Előzetesen ugyan igyekeztünk a kupa jelentőségét kisebbíteni, de most már zsebben a cucc, nem marad más út, mint világra szóló csodaként megemlékezni róla. Mivel az ellenfél gyakorlatilag egy kalap khmmm... semmi volt, az előző analógia mentén haladva a poszt célja csakis a brazil mágia egekig magasztalása lehet. Lehetetlennek tűnik? Pedig nem az, csak akarni kell!
Előzetesen ugyan igyekeztünk a kupa jelentőségét kisebbíteni, de most már zsebben a cucc, nem marad más út, mint világra szóló csodaként megemlékezni róla. Mivel az ellenfél gyakorlatilag egy kalap khmmm... semmi volt, az előző analógia mentén haladva a poszt célja csakis a brazil mágia egekig magasztalása lehet. Lehetetlennek tűnik? Pedig nem az, csak akarni kell!
Most már több helyről megerősítve is tudjuk, hogy a Barcelona meccseinek első negyedórájában törött szárnyú madárként verdes mindaddig, amíg a soros ellenfél alapos kifigyelése után Pep közli az instrukciókat a játékosok felé. A mai meccsen is el kellett telnie az első negyedórának, hogy észrevehessük a Santos zsenialitását, azonban a teljes kép csak a lefújás után állt össze a fejemben. Az ellenfél ugyanis gyakorlatilag tökéletes elképzeléssel lépett pályára, amelyet a meccsen mindvégig sikerült megvalósítaniuk és eredményre is vinniük.
A kiindulási alaptézis tök egyszerű volt: a Santos hagyja a Barçát játszani, aztán amikor majd teljesen elhatalmasodik a katalán csapatban az elbizakodottság, kíméletlen pörölyként vesznek elégtételt. Már az elején nyilvánvaló volt, hogy a terv remekül működik is! A Santos a megtévesztés legmagasabb szintjét alkalmazva tökéletesen alakította a béna kiskacsa szerepét, lelkükben azonban kíméletlen sasmadárként várva az ellencsapás lehetőségére. Az összkép szedett-vedett csapatszerkezetet, össze-vissza erőtlenül próbálkozó védekezési kísérleteket és nulla támadójátékot hozott részükről, kiváló példáját adva annak, mennyire zseniális ötlet volt részükről kivárásra játszani. A Barcelona próbálkozásait a brazil csapat tagjai igazából magukban somolyogva figyelték, sőt egyenesen adták is alájuk a lovat azzal, hogy úgy csináltak, mintha képtelenek lennének fegyelmezetten védekezni, vagy bármilyen észlelhető egyéni teljesítményt produkálni. 
Már a meccs kezdetétől fogva észrevehető volt, hogy Messi szabadon szaladgálhat amerre csak kedve tartja, könnyedén válogathat az egyéni megoldások és a különböző csapattagokkal való összjátékok között. Zseniális és újszerű gondolat, főleg ha azt is hozzáteszem, hogy ugyanezt a trükköt bevetették Alves-szel, meg amúgy a komplett középpályával és a támadósorral szemben is. A Barça totálisan bevette a csalit, ez pedig a 17. percre már világosan érezhető is lett. Messi ugyanis ebben a pillanatban olyan pocsékul játszott kényszerítőt Xavival, hogy karmesterünk alig volt képes összekanalászni háta mögül a labdát, végül meg egy gólpasszt adni az argentinnak! Ráadásul a kapuba emelés után a brazil védő annyira hitelesen játszotta el a lekésett béna szerepét, amivel egyből teljessé lett az egész átverés. Sajnálatunkra alig nyolc perccel később már egyértelmű jeleit láthattuk annak, hogy közeleg a Barcelona vége. A második gól előtt Alves olyan pocsékul passzolt Xavi felé, hogy egy brazil védőnek kellett besegítenie ahhoz, hogy egyáltalán eljuthasson a címzetthez a labda, aztán meg egy másik védőnek is mandinerből kellett kényszerítőznie Xavival, hogy a szerencsétlen egyáltalán lapura lőhessen. Totális káosz, bénázás, egyértelmű jelek, hogy hamarosan padlón a Barça. 
A félidő hátralevő részében már világosan érezhető volt, hogy a csapat abszolút elbízta magát, a játék csak labdázgatásból és kósza góllövési próbálkozásokból állt. A Santos ugyan ekkor is igyekezett hitelesen alakítani a szervezetlen csapatot, de ahhoz, hogy újabb gól születhessen, egyéb trükköket is be kellett vetniük. Továbbra is úgy csináltak, mintha csak maszatolnák a védekezést, viszont ebben az időszakban már komolyan érezhetővé vált, hogy közeleg részükről a pörölycsapás. Ugyan láthattunk egy szánalmas kapufát Barcelona részről („nesze nektek konc”), azonban az ellenfél itt már hozott egy parádés 100 %-os kapura lövési arányt. Az első félidőben kétszer is beijesztettek és ezek az alkalmak kapura lövéssel is végződtek! A Barcelona szurkolók ennek láttán hasonlóképpen érezhették magukat, mint a gyerekek a bábszínházban, amikor a főhős háta mögött közeleg a gonosz, és közben a főhős ezt "nem veszi észre". Bizony magam is úgy kiabáltam a TV készülék előtt, mint gyermekkoromban: „vigyázz Pep! jön a veszély, ott van már közvetlenül a hátad mögött! Hújujj, hújujujj, valamint ajjjajjjj!” 
Először is Piquét sikerült teljesen összezavarniuk, aki gyorsan be is gyűjtötte a sárgáját, hozzáteszem a végére teljesen lealázták szerencsétlent, aki így az első lecserélt játékos lett. Ezt persze csak megjegyeztem a végső katasztrófa előszelének jeleként, nem akarok idő előtt a végkifejlethez érni. A már említett tökéletes eredményességgel előadott ellencsapásokon túl a Santos a harmadik gólnál végleg rommá alázta a Barcelonát. A komplett védelmük annyira hitelesen játszotta el a fejetlenül szaladgálós taktikai elemet, aminek egyrészt eredménye lett egy Cesc gól, másrészt viszont szánalmas volt nézni, hogy három különböző játékosunknak is kapura kellett küldenie a labdát, mire végül nagy nehezen bement.
Aki figyelmesen követte a meccset, észrevehette, hogy egy apró gikszer is becsúszott a brazil mágiába: ennél a gólnál ugyanis volt némi kavarodás az ellenfélnél. Rafael újra és újra megállította a fejeseket-lövéseket, a védői meg alig győzték számára jelezni a totál homály szaladgálásukkal: nehogy kivédje már, legalább még egy gólt kapni kell a teljes becsapáshoz! A kapus majdnem későn vágta le a szitut, de a Santos szerencséjére még éppen időben ahhoz, hogy egy végképp elbizakodott Barcelona és a kiváló elképzelését tökéletesen megvalósító ellenfél vonulhasson szünetre. 
A második félidőben újabb elemet vehettünk észre, amely tökéletesen bizonyította, mennyire zseniális hátsó szándékok sorozata leselkedett veszélyként szeretett csapatunkra. Nekem itt esett le, hogy a Santos cselből rákényszeríttette a Barçát a penge latinos focira, ők meg közben az európai stílus mellett tették le a voksukat, abból is egy középszart választva! Egymás után jöttek-mentek a Barça akciók, remek egyéni megmozdulások, király összjátékok, gyönyörűen gördültek a passzolgatások szűk területen is, közben meg a Santos merő cselből lekésett mindenről, bénán tökölődtek a labdával, képtelenek voltak bármiféle értelmes összjátékra, egyéni villanásokra. Most már tudjuk, hogy hatalmas ötlet volt részükről megfojtani az ellenfelet a saját fegyverünkkel! Mert persze a brazilok (hohó!) csak úgy csináltak, mintha nem tudnának focizni, közben meg még arra is maradt idejük, hogy Valdés-t is teljesen elbizakodottá tegyék, amikor három alkalommal is szándékosan belelőtték a labdát ziccerben. Na persze itt már keményen megtapasztalhatta a Barcelona, milyen is, amikor beindul a Santos pöröly!
A teljesen elbizakodott katalóniaiak ekkora már csak kedvetlenül maszatolták a labdázgatást, szinte elaludtak a pályán, annyira sikeresnek bizonyult az egész átverés hadművelet! Jöttek is a kemény ellencsapások a már említett „hagy legyen elbizakodott Valdés is” taktikai váltás jegyében. Persze ebben a félidőben is befigyelt némi kapufa brazil oldalon, szerencsétlen Alves-t ez ráadásul annyira elbizakodottá tette, hogy alig két perccel később valami totál ramaty módon volt képes csak maga elé terelni a labdát. Ezek után meg olyan pocsékul adta tovább Messinek, hogy a brazil kapusnak – aki eddigre megtanulta a leckét – újfent el kellett feküdnie ahhoz, hogy a Barcelona támadója végül átemelhesse felette a labdát és guríthasson még egyet az üres kapuba. 
4-0! Mondhatnánk elég jó eredmény, de öt perccel a vége előtt ezek a fránya-trükkös brazilok még azt is kiharcolták, hogy Thiago és Piqué után jó csapatkapitányunk is megszégyenülten legyen kénytelen lekullogni a pályáról. Ez volt a pillanat, amikor a csapat végképp összeomlott, és a Santos az utolsó öt percben ugyan próbálkozott még az addig látottaknál is mélyebbre alázni a Barça harci morálját, de törekvésük ekkor már nemigen járhatott sikerrel. Az utolsó percekben lett nyilvánvalóvá a Santos zsenije, a Barcelona végképp elbizakodottan és halálos unalommal várta, mikor fújja már le az egészet a bíró. Világosan érezhető volt, mennyire elege van a csapatnak az egész meccsből, és kínjukban már csak az utolsó sípszót várják szerencsétlen játékosok, számomra pedig rémisztő volt látni ekkor a Barcelona vergődését. A megváltó sípszó végül elérkezett, és a lefújás után azon is elgondolkodtam, hol lehetett az egyetlen apró hiba a Santos-nál, ami miatt végül mégse tudott teljes lenni a diadaluk? Szerintem a baj az volt, hogy adódhatott náluk némi logisztikai probléma, így pedig az első félidő közepén nem jutott el az utasítás a padról a játékosokhoz: már éppen eléggé elbizakodott a Barcelona, ideje átlépni a végső megsemmisítés fázisába…
A brazil csapat elképzelése azonban nem csak a pályán hozta meg eredményét! Először is hagyták, hogy a Barcelona ünnepelhessen, hátha közben kificamodik valaki bokája. Másodszor a kispadon ült a fél Barça B, akik klub VB győztesként úgy el fognak bizakodni, hogy a csapat jövője egyből szanaszét is hullott. Mai játéka alapján a Santos elérte azt is, hogy a kutya nem akarja majd megvenni Neymart, így az aduász mindörökre otthon maradhat, követve a legnagyobb nagy előd pályafutását. Végül pedig a gazdasági csapások is súlyosak a Barcelona esetében: a komplett klubvezetés azon dolgozhat a jövő héten, hogy fogják legyártatni az új mez sorozatot, aztán meg még el is kell a klub VB győztes mezeket adni tonnaszámra... Mindezek betetőzéseként volt nekünk elég bajunk az utóbbi három évben, most megint ünnepelni kell, meg fogadni a gratulációkat, dögnehéz trófeákat emelgetni a fáradt játékosoknak…
Komolyan mondom, kétségbeejtő az egész helyzet, amiből nem is igen látszik jelenleg kiút. Ennyi sorscsapás után már csak abban tudok reménykedni, hogy majd jövőre sikerül összehozni egy újabb hatkupás évet és nem kell ismét egy ilyen szánalmas ötkupással beérnünk.
