Lehetséges, hogy többek szerint a meccs után indokolt lenne aggódnom, de jelenleg semmi ehhez hasonló gondolat nincs a fejemben. A helyzet ugyanis az, hogy már tegnap egyértelmű volt: a Barçának nem ezt a meccset kell(ett) megnyernie, hanem a párharcot.
A párharcnak pedig még távolról sincs vége, tehát várjunk még a végső konzekvenciákkal, nem érdemes beleesni az elhamarkodottság állapotába. Az biztos, hogy a hazai meccset nyernünk kell, de ilyen már fordult elő a futball történelmében, egyben ez se nem lehetetlen, se nem hihetetlen. Meg aztán olyanról is hallottunk már, hogy egy bajnokságot lefutottnak tekintettek január magasságában aztán három hónap múlva már nem is volt olyan egyértelmű a szituáció. Aki meg azt hitte, hogy a sikert ezen a ponton könnyen adják, tanulja meg komolyan venni Pep szavait. Csak ne ezt a „most már a Chelsea a favorit” kötelező udvariaskodást, mert valójában ő se fogja feladni egészen a legutolsó pillanatig.
Lehetséges, hogy többek szerint a meccs után indokolt lenne aggódnom, de jelenleg semmi ehhez hasonló gondolat nincs a fejemben. A helyzet ugyanis az, hogy már tegnap egyértelmű volt: a Barçának nem ezt a meccset kell(ett) megnyernie, hanem a párharcot.
A párharcnak pedig még távolról sincs vége, tehát várjunk még a végső konzekvenciákkal, nem érdemes beleesni az elhamarkodottság állapotába. Az biztos, hogy a hazai meccset nyernünk kell, de ilyen már fordult elő a futball történelmében, egyben ez se nem lehetetlen, se nem hihetetlen. Meg aztán olyanról is hallottunk már, hogy egy bajnokságot lefutottnak tekintettek január magasságában aztán három hónap múlva már nem is volt olyan egyértelmű a szituáció. Aki meg azt hitte, hogy a sikert ezen a ponton könnyen adják, tanulja meg komolyan venni Pep szavait. Csak ne ezt a „most már a Chelsea a favorit” kötelező udvariaskodást, mert valójában ő se fogja feladni egészen a legutolsó pillanatig.
Na persze az, hogy nem ezt a meccset kellett megnyernünk, még nem fogja azt is jelenteni, hogy a vereség marha jó dolog lenne, vagy különösebben örülnünk kellene neki. Hülyék is lennénk ilyeneket gondolni, ezért nyilván nem is tesszük. Jelenleg annyit tehetünk, hogy hiszünk, bízunk, szurkolunk és - nem mellesleg - türelmesen kivárjuk a végét.
Már jó előre szeretném leszögezni, hogy csipetnyit nem kívánok elvenni a Chelsea érdemeiből, mert a győzelmük kétségek nélkül meg,- és kiérdemelt volt.
Először is azt csinálták, ami várható volt, egyben pedig azt, amihez értenek, és legfőképpen meg azt, amivel a Barça – ha egyáltalán - fogható. Akinek problémája van azzal, ha valaki azt csinálja, amiben igazán jó, építtessen házat egy cipésszel, aztán meg költözzön is bele, ha mer. Másodszor pedig azért se fogok elvenni a Chelsea érdemeiből, mert kitehetjük aranykeretben a falra az összes statisztikai mutatót, ha közben meg elfelejtünk gól(oka)t lőni. Egy másik hasonlatot idecitálva: meg lehet az autót terveztetni a gyárban a könyvelési osztállyal is, csak aztán senki ne csodálkozzon, ha nem akar majd elindulni.
A korábbi évek tapasztalata alapján ismét bebizonyosodott, hogy a Barçát két vonalban felálló, fegyelmezetten tolódó és mindvégig koncentráltan játszani képes játékosokkal, valamint néhány olyan védővel lehet megfogni, akik képesek bárhonnan bárhova szabályosan odaérni, amikor már nagyon ég a ház.
A kétvonalas játék elsődleges haszna az, hogy az oda belépő támadókat el tudják szigetelni, vagy őket arra kényszeríteni, hogy egy idő után kénytelenek legyenek visszalépni, ha egyáltalán szándékuk van a meccsen találkozni a labdával. A kétvonalas játék további haszna, hogy nem csak mélységben, de szélességben is lezárja a pályát, így pedig egy összeszokott csapat viszonylag kevés mozgással képes lesz lebénítani a szélső játékot is. Mivel pedig a játékosok zártan helyezkednek ebben a felállásban, folyamatosan sűrű láb,- és testerdőt tudnak teremteni, járjon bármerre is a labda a fal előtti adogatásban. Arról már nem is beszélve, hogy egy hosszú ideig a levegőben mozgó keresztlabdára röhögve átér mindenki, így az oldalváltásoknak is nulla szerepe van.
Ha meg a leghátsó vonal ráadásul általában tíz méterre van a saját kaputól, a mélységi játék lehetősége is végképp ki lesz iktatva a lehetőségek közül. Na meg persze kell még a Barça elleni sikerhez az is, hogy a meccsen előre kalkulálhatóan adódó két-három kontralehetőségből minél többet belőjön az ellenfél.
Rendszerint ezt szokta kihagyni a tervből a Madrid, illetve ez volt az, amit – ha lehet – még a védekezésnél is hatékonyabban oldott meg tegnap az ellenfél. Összegezve nagyon fasza megoldás ez a játékfelfogás, azonban csak addig működik, amíg az eredmény megfelelő. A Barça ellenfelei mindig akkor kerülnek bajba, amikor gólkényszerbe kerülnek, meglátjuk, mit tesz a Chelsea, ha ez a helyzet előáll? Mi pedig természetesen azt reméljük, hogy elő fog állni.
Azt is hozzá kell tennem, hogy a leírtak lófüttyöt nem érnek akkor, ha a Barça a szükséges sebességgel játszik, mert azt – előbb, vagy utóbb – egyik ellenfél se lesz képes lereagálni. Tudom, hogy a csapat játékát szokás unalmas jelzővel illetni én nyilván hazabeszélek, tehát inkább minősítem türelmesnek.
Valahogy úgy írom le magamban ezt a játékfelfogást, ahogy a ragadozó várja meg, amíg a megsebesített, de nálánál nagyobb termetű prédájának elfogy az ereje. Egyszer csak majd úgyis összerogy, és relatíve kevés energia befektetéssel fogyaszthatóvá válik. A türelemnek a focipályán az a funkciója, hogy ha kellőképpen és folyamatosan mozgatva van az ellenfél, a meccs vége felé közeledve egyszer csak majd elfárad, ráadásul nem csak fizikálisan, de fejben is. Illetve egy Chelsea kerettel szemben nem is a fizikai fáradás kivárása az igazi lehetőség, hanem az, hogy a folyamatos feszített agyi leterhelés következtében egyszer csak egy pillanatra kihagyjon a koncentráció. Nagyjából úgy, ahogy az emlékezetes 2009-es Iniesta gólnál Essien lyukat rúgott egy viszonylag ártalmatlan labdánál a 16-oson belül, Messi meg utána azt beadhatta az érkező játékosnak.
A példából kiindulva pedig a javaslatom csak az lehet, hogy egyelőre maradjunk mi is ugyanolyan türelmesek, ahogy a csapat szokott a meccsein. És ezt nagyjából fenn is tartom egészen a visszavágó 85. percéig, ha úgy alakul, hogy akkor még mindig így áll a párharc. Utána már jöhet a pánik, de addig felesleges.
Aki azt hitte, hogy már az első meccsen el fog dőlni a párharc, vessen magára. Aki azt hiszi, hogy az első meccsen eldőlt a párharc, ő dolga, csak aztán meg ne lepődjön. Aki azt hitte, hogy a Chelsea nem egyenrangú ellenfele a Barçának, most bőszen szórhatja a hamut a fejére. Aki meg azt hiszi, hogy nem fog kegyetlen 90 percet átélni a Chelsea a jövő héten a Camp Nouban, ringassa csak magát ebbe a csalóka nyugalomba. Van rá egy hete.
Nekünk viszont nincs annyi, mert a tegnapi meccs múlt idő, a szombati pedig máris előlépett a jelenné.
Egyéni értékelő:
Valdés – gyakorlatilag idemásolhatnám a hétvégi meccs után róla írtakat, ez a meccs egyébként is annak sok szempontból tökéletes másolata lett. Itt is nulla dolga volt, javára szól, hogy gólban ezúttal nem hibáztatható, én még mindig megadom neki a bizalmat: biztosan védett volna, ha lett volna mit. - 6
Alves – az első félidőben nekem sokkal jobban tetszett a játéka, ott pedig leginkább a védekezéssel kellett foglalkoznia. Ebben az időszakban rengeteg mozgással futotta be az oldalát, többször is jó ütemben szerelt és fogta meg időben az ellen kontráit. Aztán meg jött a második, ahol már közelebb volt a pocsékhoz a produkciója, amely jelző az idén erősen le is írja a támadójátékát. Ennek a pocsékságnak szerintem az az oka, hogy az előző évekhez képest az idén Messivel már keveset játszhat össze, mert a pályán folyamatosan túl nagy a távolság köztük. Volt néhány a szokásos fogalmatlan beadásaiból, meg a szintén szokásos kapu fölé bikázott semmikből. - 5
Mascherano – nála máris azzal kezdem, hogy jelentős részben felelőssé teszem a gólban. Addig teljesen rendben volt a visszafutás, hogy Puyol ment Alves mögé biztosítani, de neki abszolút felesleges volt, főleg, hogy a helye alapján neki kellett volna a mögötte érkező ellenfélre figyelni. Ez pedig sajnos már csak akkor jutott eszébe, amikorra késő lett. Amúgy mondhatom, hogy a szokásos jó játékát láthattuk, a ritka alkalmakkor jól vette fel az embereket, a szerelései határozottak voltak. Talán egy kicsit a végén mutatkozott meg, hogy a labdabiztonsága okán Piqué inkább alkalmas bátrabban fellépni a támadásokkal. Még akkor is, ha ezen a meccsen nyilván fontos szempont volt a biztonság, így ő ezt a felfutkározást nem tehette meg szabadon. – 6
Puyol – ahogy az előbb írtam, őt kevésbé tartom észszerűnek hibáztatni a gólban, ezen kívül meg ő is a szokásos stabil játékát hozta. Nem tudom megmondani, hogy Drogba a gyorsabb játékosok közül való-e, de tőle pozitívum, hogy talán egy esetet leszámítva jól bírta a versenyfutásokat vele és nem is nagyon élt meg mellette. A csapat játékában mindig benne van, hogy a védelem kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet, ilyen százalékban magabiztosan játszani bármikor jónak számít. Ha a fejese bemegy, most első számú hősünk lenne, a higgadt csele a saját alapvonalnál meg az este egyik legszebb jelenete volt. A meccsből ráadásul az is kiderült számunkra, hogy szadista doktor bácsinak nem érdemes mutogatni a bibist. - 7
Adriano – az első félidőben szerintem utasításra játszott visszavontabban, gyanítom, hogy ebben Mata semlegesítése lett volna a cél. Aztán a másodikban már nagyobb szabadságot kapott, egyben meg ő adott területet Iniestának, hogy bentebb léphessen. Ezzel pedig máris megsegítettük a Chelsea-t azzal, hogy szélső játék hiányában még kevesebbet kelljen oldalirányban tolódniuk. Ismét láthattunk a jó befutásaiból egyet, aminek a végén egy jó lövés is kijött a lábából. Sajnos rajta kívül nagyon kevesen gondolták, hogy váratlan húzásokat kellene produkálni a pályán, így meg nem is feltétlenül indokolt csodálkozni a végeredményen. - 7
Busquets – ha az utolsó percben bemegy a lövése, szintén hőssé lehetett volna, de eszemben nincs hibáztatni érte. Már így is abszolút posztidegen volt az ellenfél 16-osán belül játszania, azt nem kérem számon rajta, hogy a rossz lábára váratlanul érkező labdát nem volt képes jobban meglőni kapásból. Egyébként róla is elmondható, hogy alapvetően a szokásos jó játékát hozta. Rendszerint jó helyezkedésekkel állított meg ellentámadásokat, az utóbbi időben feltoltan játszva is jól érvényesül a magabiztos játéka. Remek összekötő kapocs már nem csak a védelem és a középpálya, de a két oldal között is. - 7
Xavi – már nem egyszer olvasható volt a szurkolók körében az felvetés, hogy az ő játéka nem az ilyen meccsekre van „kitalálva” és én alapvetően egyet is értek ezzel. A csapatban persze továbbra is nagyon fontos elem a magabiztos labdatartás, de kérdés, hogy érdemes-e mindent feláldozni ezért? A játékából abszolút kiveszett a váratlanság, a kötelező oldalpasszai, meg a szélre üres embernek kidobott labdái semmilyen formában nem lepik meg se az ellenfeleket, se minket. Tegnap mindössze egyet láttam a szándékból, hogy íveléssel megpróbáljon kiugratni valakit, egyébként meg mintha ott se lett volna. Annyira kiismerhető a játéka, hogy szerintem még az is tudja, mit fog csinálni, aki csak a Barça BL meccseit látja. Pedig de rohadtul másképp volt ez a szezon elején. - 4
Messi – most jöhetne az, hogy meg kellene találnom őt bűnbakként, pedig nem fogom. Egyike volt azoknak, akikben benne volt a váratlanság, és ő ezt ráadásul folyamatosan hozni tudta. Minden akcióban részt vállalt és legfőképp nem sajnálta leadni a labdákat, amikor a társ ígéretesebb helyzetben volt. Szintén ő volt, aki megpróbálkozott távoli lövésekkel, és ha rendszerint ezeket hiányoljuk a csapatjátékból, akkor vegyük őket észre még akkor is, ha a próbálkozásait folyamatosan blokkolták. Ugyanakkor viszont mégis meg kell találnom bűnbakként, mert az ő labdavesztéséből kaptuk a gólt, de kicsit mégse fogom, mert abban a pillanatban a csapat elfelejtette a játékrendszer egyik legfontosabb elemét. Arra gondolok, hogy miközben ő átkeveredett a baloldalra, senki nem követte le, így meg nem volt mögötte biztosító ember, ami pedig a Barça labdaszerzéseinek igen jelentős százalékát szokta biztosítani. - 7
Iniesta – a másik olyan játékosunk, akiben benne volt a váratlanság és a hétvégén ugyan bejött, hogy a második félidőben bentebb húzódott, most talán szerencsésebb lett volna minél veszélyesebb embereket a széleken hagyni, azzal is megmozgatva az ellenfelet. Pont a Getafe meccs után írtam le, hogy mennyire más egy betömörülő ellenfél akkor, ha nem teszi oda magát, és gyakorlatilag udvariasan asszisztál a gálameccshez, a Chelsea meg nyilván ilyet nem akart tenni. A második félidőben ezzel a bentebb helyezkedéssel el is szürkült a játéka, de még így is a csapat jobbjai közé sorolom őt. - 7
Cesc – ő lesz, akiről talán a legnehezebb megállapítani, hogy végül is milyen meccse volt ez. Kétségtelenül a legnagyobb helyzetet hagyta azzal, amikor eltörte a labdát tíz méterről úgy, hogy már feküdt a kapus is, meg éppen védő se volt körülötte. A második félidőben meg ő is a játékosok egyike lett, akiben benne volt a váratlanság, gondolok például a zseniális bokából dobott labdájára, amit Sáncheznek adott. Többször is jól és hasznosan sikerült együttműködnie Messivel, a tegnap számunkra ezekben voltak a legígéretesebb lehetőségek. - 7
Sánchez – megint csak a hétvégi meccsre kell visszautalnom, mert ott megdicsértem, hogy a második félidőben milyen jó egyéni megmozdulásokkal tudott játszani, amikor ugyanígy kilépett a jobb oldalra. A kapufája részünkről a meccs egyik legjobb pillanata volt, egyébként most már szinte szokásos módon jól eltöltötte az első félidőt a darálóban. Vicc, de a másik nagy helyzetét azzal rontotta el, hogy túl pontosan vette le a labdát. Olyan sűrű tömegben a legtöbb játékos azzal cseszte volna el, hogy túl messze pattan a labda, ő meg éppen maga alá húzta be, ez meg elég volt ahhoz, hogy már ne tudja pontosan helyezni. Az összképet tekintve még így is jó választás volt a kezdőbe és tulajdonképpen meg is hálálta a bizalmat. - 6
Pedro – bár viszonylag kevés ideje volt, látványosan sikerült ismét rontania egy ártalmatlan labdakezelést, viszont kis híján ő lett a meccs hőse. Az utolsó percekben azt a lövést kiválóan tekerte a hosszú felé, centiken múlt, hogy nem tökéletesen.
Thiago – sokkal hamarabb jöhetett volna és szerintem elsősorban Xavi helyett. Védekezésben és támadásban is többet lett volna képes a csapatjátékhoz adni.
Cuenca – talán hamarabb szerencsésebb lett volna behozni őt is, a Levante ellen bejött, ez meg szinte ugyanaz a meccs volt, csak a mez színek és a nevek voltak mások. Na meg a végeredmény...
