Gránátvörös-kék közösségi feladat: ideje elővenni a naptárat - mindegy, hogy asztali vagy elektronikus, esetleg a mobil vacak kis beépített alkalmazása -, visszapörgetni 2013. április 22-e hétfőig, és cirkalmas nagybetűkkel avagy határozott billentyűleütésekkel bevésni-bepötyögni: ez egy szar hét. Nem elég, hogy a második napján kényszerűen magunkra vettük a cidázás bőrszerkóját - a cipzárt felhúzta: Kassai Viktor -, de ráadásul a baszk sapka éppen csak annyira állt rosszul a fejünkön, hogy a fiktív zsűri, a Matematika, továbbtolhassa az időpontját annak, amikor végre sörbe, sangriába és pezsgőbe öltözhetünk (kopp-kopp). Indokolt hát a fancsali mosoly, apró szépségekbe lehet csak kapaszkodni: Abidal, az első gólunk, a Xavi-Messi-Iniesta-Karszalag négyes furcsasága és egyedisége. Ja és persze: egy százéves hölgy utolsó katalán koraestéje, búcsúképpen.
Gránátvörös-kék közösségi feladat: ideje elővenni a naptárat - mindegy, hogy asztali vagy elektronikus, esetleg a mobil vacak kis beépített alkalmazása -, visszapörgetni 2013. április 22-e hétfőig, és cirkalmas nagybetűkkel avagy határozott billentyűleütésekkel bevésni-bepötyögni: ez egy szar hét. Nem elég, hogy a második napján kényszerűen magunkra vettük a cidázás bőrszerkóját - a cipzárt felhúzta: Kassai Viktor -, de ráadásul a baszk sapka éppen csak annyira állt rosszul a fejünkön, hogy a fiktív zsűri, a Matematika, továbbtolhassa az időpontját annak, amikor végre sörbe, sangriába és pezsgőbe öltözhetünk (kopp-kopp). Indokolt hát a fancsali mosoly, apró szépségekbe lehet csak kapaszkodni: Abidal, az első gólunk, a Xavi-Messi-Iniesta-Karszalag négyes furcsasága és egyedisége. Ja és persze: egy százéves hölgy utolsó katalán koraestéje, búcsúképpen.
Szép sorjában tehát: a naptár az első. Lelkünk mélyrétegeinek ágyikójában ugyanis hiába alussza az igazak álmát az Idei Aggodalom, és hiába állunk mi magunk fölötte a párnával, hogy a fejére feküdve végleg jobb létre szenderítsük, mert cserébe a szomszédos matracon a Számszerű Bizonyossággal Telt Öröm csak nem akar felébredni. Kevésen múlt utóbbi csipkerózsika-sorsa - legalábbis annak jövő hétre iktatása -, mondhatni csupán másodperceken meg egy kicsit a nosztalgiautazásra újfent befizető Atleticón. (Kibontva:) A szekundumok furcsán peregő során, ahogy sokadszorra sem bírjuk kihúzni a végét - a tegnapi egyébként önmagában nem annyira vészes, csak ahogy a mintába illeszkedik, az a zavaró -, és a Kismadridon - vagy legalábbis az irántuk érzett neheztelésen -, ahogy az idény nagy részében természetellenesen jól összeszervezett barbárseregük az ősi ellenségével szemben immár természetesen kalkulálható módon szefós vademberek rendezetlen gyülekezetévé válik. És még csak egy ikszet sem tud hozni. Otthon. ...anyjukat! Öröm az ürömben: a legközelebbi esély - a Valladolid iránti minden tisztelettel, de a dolgokat reálisan szemlélve - éppen náluk adódik majd. Ne legyen kegyelem!
- Itt? - Annyira mindegy, csak legyen már meg!
A kapaszkodók helye a második a sorban: egyrészt Abidal - csak így, egy szóban -, másrészt a PSG ellen emlegetett Messi-hatás valóban nemcsak a motivációs régiókban létezik, harmadrészt volt egy jópofa és duplán jelképes karszalagkör (Valdés állítólag nem akarta viselni az utolsó clásico miatt: gesztusértékűen bölcs). Persze a második a legérdekesebb - merthogy most majd sokan úgy gondolják, hogy hát íme Xavi kontra Messi: ez a különbség. És nem! Pont fordítva: Hernández úrral éppen Messi az, aki együtt tud játszani - mert az a nehezebb. Messi védőszívet riogató mozgása mellett csak futni kell, és lesni, hátha leesik valami. Hogy jön ez ide? Hát úgy, hogy most vizsgázni lehetett mindkettőből. A szélsőink közül palaki bizony csúnyán megbukott.
Végül harmadjára, a történelmi hűség kedvéért, elismerő főhajtások által kísérve: San Mamés La Catedral anyó utolsó orcánkon landoló csókja volt ez! Helyét a jövő évtől leánya veszi át. Jó lenne majd rögtön ágyba vinni.
Valdés (6) - Oktalan bűntudat: a hazai hispán keretekben alig kap jegyet. Ím legyen - de lényegében véve ez is egyenértékű a zárójelen belüli vízszintes vonallal. Volt egy két könnyedén felkarolta szottyadt távoli kísérlet, igen, a felkínált szabadnál is jól mozgott oda és vissza - talán esélye is lett volna -, a gólokról pedig - bármit zümmögött is a frusztráló fülcsengést előidéző horváthferi - nem tehetett.
Alves (6,5) - Önmagához képest langyos volt, de ebben valószínűleg igen nagy szerepet játszott a párja: ez volt az a határ, ami alatt egyszerűen nem megy. Visszazárt hát, és egy mokkáskanálnyi baszk só nem sok, annyit sem ettek meg mellette. Messi felbukkanásával aztán amolyan három-a-brazil-igazság módra elrobogott: az elsőből mesés szóló és Sánchez-lövés, a másodikból Messi-fejes és gól formálódott, a harmadikat pedig - kissé gyengécskén - maga tette kapura. Mindezért nagy ötös jár! A bilbaói egyenlítésnél ellenben talán fölöslegesen próbált húsz méterrel feljebb labdát vadászni, így Piquének kellett a helyére zárni, így Piqué ugye nem lehetett középen, így Adriano ugrott fel, így szövődött az ismert történet fonala. Persze igazából csak dicséretet érdemel: Iniesta mellett ő az egyetlen, aki stabilan jól játszik egész tavasszal.
Piqué (5) - Átmenetileg napoljuk el a boncasztalra terítését, mert a hibák félig-meddig rendszerszintűek, de legalábbis összhatással adódnak. A Stáb kritikus feladata lesz egy olyan védelem megformálása, ahol az erényei végre előtérbe, a gyengéi pedig valahára háttérbe szorulhatnak. Az persze nem dicséret, hogy megint őt verték meg és megint kifelé: egyesével kijönnek ezek a párharcvesztések, de összeadódva jogos a szomorúan tehetetlen szurkolói grimasz.
Abidal (10) - Játszott - és ez indoknak bőven elég. Felhőtlen boldogság: ismét. Külön vicc, persze a szarkasztikus fajtából, hogyha lehetne őt úgy osztályozni mint a többieket - amit persze nem lehet -, akkor is közelebb lenne a tízhez mint az öthöz. Valahogy így van ez: ahol ott van, ott minden rendben van, ahol nincs ott, na ott áll a bál. Remek szemléltető példa az az ominózus baszk fejes az első félidő végén: kizárt balra - naná, hogy elfejelték középen. Pontosan másfél darab meccset táncolt idáig arisztokratikusan végig - meg kétszer húsz percet, jegyezzük, ugye -, de nem olyan égbe kiáltott gránátvörös-kék baromság azt mondani, hogy igazából ő a legjobb középső védőnk. A csere miatt állítólag nincs okunk félni.
Adriano (5,5) - Szolidan, de nem szelíden tevékenykedett: példának okáért azt a közeli bilbaói pontrúgást igencsak kár volt összehozni. Van még továbbá az egyenlítő gól, amelyet többedmagával sem tudott hatástalanítani, meg némi talány: a szögletnél miért is ő fogja Llorentét? Főleg úgy, hogy - a csapatban lévő kevéske centiméter miatt - ilyenkor igazából területet védekezünk? (Nagy levegő:) Egyébként különösebb baj nem volt vele.
Jordi Alba (6) - Kellett tőle egy ilyen szótlan, csendes szombat este, hogy könnyebben felejtsük az ifjonti hevesség keddi butaságait. A megszokotthoz képest kifejezetten visszafogott volt, pedig az eseti alkalmakkor egyáltalán nem kombináltak rosszul Sánchezzel: csak valahogy mintha viszolygott volna az utolsó húsz métertől. A megindulások, szerelések, légstoppok így is jöttek szép számmal. Ja, igen: a két gól. Az első több értelemben - les, becsúszás - is egy hajszálon múlott, őt elővenni ezért semmiképpen nem lehet; míg a másodiknál valóban kissé sutára sikeredett az elfekvő mozdulat, de hogy ez lett volna a kulcshiba? Aligha.
Song (8) - Igazság szerint tapsolni valóan gyorsan - öt hónap? fél év? - érett be a játéka, és sajátította el a szerepkör feladatainak nagy részét, azóta pedig több mint elégségesen helyettesíti a Szmokingos Kollégát. Finomhangolás és egy kevéske idő: mindössze ennyire van még szüksége. Hátrafelé már-már uralkodik, hihetetlen mennyiségű labdát szed össze, esélyt sem hagyva szerel, ha kell, még zúz is - de csak úgy tourésan: elegánsan, távolról sem durván. És a lényeg: ügyes. Egyre jobban kivehetően az. Akadnak még eladott labdái, de egyrészt csökkenő számban, másrészt veszélytelenebb helyzetben. A kiteljesedéshez elsősorban az kellene, hogy fel merje vállalni a hosszanti-mélységi passzokat, mert ilyen téren egyelőre mindig a biztosítékot keresi. Személyes vélemény: és mivel ez utóbbi látványos, ezért a legtöbb fanyalgás - jogtalanul - is emiatt van. Kompromisszum: ha játékának minősége az eddig kiosztott rövid bizonyítási idő és a brutális referencia (Busquets) miatt vita tárgyát képezi is, csapatbeli helyét csak a vak ostobaság kérdőjelezi meg.
Xavi (6) - A kulcsszavak már el lettek ejtve fentebb, és itt lentebb sem lesznek cáfolva: még ha nem is a saját legjobb sebességén játszott - mert egyébként persze, hogy nem -, akkor sem elsősorban az ő hibája volt az offenzív játék csikorgása. Mindettől függetlenül kár volt pályára küldeni.
Thiago (6,5) - Nem nagyon látszanak körvonalazódni azok az érvek, hogy miért is nem kellene stabil kezdőnek lennie jövőre a bajnokságban. Nem blaszfémia és nem is paradoxon - aki még Xavival vízionálja mondjuk a Rayo jövőbeli megruházását, annak szólnék: ébresztő! Tilos: tartalékolni kell! Folyamatosan korrekt teljesítményeket szállít, ami korát és habitusát tekintve nem azt jelenti, hogy nem hibázik akár többször is egy parti alatt, de azt ellenben igenis mutatja, hogy elegendően fajsúlyos a játéka: minden tekintetben. Tegnap olykor éppen a tizenhatos előtti ötletgazdát játszotta: a közvetlen eredménytelenség ellenére egyáltalán nem rosszul. A mindezek tetejére rakott mozgáskulturális dísz meg a helyenként karneváli megoldások csak a torta habja. Érdemes észben tartani: ha éppen nem lehet nyáladzni a produkcióján, mert épp kimaradt a brazil kör, ő akkor is - szemléletben, taktikailag - minden meccsel fejlődik.
Cesc (6) - A Geri barátjánál beharangozott pallos itt is meglibben: részletesebben megszemléljük majd mit is rejt a belseje, de úgy általában megelőlegezendő: túl sok panaszra nemigen van ok. És ami fontos: kevesebbre mint tavaly. Most sem volt ez különösebben rossz, bár a Sánchezzel kialakulóban lévő prémium kapcsolat relatív halványsága minden bizonnyal inkább őt terheli. Olykor mintha a ritmussal lennének gondjai: a váratlan gyorsításai nem passzolnak a többiek frekvenciáihoz. Persze pan olyan, akiéhez nem is lehet. Xavi kiválásával visszább lépett - és nem veszett el: örömteli. Ahogy egyébként az alázat is az, amellyel úgy-ahogy vállára veszi a bajnokság zárófordulóit.
Nem hasonlít valakire? Jó, jó: nyugi...
Sánchez (7,5) - Túl sokszor lesz körbejárva az általa kifeszített kérdéskör, úgyhogy ez egyszer jöjjenek a szilárd tények: volt három kapura lövése (egy gól, egy dézsávü helyzetbeli kapufa, egy Alves-szóló utáni Gorka-védés), öt jó csele, két szerelése. Ezen felül csípett-rúgott-suárezelt - ööö, persze csak képletesen -, sőt, még az Iraizoz-présbe is belefeküdt, pusztán vak akaratból - és ez igencsak jó fényt vet rá, szemben például a túloldali támadóval. Ráadásul kivételesen talán valóban nem ördögtől való a gondolat: ő volt a legjobb-legveszélyesebb játékosunk, sőt, ő volt az egyetlen igazán veszélyes játékosunk, míg nem jött be a kispadról Az-Aki-Túl-Kevésszer-Ül-A-Kispadon.
Pedro (2,5) - Borzasztó. (Vallomás:) Szerintem a Bayern ellen konkrétan a legjobb meccsét játszotta idén. (Vallomás vége.) Ez csak azért kiemelendő, mert a kedd óta vele kapcsolatban érzett váratlan, meglepetésszerű remény csillogásából fél pillanat alatt sikerült visszarántania a szomorú fejcsóválások szürke rögvalóságába. Miért? Mondd, miért? Olyan jól éreztem magam az előbbiben, erre tegnap egy labdát nem tudtál átvenni, bazmeg! Jó: amikor bejött a Gazda, akkor ő is csaholt egy-egy satnyábbat, de igazából ez is csak a helyzet szánalmas komikusságát fokozta. Esetében a lövés is csak akkor ért volna valamit, ha hálót ér. Ha nem rúg szerdán egy négyest a bajoroknak, majd nem fekteti ki a Real kizárása miatt fair körülmények között döntőbe sorsolt Manchester Cityt, akkor az idénye menthetetlen.
Messi (7,5) - Éledezik: önmagában, a csapat meg feléledt: vele. A gól sokadszorra is enbéegyes - a gólpassz meg tudatosan okos. Jól van, Pöttöm!
