - mint azt már a múltkor is felfedeztük - ennyire kevés meccset - szaros hatvanat, áá, mi az - mindössze 2009-10-ben játszottunk. Egyszerűen ferdítés tehát azt mondani, hogy az összesített ütőerőt nézve ne lettünk volna elegendően, sőt, szobamérleget megterhelően nehézsúlyúak idén. A gondok nem itt húzódnak, hanem a súlypontoknál. Igen, így, többes számban! Egyrészt az egyelőre még mindig csak körbetapogatott új csapatstratégiából kifolyólag valami nagyon elromlott a nyílt kontinensterepen: a BL-ben a kapott golyók számához hasonlóan a rúgott gólok tekintetében is sikerült átütni egy kritikus gólszintet - utóbbi esetben értelemszerűen lefelé, miközben a sorozat szerinti arányok ezidáig nem látott módon eltolódtak a bajnokság javára. Másrészt pedig a gárdán belül zajló, évekkel ezelőtt párhuzamosan indult folyamatok eredményeként kialakult, egészségtelen szereposztások tekinthetőek ludasnak, mégpedig azért, mert az egy-egy kulcsfigura zsenialitása miatt szükségesen vállalt szinten bőven túlmenően konzerválták a személyi függőségeket. Utóbbi kissé hevenyészett és szigorúan részleges szemléltetéséhez íme a rúgott gólok egységek szerinti megoszlása:
Ez az egész persze részint manipulatív, részint pedig bizonytalanságot szülő: most tényleg olyan rossz ez a rátasor? Azt lehetne hinni a meccseinket szemlélve, hogy a golyók kétharmadát Messi gurítja, ehhez képest pedig ez a harmincnyolc százalék nem olyan vészes! Igen, valóban: a konkrét számok alapján a tényleges gondok jóval nehezebben körvonalazhatóak mint a védelem esetében - ezért a szó bizonyos értelmében mélyebbek is. Szívós és kitartó vájármeló lesz mindent a felszínre hozni. A problémákkal kapcsolatos rendezett intuícióink a következők:
0. Kritikus kiinduló megállapításként érdemes feljegyezni, hogy az amúgy is meglévő, de félig-meddig legalább lappangó offenzív nagybajok súlyosságát a letámadás szerkezeti megváltoztatása nem csupán felfedte, de esetenként jelentősen fel is nagyította. Ezt mindvégig tartsuk észben!
1.a. Kitartó, öt éves munkával sikerült elérni azt a helyzetet, hogy a csapatban jelenleg nincs vérbeli, eredeti pozíciója és képességei szerint is akként funkcionáló, konstruktív szélső csatár, aki reális ellenpólusként szolgálna a Messi által belakott centrális erőtérrel szemben.
1.b. Ezzel tökéletesen egyenértékű, az ellenirányból érkező probléma Messi játéka bizonyos elemeinek drasztikus átalakulása és - bizony, ne tessék levegő után kapkodni, mert ilyen is van - a csapat szempontjából katasztrofális romlása. Megelőlegezve: Leo koma félig önkényes pozíciófogása a másodirányító (H9) helyén köti a tőle legrövidebb távolságot kereső szélső támadók pozíciófogását is, az ő mélységi indulásainak relatív hiánya pedig így lényegében véve nullára redukálja a veszélyzónabeli vertikális bemozgások számát. Igen, ez így kissé bonyolult - meg fogjuk nézni.
2.a. Aki mégis bír az 1.a. pontban leírt poszt kívánalmainak részben megfelelő vagy legalábbis ahhoz hasonló stílusjegyekkel - Sánchez - a csapatból, az - hogy finoman fogalmazzunk - nem kapta meg az égető szükség mértékének megfelelő játékmennyiséget, különösképpen a kulcsmeccseken nem.
2.b. Bár a Barcelona csapatszintű alapjátéka önmagában nem, de a támadójátéka vitathatatlanul Messi-fundamentális, vagyis még csak hipotetikusan sem lehet olyan koncepciót elképzelni, amely az ő személyének kisöprésével operál. Nélküle egyszerűen nincs Barcelona-játék, pontosabban csak sokkal alacsonyabb minőségi regiszterekben. Ez pedig azt a paradox élethelyzetet hívja elő, hogy a játékából adódó túldimenzionálási problémát csak felfelé kitörve lehet megoldani, azaz még több játékdimenzió hozzávételével. Nincs út sem visszafelé, sem oldalirányba - az 1.b.-ből csak előre lehet menekülni, egyszerűen muszáj még magasabb szintre emelni az egész rendszert. Ezen a ponton pedig azért jogosan üti fel a fejét a kétely: egyáltalán lehetséges-e ez?
3. Minden eddig felsorolt ok - ideszámítva tehát a védelemnél elköhögötteket is - együttesen felelős az összességében legsúlyosabb változás kényszerű kialakulásáért: az egyes egységeknél jelentkező hiányosságok ugyanis kivétel nélkül mind a most oly átkozott tiki-taka alapjául szolgáló középpályás szervezés nyakába ültek, totálisan félrebillentve így az eredeti formációs egyensúlyt, és elképesztően aránytalan terhet rakva az utóbbi részlegre. (Ezzel kapcsolatosan két sejtésünk is lehet: egyrészt a védelem szűrők által történő folyamatos, fokozott kisegítése, illetve a csatársor elsődleges játékszervezők által történő, kényszerűen túlzott megtámogatása miatt olykor biza kettészakadt az elméleti játékrendszer; másrészt ez utóbbi bekövetkezését elkerülendő gyakran az összes középpályásunk box-to-box játékszerepbe kényszerült, ami nemcsak borzasztó megterhelő - egy egész sorról beszélünk! - és nem passzol a releváns emberek stílusához és adottságaihoz, de általában sem Barcelona-tipikus, mondhatni rendszeridegen.)
Feltáró munkálatok ezennel pipa ismét! Nagyszerű - és akkor most? Hogyne, máris alászállunk a részletekbe. Nem ott vesszük fel a dolgok fonalát, ahol abbahagytuk, ó, nem - hanem ott, ahol minden elkezdődött. A letámadásnál. Ahol az elképzelések összeérnek.
Idáig azt láttuk, hogy a koncepció eredményeként nagyobb nyomás helyeződött a védelemre, a csapatvonalak kényszerűen közelebb kerültek, de általában nem annyira közel, hogy köztük ne maradjanak bejátszható szűk területek, ha pedig mégis, akkor a leghátsó sor mögött nyíló territóriumokra lehetett - azért igazán ügyesen csak elitcsapatok által - rájátszani. Most még az jött mindehhez, hogy ez a döntés bizonyos offenzív személyi problémákat is élesített - hát akkor mi értelme volt az egésznek, a francba is? Pont itt bújik ki a győzelem szögecskéje a gránátvörös-kék zsákból! Rávezetés gyanánt nézzük csak meg az elmúlt öt év bajnoki mérlegét pályaelőny szerinti bontásban:
1.
(Gy = győzelem, D, V így értelemszerű. RG = rúgott gólok száma, KG = kapott gólok száma.)
2.
Továbbá ajánlatos felidézni a védelem esetében már megcsodált tavalyi szezon egy általánosnak nevezhető hőtérképét és a hozzá kapcsolódó labdabirtoklási adatot a Camp Nou-tól távol:
2011-2012-es idény, Getafe-Barcelona 1:0, a játékosok átlagpozíciója. (A rajzon a cserék is szerepelnek: Keita-Thiago, Pedro-Alexis, Cuenca-Maxwell.) Agyig feltolt alapfelállás, kegyetlen letámadással: a három csatár - Messi, Villa és Sánchez - mélyen a támadóharmadban, a középpálya az elsődleges játékszervezők és a szélső hátvédek által masszívan megszállva, a védőharmadban tulajdonképpen csak Valdés, Piqué és Abidal is tisztán előrébb! Eredő: vereség, és bár lehetne a kihagyott helyzeteken lamentálni, a játék képének teljességét nézve valójában kristálytiszta, hogy ez elsősorban az alapkoncepció fagyijának visszanyalása - a magunk előtt összesűrített mezőny miatti redukált offenzív lehetőség bosszúja. Labdabirtoklás: 73%!
Megvan? Akkor illesszünk csak össze mindent végre!
