Minden idők legnagyobb BL elődöntős buktája ellenére sem hiszem, hogy hatalmas csalódottságnak kell uralnia minket, ennek pedig kettő oka is van. Az egyik, hogy idén már legalább kétszer (Milan, PSG) láthattuk ezt az erőtlen-fantáziátlan Barçát, tehát mellbevágó meglepetésként nem érhetett minket ismét ugyanazt megtapasztalni.

A másik ok pedig, hogy az összképet tekintve felesleges kifogásokat keresni. Ha korábban lehetett is, most a párharc után nincs helye a „ha akkor…, akkor…” típusú gondolatoknak, így pedig kevésbé fájdalmas a kudarc is. Még akkor is, ha kézenfekvőnek tűnik éppen ezt nagyobb tragédiaként értelmezni. Elhiheti mindenki, hogy nem beszéltünk össze negaroval, de én is úgy érzem, hogy a „majdnem, de mégsem” Inter és Chelsea párharcok inkább voltak nehezen feldolgozhatók, mint az utóbbi másfél hetünk az európai porondon.

Minden idők legnagyobb BL elődöntős buktája ellenére sem hiszem, hogy hatalmas csalódottságnak kell uralnia minket, ennek pedig kettő oka is van. Az egyik, hogy idén már legalább kétszer (Milan, PSG) láthattuk ezt az erőtlen-fantáziátlan Barçát, tehát mellbevágó meglepetésként nem érhetett minket ismét ugyanazt megtapasztalni.

A másik ok pedig, hogy az összképet tekintve felesleges kifogásokat keresni. Ha korábban lehetett is, most a párharc után nincs helye a „ha akkor…, akkor…” típusú gondolatoknak, így pedig kevésbé fájdalmas a kudarc is. Még akkor is, ha kézenfekvőnek tűnik éppen ezt nagyobb tragédiaként értelmezni. Elhiheti mindenki, hogy nem beszéltünk össze negaroval, de én is úgy érzem, hogy a „majdnem, de mégsem” Inter és Chelsea párharcok inkább voltak nehezen feldolgozhatók, mint az utóbbi másfél hetünk az európai porondon.

Viszont ma eljött a(z egyik) pillanat, amikor kifogásnak helye nincs, egyszerűen kötelességünk végre learatni annak a gyümölcsét, amit ősszel vetettünk! Bár nem dolgozom az agráriumban, tisztában vagyok azzal, hogy a gyümölcsöt ritkán vetik (pláne nem ősszel), így szintén ritkán szokták aratni is. Viszont így legalább sikerült összehoznom a blog történelmének talán legképtelenebb mondatát. Ha alaposabban végiggondolom, valószínűleg értelme sincs, de minél többet agyalok rajta, annál kevésbé látom át…

Gyakorlatilag tökmindegy, hogy ma este végül játszik-e majd Messi (állítólag egy félidőre már hitelesített), a csapatnak bármilyen összetételben meg kell vernie a Betis-t! Egyik oldalról tartoznak ezzel a stadionba kilátogató közönségnek, másik oldalról pedig tartoznak az egész szurkolótábornak azzal, hogy nem nyúzzák az idegeinket az utolsó fordulóig a majdnem megnyert bajnoki címmel. Pillanatnyilag a lőtéri kutyát nem érdekli, hogy kinek milyen kínjai voltak/vannak, ami miatt gyengélkedett a szezon egészében, vagy egyes szakaszaiban, a srácoknak kötelessége nem szavakban, hanem tettekben megtenni mindent a győzelemért! Bár nekünk azt mondták, ez már szerdán is így volt, jobb lenne kétségek nélkül és egyöntetűen érezni a csapat elszántságát a mai bajnoki után.

A múlt szó önmagában hordozza jelentését (ahogy az már jó esetben lenni szokott a szavaknál), ha mi szurkolók hajlandók vagyunk múltként tekinteni a szerdára, tegye azt a csapat is, és adjon némi kárpótlást azzal, hogy győztes meccset játszik otthon. Legalább egy Betis ellen.

Ez utóbbi megjegyzés persze nem akarja leszólni az ellenfelet, inkább akar arra vonatkozni, hogy ne kelljen foglalkoznunk egy verhető ellenfél terveivel, vagy akaratával. Legyünk annyira erősek, hogy egyértelművé tegyük az erőviszonyokat, ha már éveken keresztül képesek voltunk erre, és ha már ennek a lehetősége ebben a csapatban a Bayern párharc ellenére is benne van. Ráérünk majd évet értékelni, problémákat összegezni, ötleteket ütköztetni a hogyantovábbokról, ha végre zsebben a trófea. A végső sikerhez ma este szükségünk van a három pontra, további négy meccsen pedig (feltételezve, hogy a Real mindent nyer majd) még kettőre.

Ma megszületik a blog történelmének 30000. kommentje. Köszönet (majdnem) mindenkinek a 29999-ért!

Spanyol bajnokság 34. forduló

FC Barcelona – Betis

TV: Sport1, 21:00